Szinkronrendező

A világ egyik leghíresebb gitárosa, a mexikói származású Santana (Carlos Augusto Alvares Santana) nem csak a gitárszólókban, hanem facebook-on közzétett szabadverseiben is formabont. Angol, ritkán spanyol nyelvű költeményeiben olyan különleges, elszállós világot teremt, melynek centrumában a GOD (Isten) áll. Őt a LIGHT (fény) misztériumával veszi körül. Viccet félretéve, néhány verse lefordíttatott magyarra, tessék csemegézni a gitárhős lírájából, érdekes atmoszférát teremt a felszabadultság eszményi ábrázolásának tükrében, és külön megfigyelendő duális világnézete, mellyel két pólusra osztja a világot: van a jó, és a rossz, egyértelmű érzések, egyértelmű késztetések, görcsök kerülnek - kicsit absztraktul - Santana által kimondásra. Ezeken pedig keresztülnavigál bennünket, mintegy életszemléletének pozitív ködben úszó objektívjén át láttatva a kézzelfoghatatlan ontológiai kérdéseket. Mintha gitárszólóit hallgatnánk. Persze, rálehetne mondani, hogy primitív, dehát ne mondjunk rá.

De nem is szaporítom a szót. Helyettem beszéljenek a versei:

1#

Egy pillanat alatt tisztábban látunk
ha nem minden szálunkkal a sötétségre figyelünk
Elérhetjük a belső bölcsességet
Amivel meggyógyíthatunk mindent
És mindenkit magunk körül
Megérthetjük és elfogadhatjuk
A béke, és öröm világosságát
Minden helyzetben
Fel tudunk hagyni azzal
hogy mindent magunkra vegyünk
És így elmúlhat a félelem és a fájdalom
És az Univerzum mindig válaszol
a te tudatalatti vágyaidra
és szándékaidra
Mert a fensőbb Jó kegyelemből teremtetett
hogy ránk szórja
jóságait, és áldásait.
Béke
- Carlos

2#

ISTEN nevében
aki teljesen hisz
felszabadul az illúzióktól
- Carlos

3#

Teljesen biztos, hogy a jóság és az irgalom
Mindig, és mindenhol
mindenki számára adatott
Az áldott jóság éledezik minden lélegzettel
Gyógyító fénnyel töltve meg a tüdőmet
Tiszta bölcsességgel mosva ki az elmém
Bátorítsd magad te is, hogy elhidd
A legfőbb igazság szent nyelvének hangjait
Amely felemel és megvilágosít téged
és a világodat.
Üvöltsd ki magadból a zavaró illúziókat
a kétségeket, az ellenállást, a bizonytalanságot,
a halogatást, a kifogásokat, a hibás előítéleteket
Szállj fel a kicsinyes önméricskélés fölé
és a szánakozás, a bánat, a szomorúság, és a fájdalmas
sajnálkozások, bűnök fölé,
A bénultság, a kövültség, a horror, a sokk fölé
A spirituális szabadság mindannyiunk számára adott
Csak annyi a kulcsa, hogy az igazságra hangoljuk a tudatunkat
ISTEN az egyedi, és a kizárólagos, aki felmenthet bennünket
a túlgondolt érzelmek, a szeszélyek,
a kényszerek, a hatalmaskodás alól,
És általa azonnal visszatérhetünk az Édenkertbe,
Tisztán, ártatlanul, bűntetlenül,
egymáshoz közel, együtt,
Mindannyian szabadon, örök harmóniában
A mi urunk nagyszerűségében megláthatjuk az ő áldott mosolyát
És a ragyogást a szemében, amihez csak a szentség mérhető.
Béke
Boldog Vasárnapot
- Carlos

(FIGYELEM! Az átlagos H.SZ-ekhez képest ez most viszonylag testesebb poszt, mert 1. Sziveri Jánost nagyon szeretem, 2. sűrű, versekkel teletűzdelt szöveget álmodtam meg neki)

A hogyan szeresselek rovat mai részében egy kevésbé ismert költővel, Sziveri Jánossal foglalkozunk.

(Nézessék el nekem az előbbi bevezetés, de szükségét éreztem egy effajta kezdőmondat leírásának, hogy ezzel is valamiképp szilárd talapra helyezkedjünk)

És, hogy a végén kezdjük az életrajzot: 1990-ben, 35 évesen, fiatalon hunyt el. Pályájának aktív szakasza kb. 1978-tól haláláig tartott, és munkásságának kiemelkedő darabjait a 80-as évek második felében írta. A recepció szerint a század második felének egyik legkiemelkedőbb magyar költője, jelentősége Adyhoz, és József Attilához mérhető.

Sziveri egy kemény, balkáni fickó, sorsa összefonódott a szocializmus még kicsit nyáladzó, még lihegő pofájával; a halál viszont a kárpát-medence rendszerváltásának közepén érte őt.

Korai párhuzamosok

Felnyitottam a szemem
s mintha szélesre tártam volna az ablakot
Szélesre tártam az ablakot
s mintha kinyújtottam volna a karomat
Kinyújtottam a karomat
s mintha ágak nőttek volna törzsemből
Ágak nőttek törzsemből
s mintha gyökeret vertem volna
Gyökeret vertem
s mintha én lettem volna a föld
Én voltam a föld
s mintha súlyom iszonyú lett volna
Súlyos lettem
mintha én volnék a föld
Föld voltam
mintha gyökér lennék
Legyökereztem
mintha kinőttek volna törzsemnek ágai
Törzsemből ágak nőttek
mintha kinyújtottam volna karomat
Feléd nyújtottam karom
mintha kitárnám az ablakot
Ablakom szélesre tártam
mintha felnyitottam volna a szememet

Fantasztikus vers; a központozás hiánya és a nagybetűvel kezdett mondatok olyan szerkezetet adnak, amit elnézve nem csodálkozunk azon, hogy miért is nevezték Sziverit a szavak mérnökének (legalábbis Toldi Éva ezt állapította meg a fiatal Sziveri kapcsán). Olyan struktúrákat alkotott, melyekbe az olvasó beleesik, és konstruált, irányított zuhanásban pottyan ki valahol vers- és nemvers határán.

Ezek a konstrukciók a nagyon drámai minőségtől egészen a játékos-nak nevezhető szöveg-kísérletekig váltakoznak. Íme egy példa a kicsit játékosabb Sziveri-re:

Eltolt landolás

miért kell mindent ki ––––
ha nem lehet
ha úgyis ha úgysem fölfogja senki
méltóztassunk elviselni a telet

miért kell mindent be ––––
ha erre kérnek
mert szomjúhozunk mint sivatagi teve
fordulunk mielőtt föl lemérnek

miért kell mindent l ––––
ha titkolunk
ránk vall a zörejek fele
visszajelzésekre landolunk

(mondani)

(vallani)

(hallgatni)

-

Itten pedig Sziveri konkértan kimondja a vers végén, hogy tessék újraolvasni, visszajelzésekre landolni. Most elmélkedhetnénk azon, hogy a behelyettesítések valójában mennyire szerves részei is a versnek, mennyire kiszakíthatatlanok a szövegből, s valójában ez az egész behelyettesítősdi csak egy játék a reflexiókkal; a három szóból legalább kettőt úgyis mindannyian elsőre be tudunk helyettesíteni. Érdekesség ez, lírai csemege, intellektuális játék, egy különleges, már-már egzotikus gondolati struktúrában, amely struktúrák megalkotása – mint fentebb is írtam volt – csak igazán specialitásai a Sziveri Jánosnak. De nem csak ezekben volt jó:

A szellem beidézése

Felcsillan az üvegszem,
fogam hullik, öregszem,
de jó még a szimatom –
bőröm olcsón nem adom.

Nem kell nekem jótanács,
szívem mint a fakopács,
Kalapálva alakul,
vegyétek ezt alapul.

Tétova lábam fából,
a fák legjobbikából.
Tervszerűen tetoválok,
elrepülök, el is szállok.

Kaffognak rám ebek –
lebegek csak, libegek.
Kanalam minden lében.
Vallok a magam nevében.

Zászlóm veres,
hajam deres.
Verem is a mellem:
úgy hívnak, hogy szellem!

Árnyékomnak vetülete
nincsen
becsületem
valamennyi kincsem.

Mondjátok hát, mielőtt
síromból kikapartok,
mondjátok meg -
tőlem mit akartok?

Az allegorikus ábrázolás, a szellem mint lírai elbeszélő olyan mint egy kalóz, vagy mint egy kisgyerek lepedőben, olyan, mint amilyennek gyerekkorunkban képzeltük, nem pedig amilyennek „felnőtten” újratanultuk. Gondolhatnánk hibásan.

Ebből az allegorikus megközelítésből még egész extrém, kicsit elszállós balkáni szimbolizmust is írt:

Séta a bronzerdőben

Tévelygek utamon
csuklóim fájnak
csontokat szórok szét
hogy visszataláljak

A bronzrengetegbe
magamat bevésem
egyébbel törődni
nincsen érkezésem

Egyszemélyesen mint
valahány köz-ügy
kibomlik a fényben
a bimbó a rügy

Griffmadárka szálldos
szemöldöködre
még ennyi sem talán
ami idekötne

Paff.

Sziveri Jugoszláviában született, és élt, ezért is hivatkoztam rá balkániként, bár ezt ő maga sem vélte másként: „Igyekszem egy kis balkáni vérrel felfrissíteni ezt a „bécsi” lírai állóvizet” – mint mondta egy interjúban. Megjárta a József Attila-féle sorsot: szellemi/érzelmi kríziseit testének elgyengülése is kísérte. A hatalom által elvárt esztétikába beszoríthatatlan avantgárd jellegű lírát ért üldözések őt is elérték: újvidéki szerkesztői munkájának ellehetetlenítését élete végéig pályája derékba töréseként élte meg.

Mint legismertebb versére, a Bábelre szoktak gyakran hivatkozni, google kereséssel elérhető, vagy innen egyből. Itt egy szabadabb, bő lére eresztett formával találkozunk, gondolati-líra stílben. Hidegben, vagy melegben, ízlés szerinti öltözetben, nyugodtan, egyedül, fekve, ülve, bárhogy, bármihez ajánljuk Sziveri Jánost. Őt olvasni kell, mert bár Zalán Tibor fél attól (mint egy nemrég megjelent litera interjúban mondta), hogy Sziverit elfelejti az irodalmi közélet; tegyünk ez ellen, és szeressük nagyon az ő kiváló, (nagylevegő) nagyon nagyon nagyon jó műveit.

(részlet a Bábel-ből)

emmi nem igazolja vereségünket
nyakamon az ér már alig lüktet
isten természet történelem
kibabráltatok jócskán velem

Figyelem! A poszt heves allergiás-reakciókat válthat ki: a független, pártoktól elszigetelődő hangnem, és a Jobbik=NSDAP párhuzamok HIÁNYA miatt! Így kéretik olvasni!

Tekintsünk el attól, hogy mekkora ferdítés is a Jobbik előretöréséről beszélni. Tekintsünk el tőle, mert akiknek egy kis érzéke is volt a politikához, azok már 2010-ben is erről harsogtak. Erre a harsogásra sikerült nemrég reflektálni a Ne szavazz a Jobbikra kampánnyal, mely valójában csak a politikából rég kiábrándult, magukat liberális értékek mentén definiáló társaság akciója volt. Alternatíva-felmutatást nélkülöző hatásuk az LMP parlamentbe kerülésében nyilvánult meg csak igazán; mert fő céljukból (ami gondolom az volt, hogy senki se szavazzon a Jobbikra) csak annyit sikerült elérniük, hogy a Harcos márkából öltözködő Jobbik szavazók csak még erősebben nyomták rá tollaikat a pelenka-méretű szavazólapra.

Van valami azonban, amiért nem olyan egyszerű ez a Jobbik. Van valami, amit sokkal jobban megoldottak, mint bárki más. És átfogóan, formába öntve működtetnek, mintha ragokat ragasztanának egy szótőhöz, oly könnyedén emelik törzsszervezetük részévé:

az utánpótlás-csapataikat.

Jót nevettünk, ugye, mikor Mesterházy Attilát, a baloldali csapatkapitányt azzal mentették fel az őt ért vádak alól, hogy legalább olyan gárdát gründolt össze, amelyből senkinek sem volt már köze Kádárhoz.

Ez meg is látszik a választási eredményeken. – mondhatnánk, röhögve.

Na, a Jobbik egészen merészet – de nem újat – gondolt ki néhány évvel ezelőtt: a 2010-es választásokat követően megalkották az Ifjúsági Tagozatok rendszerét. Persze, országos, és megyei bizottságok alá tagozódnak be maguk a szervezetek, az elvetemültek már NSDAP-t is kiáltanának (HItlerjugendet), de könyörögöm, uralkodjunk allergiás reakcióinkon.

Megalakulása óta szép karriert futott be a JOBBIK fiatalokat megszólító szervezeti-struktúrája, bevadászták az embereket, akik mentek, részt vettek a programokon, szellemesen magyar füvet (búzakalász zacsiban) osztogattak a fesztiválokon, sátrakat állítottak, megosztottak – már a facebookon - vicces akciókat meg komoly akciókat szerveztek, felolvasásokat, sport-napokat, satöbbit.

Arról ne is beszéljünk, hogy Szegedtől Budaörsig, Nógrádtól Baranyáig jelenleg is alapítják szervezeteiket, legutóbb márciusban, még a kampány vége előtt Solton, és Szigetváron, majdnem negyvenezer lájkolójuk van a facebookon, és kitudja mennyi tagjuk.

Ezek a fiatalok magukénak érzik a politikát, különben nem vennének részt társadalmi akciókban, és ez a JOBBIK IT az, amely könnyen zavarba hoz bennünket, független demokratikus érzelműeket (már a nemzeti érzelműek analógiájára) és arra gondolunk, hogy ilyen utánpótlásra egyik párt sem tudna mutogatni. Persze, vonatkoztassunk el a pártpolitika és az eszmei lózungok közötti áthidalhatatlan szakadéktól, és azért láthatóvá válik, hogy nem annyira nagy vaszizdasz negyvenezer aktív fiatalt összegrundolni. Ugye, hogy nem? Vagy többezret, több tízezret, aki aktívan parlamentbe látogat, véleményt formál, koncertet szervez. Radikális módon? Hátmilyen módon csinálná, ha erre van lehetősége, mert se a fidesz, se a baloldali brigád, se az lmp nem tud reális alternatívát felmutatni a fiatalos, közösségépítő pártfunkciókra: nincsenek normális ifjúsági szervezeteik.

Csak összehasonlításképp: a Fidesz Ifjúsági Tagozatának összvissz van egy 650 fős bejelölhető ismerőse facebookon.

Nekem mindegy töredék-baloldaliak, és narancs-hívők, nekem édes mindegy, mikor fog ez a kis hátrány nagyobbá válni, felőlem egész nap lehet ízlés szerint otthon, vagy a kétharmadon ülni, sőt az LMP is sütögetheti a maga pecsenyéjét a pestiek körében – azt figyeljük mostanában micsoda pest-vidék ellentétekről írnak a bloggerek? – és lehet hagyni, hogy a Jobbik vidéken megcsinálja azt, amit utána nagyon nehezen, csak szenvedve, izzadva, megöregedve, lehet utánuk csinálni:

megszólítani a fiatalokat.

(G. Z. verse az időbeni elidegenedésről és a pénzről a börtönlét kontextusában)

1.

Valakinek sikerül
és valakinek nem úgy.

Mindkét irányban út.

Én nem tudom, hogy meddig tart meg engem az Úr

De nincs miért sírnom.
Volt, aminek örültem.

sajnos minden elmúlik lassan
De mit tehetek?
nem indul el egy óra sem
visszafelé-
-élefazssiv

Tovább hajt mindenkit a lé

2.

A szeretet az amit nem lehet meg-----

Most hogy itt ülök, most látok tisztán
Hogy más a kép:
a rács két oldalán I náladlo ték scár a

Mást látsz kívülről, és mást amikor
                                   bent vagy.

Nehéz olyankor, amikor mindenki
el-
              hagy

És még mindig nem tudom hogy
mi az ami rossz
és mi az ami jó -
ami nekem való

Még ha eddig szar is volt az életem
volt néhány jó dolog, amit megtettem

(venni)

Elérkezett az utolsó pillanat; a sorsfordítás, a megváltás, az újabb Fidesz fölény, a kisebb parlament, az újabb ciklus, a Jobbik végleges fő-ellenzéki párttá robbanása: a Választás pillanata.

Dobáltak ezekre a pártokra már tücsköt-bogarat, ők pedig a maguk szűkös, vagy bő lére eresztett büdzséjük szerint gyártották kis- vagy nagyiparos módra a lózungokat. Az elmúlt pár kampány-hónapban nem egy párt írta újra a maga ideológiája szerint a történelmet. Magyarország minden volt már: haza, család, keresztény államiság, Mária országa, nemeladóság, rezsidémon-aréna, keleti pokol, balkán, felzárkózó, nyugat mögött kullogó, küszöbön túlra kivágott puli. Minden.

És most, elérkezett a nap, amikor aprópénzre váltják a pártok a lózung-játékot: a nép, az istenadta az urnákhoz vonul, hogy beledobálja – na nem is a hamvait – de a magjait a jövendő hazának.

Már ha lesz olyan.

Mert közben, a szakértőket is olvasva, tudjuk hogy kényszerpályán mozgunk. Tudjuk, hogy csak európa van, és a kétharmad is válságtünet volt, vagy meg vagyunk győződve egyiptomi származásunkról, vagy III/III-asok vagyunk, és a fideszre szavazunk, hogy újabb négy évig ne kelljen kihúzatni az aranyfogainkat, őrizzük az engzisztenciánkat, sétáltatjuk a kutyánkat, félünk a szélsőjobbtól, félünk a szélsőbaltól, röhögünk Thürmer Gyulán, Gyurcsányon, Orbánon, Vonán, idegesítőnek tartjuk Schiffer hajviseletét, karizmátlannak Mesterházyt, panaszkodunk a szomszédra, panaszkodunk az óvónőre, vagy a gyerek tanárára, vagy a házmesterre, vagy a vallásra, vagy a cigányokra.

Magyarok vagyunk, és lehetőségünk nyílik gyakorolni a demokráciát, ezt a furcsa, Magyarországon különösen balkanizált módon kanonizált módszert, és ikszelhetünk, és péniszt rajzolhatunk, vagy feliratokkal üzenhetünk ismeretlen szavazatszámlálóknak, bojkottálhatunk, vagy nem mehetünk el.

Hiszen Szabadság van.

Idáig is gyönyörködtünk az állítólagos programokból összeálló tűzijátékban, már fáj a szemünk, már zsibbad az agyunk, de azért még bámulunk bele, üres szemekkel abba a politikába, melynek megértése, a viszonyok, helyzetek, kül- és belpolitikai szálak összefonódásából, monstrum-pártokból, mesterséges párt-koalicíókból, és hízóként növekvő középpártokból, meg a kicsikből úgy rajzolódik ki előttünk, mint egy kub(atov)ista festmény.

Kedves Honfitársaim! A magyar politikát most reménytelen megérteni.

Rengetegen mondták már, de: aki elmegy szavazni,az érzelmi alapon megy. A haver, a barát, a családtag, a viszony, a fűződés, a tartozás, a vélt racionalitás, a vélt meggyőződés, a vélt eszmény, a vélt lózung mind-mind olyan mélyen kitörölhetetlenek döntéseink mechanizmusából, mint keringésünkből a váladékok. Egy politikai választás, főleg abszurdiában, Magyarországon; nem racionális. Túl van a józan ész szabta határokon.

Szóval arra kérnék most mindenkit, hogy hunyjuk be lelki szemeinket. Először felejtsük el a pártok szépreményű proklamációit, felejtsük el az ígéreteket, a számokat, a KSH grafikonjait. Felejtsük el a pártok programjának nevét, felejtsük el szózataikat, íróik, költőik nevét. Felejtsük el a szlogeneket. Aztán felejtsük el a pártok nevét. Végül felejtsük el a színt, amilyenre a maguk pártházát, vagy zászlajukat mázolták.

Felejtsük el, hogy melyik számot, melyik rubrikát kell a szavazólapon keresni.

Na, így… kire szavaznánk?

Bízzunk benne, hogy hamarosan véget ér az alkotmányos abszurdizmus kora Magyarországon, és olyan pártok, koalíciók, és erők is megjelennek végre, akikre nem csak erőből tolnánk az x-et. Nem csak kényszerből. Vagy érzelmi alapon. Vagy csak azért, hogy ne a másik legyen. Ugye?

Mert ez a választás jelenleg is: csak üres casting, négy pártra hangolva.

Semmi nem változott az elmúlt négy évben. Vagy nyolcban. Vagy akármennyiben. Az ország kiegyensúlyozva lebeg a lét- és nemlét között, az európaiság, és a magyarság skizofréniájában, a balkán, és nyugat között, a piacgazdaság, és az oligarchikus gazdálkodás viszonyai között, régi, és új politikus generációk között, mindennek a határán, és semerre sem elindulva.

A választás csak az irányról dönt. Azt, hogy melyik irányba is kellene néznünk.

Nézzünk magunkba. Nézzünk az országra. És bízzunk abban, hogy nem gyászolni megyünk az urnákhoz.

Bízzunk abban, hogy még van értelme a demokráciának.

Bízzunk.

Vannak okos, kevésbé okos, félokos, félbuta, inkább buta, és kifejezetten buta írók. Mint tudvalevő, hogy a jó stiliszta és a filozófus egy személyben nem feltételezik egymást, gyakorta érezni, hogy egy kiváló novella- vagy drámaíró esszéitől inkább sírhatnékunk, vagy könnyed depressziónk támad égbekiáltó zagyvaságainak olvastán.

Kornis Mihály büszkén az égbe kiált, Feliratok a fehér égen c. esszés, blogbejegyzéses kötetével pedig igazán nagyot, hú(gy)nagyot szeretne mondani. A könyv 2008-as, és egyaránt kimondásra kerül a Big Brother, mint a valóságshow-k okozta agypusztítás hazai vádlottja éppúgy, mint David Bowie szellemi, és érzelmi silánysága. A középső harmad érdekes az írásnak, mint olyannak a módjának tekintetében, és kifejezetten tartalmas; egyébként végig monoton, akadályként fektetett közhelyek közötti futkosás van, énszerintem kevésbé kimunkált esszéista modorban, bár ez utóbb megállapításomért nem vállalom a hátam, mert nem értek hozzá. Na.

Valamiért mégsem könnyű levakarni ezt a Kornist.

Én napokig együtt metróztam, vonatoztam vele, azt hiszem eltöltöttünk kettesben legalább 300 tiszta kilométert, hát kívánom mindenkinek hogy próbáljon bármelyik ismerősével, barátjával ennyit veszekedni, egyetérteni, moralizálni, lenézni, hülyézni, panaszkodni, politizálni, manírkodni, elborzadni, szörnyűlködni, rendőrattakot vezetni, visszavonulni: olvasni. Piszkos, undorító, aljas, fertőző modorban megfogalmazott üzenetek, melyek úgy hatnak a pszichére, mintha 3000 méteren szabadesésben kék egy ejtőernyő áráról vitatkozni. Blazírt hangulatban garantáltan elbukunk Kornis ellenében, és minden közhelyesen ható arab terroristázást komolyan veszünk, nem fogjuk hallani a kuncogást, - ahogy Láng József a Látó c. folyóiratban oly nagylelkűen megelőlegezte ezt a feloldásként ható reflexiót Kornisnak – és garantálom, hogy nagyon rosszul fogjuk érezni... magunkat.

De azért még egyet elolvasunk, még veszekszünk, Népligettől a Nyugati pályaudvarig, ízlés szerint tessék e két metrómegálló nevét, vagy akár az egész vonalat másmilyenre kicserélni, nekem mindegy.

Olvasni fogjuk, mert nagyon általánosít, nagyon közhelyes, Hamvas Béla az van, az ő gondolatait, meg kimunkált filozófiáját kapjuk globalizáció-ellenes politikai fricskákkal, és gúnyos, háttérben duruzsoló szalonna-szaggal megspékelve.

Az, amit az írásról ír Kornis, az nagyon szép. Egyébként.

Ha vannak okos, kevésbé okos, félokos, félbuta, inkább buta, és kifejezetten buta írók, akkor Kornis közöttük az, aki leszarja ezt az egész osztályozást… olvasás közben kategóriákba szuszakolhatatlanul veszekedni, veszekedni, veszekedni kell vele, és nem adja magát, nem dobálja a labdákat, hanem arcon üt velük, égbekiáltó, gyanús közhelyekkel támadja a populus hungaricust, buta tömegnek meri nevezni a buta tömegeket, barátok közt-nek írja a barátok közt-öt, és szarnak hívja a szart.

Bicskanyitogat.

Ajánlom azoknak, akik majdnem mindent utálnak, időnként enyhe flegmasággal tekintenek környezetükre, és hányingerük van a metrón. Azoknak viszont nem, akik hozzám hasonlóan nem tudják első olvasásra megkülönböztetni a finom, bekezdések végére lihegett iróniát a hülyeségtől.

Paff.

Kálvin tér mozgólép Metropol
Szem felmér hogy arrébb húzodol
Hús hús hús
hús hús hús

Metrószél sápad az arcodon,
Vagy nők nyughatnának vágyadon?
Hús hús hús
hús hús hús

Romlik a világod Istenem,
Hogy nincsen aranyból semmisem?
Hús hús hús
Hús hús hús

De nem is kell az hogy aranyból
Elég is lenne csak Igazból
Hús Hús Hús
Hús hús hús

Igazból jó szöveg az milyen?
Egy metropoliszban semmilyen.
Hús hús hús
Hús hús hús

Struktúrák egzisztens fogalmak
bölcsészek, filozol- kamuznak
hús hús hús
hús hús hús

Majd mikor megdöglünk kiderül
kinek volt igaza minderrül
Hús hús hús
hús hús hús

Addig is vígan és boldogan
legyél jó, metrózz és védd magad
Hús hús hús
hús hús hús

Ezt egy norvég cserediák költő küldte, szabad-fordításban közlöm, semmi közöm hozzá:

Észre vette már valaki...
- bár inkább ki sem mondom,
csak halkan, a pinceklub
vécé-magányban magamnak
suttogva -
hogy ezen az egyetemen
nincsen katedra?

Észre vette már valaki...
hogy a lányok, nők,
úthiányos anyák, sistergő
szemüek, kívánnak -
zsírt mintha öntene
mind a jéghideg vízbe
mikor pillantásaiktól
az aula megtelik?

Észrevette már valaki
hogy minden falfirka
beszél, beszél, beszél
kilencven percben
kevesebb, mint bennük
amennyi értelmetlen
információ semmi van?

Észrevette már valaki
hogy a sonkásmeleg
szagban a föld alatt
mindenki google-
és facebook keresést
folytat a fejben hogy: ki vagy?
szia-szia-szia-szia.

Észrevette már valaki
hogy úgy mintha papot
keresnénk számítást
állunk a napon az
utcafronti ajtóra lopva
odapillantgatva
létszámellenőrzést
tartva a dohányzóban?

Persze ezt tudtom
szerint észre mindet
aki vette, jár
háromtól öt évig
terjedő szabadság-
kiterjesztésre
a bölcsész
végtagra
egy Etemre.

Észre, hogy a tanár
nem. Csak fél
hogy kevés, vagy sok
az értelmi képesség
birtoklásáért kiszabható
szabadság-vesztés,
és ébreszteni vagy álmasztani
egyik sem, csak kávézni
szünetben, ami 70 forint
in aula, száz a büfében.

és minden bla-bla
mert
az álmatlanság csak
négy órát
alszik vagy nyolcat
vagy egyet sem.
közben gyúrnak
levegőznek
lebegnek,
és szemmel mind-tha
mindenki keresne
néhány kapaszkodó
élet-
mentő
      -ötletet

A bölcsész vagy közönséges humán szakos egyetemista (homo naplopós) az emberek osztályának egyetemista rendjébe (homo universitus) és a bölcsészfélék családjába tartozik. Földünk egész területén megtalálható, mind a déli, mind az északi féltekén, Ausztráliától Európáig. Tucatnyi különböző alfaja létezik (anglisztika-, média-, történész-, magyar- stb. - szakosok), melyek habár külalakjukban kevésbé eltérőek egymástól, azért rendelkeznek specifikus jegyekkel, és korszerű genetikai módszerekkel valószínűleg jelentős különbségek lennének kimutathatók ezek között a populációk között.

A bölcsész valószínűleg egyike a földön élő legnehezebben megérthető egyetemista-féléknek. A felnőtt bölcsész hossza ált. 150-200. cm.; testtömege 35-135 kg. között terjed. Élettartamuk tipikusan Európában 65-től 85 évig terjed szabadban (ázsiában jellemzően több), habár érkeztek jelentések 105 év feletti példányokról, bár ezt eddig bizonyítani nem sikerült. A fiatal bölcsészek csoportokba verődhetnek, de a párválasztás után - mely egy "életre szól" - a párok közösen védik területüket, és nemi életüket.

A közönséges humán szakos egyetemista több száz éve él együtt az emberrel. Olyannyira alkalmazkodtak, hogy számos területen mint kártevőt tartják nyilván őket. Alkalmazkodásának sikerességét mindenevő voltának köszönheti. A természetben legfőbb táplálékukat az anyjukfőztje mellett a melegszendvics (aka. sonkás meleg), párizsis óriás-szendvics, chinese foods, és egyéb apróbb állatok jelentik, de hihetetlenül ügyesnek bizonyultak egyéb opportunista táplálékszerzési módokban is. Minden alkalmat megragadnak a táplálék megszerzésére legyen az akár alkohol, cigaretta, vagy konyhai hulladék.

Elnevezése

Egyes elméletek szerint a magyar bölcsész szó ősmagyar finnugor jövevényszó, melyhez hasonlóan hangzik néhány más finnugor nyelven is: manysi nyelven bölfasz, hanti nyelven böllércs, szamojéd nyelven pedig pölcércsöszöcsöb. Más filológusok szerint nyelvújításkor keletkezett szó, mely a bölcs és az eszű összerántásából keletkezett, de erre a közönséges humán szakos egyetemistákon végzett kísérletek tapasztalataiból kevésbé mernek következtetni.

Fejlődéstörténete

A bölcsészek mai formájukban jellemzően Európában alakultak ki, már az ókorban is ismertek voltak, és igen népszerűtlenek egész napos hereverézésük, és azon jellegzetes tulajdonságuk miatt, hogy képesek a legkisebb terhelés hatására is panaszáradatba kezdeni. Ezt a jelenséget jellemzően csak populáción belül figyelték meg manapság, és feltételezhetően hosszas fejlődés eredménye.

A középkor bizonyos részében, a katolikus szabályozások hatására a bölcsészek népszerűsége csökkent, s fajspecifikus jelleggé vált az állítólagos nőtlenség. Vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy a bölcsészek mint bármely más egyetemista osztályú rend, teljességgel képtelen fiktív erkölcsöknek megfelelni, és nagyon hajlamos a lázadásra, hamar új vallásokat alapított a reformáció jegyében. Ezt követően hosszas fejtegetésekbe kezdtek az élet dolgairól, s amíg a természettudósok rendjébe tartozók felépítették ma ismert világunkat, a bölcsészek leginkább irodalmi művek gyártásával és élvezetével tettek hozzá az emberiség fejlődéséhez. Egyes bölcsészek mintegy különleges tulajdonságként politikussá váltak, és világháborús helyzetbe sodorták az emberiséget. Egyes szerzők az ő eredendő bölcsészségüket ma már kétségbe vonják.

Megjelenése

A bölcsészek igen feltűnőek, megjelenésük azonban jellemzően egyed-specifikus. Némely egyedek feltűnőek, akár vörös, vagy narancssárga hajjal, mások kizárólag márkás ruhákban, megint mások kizárólag kitett mellekkel, megint más egyedek pedig kizárólag öltönyben élnek. Jellemzően könyvekkel élnek együtt, melyekből alig, vagy kizárólag más, valamilyen furcsa, kutatók eddig fel nem tárt szisztéma szerinti hierarchiában felettük álló bölcsészek (tanáraik) által feladott oldalakat olvasnak. Némely egyedek kiváló eszközhasználók, ők laptoppal élnek.

Elterjedése

Magyarorszgáon különösen sok bölcsészt találunk egyetemi városokban, frekventáltan Budapesten, a Kálvin Tér környékén. Ettől eltekintve a legkülönbözőbb éghajlati viszonyok között is megélnek. Számuk konstans, mivel ha a szaporulat nem is kiváló, de a kevés bölcsész, aki túléli az első féléveket, általában már kiválóan berendezkednek a túlélésre.

Életmódja, szaporodása

A bölcsészek kedvelik az alkoholos italokat, szabadtéri mulatságokat, és egyebeket. Nemi életüket legszívesebben egymással élik, és szexuális vonzalmuk, és az egyedek egymás iránt érzett rajongása miatt gyakran hajlamosak a poligámiára. Némely egyedek azonban kifejezetten monogámak, így nehezítve a rendszerszerű kutatásokat. Szaporodásuknak módja az emberekhez hasonló jegyeket visel magán.

Tartása

Vagy az államon élnek, vagy diákhitelből.

Ön kérjük, - amennyiben nem a gyermeke - kérjük ne tartson otthont bölcsészt!

Most el kéne mesélnem. Hogy mi történt velem ma, a választási eredmények megálmodása, a zh, meg egy prof megőrülése után. De csak fekszem dédapánál a kisszobában, és egy repkedő szart bámulok. Ez szúnyog, vagy molylepke? Ezeket komolyan meg lehet egymástól különböztetni?

Itt dédinél nincs net, 3G meg nincs előfizetve a telefonomra. De mindegy is, igazából nem unatkozom. Csak be vagyok szarva. Sőt, kurvára nem vágom azt hiszem, hogy mi történt, meg mi történik körülöttem. Most is, csak úgy elvagyok.

Dédapa néha benyit a szobába, és kicsit komor arccal néz egy picit. Biztos nem érti, hogy mit keresek itt most. Megkérdezni úgyse fogja, hogy: - mi van?  - Csak benyit, rám néz, és kimegy.

Nem tudom, érdeklem-e. Vagyis, hát… biztos érdeklem… inkább csak nem meri megkérdezni, hogy mi van velem. Az mindenesetre elég rendellenes, hogy most itt vagyok. Csak buli után szoktam dédinél aludni, és nem beszélünk túl sokat, csak jövök valamikor éjszaka, ő felébred a kulcszörgésre, kitotyog a konyhaajtóig, - merthogy részegen mindig a konyhában zabálok – rám néz, és a létező legsemmilyenebb arccal int, de csak éppen akkorát, hogy ne kelljen a karjával nagyon szembeszegülnie a gravitáció törvényeinek, majd megfordul, és visszamegy aludni.

Most is, hogy itt fekszem. Mindig benyit. A régi festmény alatt pislákol egy kínai vázába rakott lámpa, szóval sötétben vagyok. És kurvára be vagyok szarva, ő meg erre benyit, és egy sárga fénycsíkot csinál az ajtóval, ami aztán kitárul, mint egy űrhajó sugárnyalábja, és végül megjelenik benne a feje. Aztán az egész megismétlődik visszafelé, amikor kimegy. Kurva ijesztő.

Egyébként nem mertem hazamenni. Azért alszok itt, mert féltem, hogyha hazamegyek, elkapnak az ügynökök, vagy kik, akik meg akarnak ölni.

Dezsőnek elmondtam mindent. Hülyének tart. Ahogy szerintem mindenki.

Dédapa megint benyit. Egyre álmosabb vagyok. Majd ő őrzi a házat?
Még repkednek a szúnyogok? Vagy molylepkék?

Ezekre gondolva, azt hiszem, mindjárt elalszom. Egyre kevésbé tudok bármire is gondolni.

Álmos vagyok,

álmos.

.

.

public class ExampleClass
{
  public static void Main()
  {
    System.Console.WriteLine("Az előző részek 

    tartalmából : (Az első rész), (A második rész), (A harmadik rész)

, (A negyedik rész) , (Az ötödik rész)

  }

 }