Szinkronrendező

Durva telefonhívásra ébredtem ma, nemsemmi volt kora reggel szembesülni vele, hogy valaki képes még nálam is durvábban egzisztenciális válsághelyzeteket teremteni. Durva, durva, durva. És most ahelyett, hogy a sajátommal számolhatnék le végre, ehelyett másokét kell felszámolni.

Gyors konzervposzt közelmúltbeli jegyzeteimből:

- "Korábban már megfogalmazódott bennem egy olyan bejegyzés megírása, mely engem: a hóhért akasztaná. Ennek megírása még várat magára. Gyakran érzem úgy, hogy kövér listát össze lehetne "megkéne írni" címmel állítani. Ennek megírása még várat magára." 

- "Ma egy kedves barátommal beszélgettem este, s sok mindenre rávilágított. Inkább emlékeztetett. Ez kiegészülve azzal, amit a kari napon tapasztaltam, egy időre elvette a kedvem a fanyarságtól. Ha a személyiség megnyilvánulhat egy fotográfián, a kritika hangnemének a fényképnegatív szerepét kellene szánnunk."

 - s ugyanezen témakörhöz:

- "Ma olyan nívótlan, mondhatni kisded, mondhatni gyermeki, mondhatni óvodás (s tessék, csak utat tör magának a bennem lappangó kritikus) színvonalú vitát kellett hallgatnom a kari délutánon a zsidók/nácik témáját körüljárandóan, melyen alváshiányommal megtámogatott jóindulatúsággal inkább próbáltam jókat derülve nevetgélni. Jobb híján, mert vitázni kedvem nem volt. A történészek pszichológiaszapuló monológjainak szánalmassága elgondolkodtatott: ha a tolerancia ilyen gyökeresen hiányzik valakiből, akkor ő nevezhető-e gyökérnek? Természetesen nem, elvégre magunk leszünk azzá, ha nem toleráljuk őket."

- "...így a felemelő pillanatokat magunkkal visszük az időből a végtelenbe lopva azt, míg a nehéz, vagy fájdalmas órák önmaguk végességébe zárnak bennünket. Előbbit várandós, utóbbit terhes időnek kellene nevezni."

ezt meg akkor küldeném a reggeli telefonok tükrében haza is:

- "Az, hogy a szeretlek szó mást jelent egy nőnek, s mást egy férfinak: régi törvény."

jövő és múlt

Fekszünk az ágyon.
Pöttyös takaró, és csíkos párna.
Érintésedtől elfog a láz:
Belelobog a hajam a halálba.

a szerelem anatómiája

Újságpapírba csomagolt halak a szatyorban.
Kifogtál, hogy 
kifoghassalak.

a hiányzó kétsoros

mi a baj?
semmi.

definíció szerelemre

A jövőről álmodozunk és a múlton merengünk.

Tíz nap (tizenegy?) kihagyás után egy mondatban:

Természetemre - lustaságomra - jellemző, hogy így kora-éjszaka az vett rá a laptopom szervizelésére (funkcióinak 95%-ának elvesztését lakótársamnak sikerült valahogy egy laptomon elkövetett szimultán vizsgajelentkezés-focinézéssel összehoznia (de jó kis elvtársam vagy Balázs)), hogy a Pink Floyd morfológiát lett volna kedvem folytatni (azt is ahelyett, hogy latint tanulnék csütörtökre; sikertelensége bukással, elégségesre teljesítése dicsőséggel járna, hogy diadalmenetben mehetnék majd haza végre Szolnokra a nemrég kapott lemezjátszómhoz, mely messze a top3 legboldogabb délutánt szerezte számomra múlt hétvégén, otthon pedig verhetetlen minden öröm közül így áprilisban), csak a word semmilyen formában nem volt hajlandó megmoccanni, én meg bepöccentem: mondom megjavítom.

A héten kijutott a jóból, Esterházytól Proustig teltek a napok; előbbi e poszt első mondatára, utóbbi ez egyszerűbbre-rövidebbre sikerült másodikra lenne büszkébb. Vagy, - és ez valószínűbb - leginkább egyikük egyikre sem.

Egyébként sem szolgálok rá különösképp a büszkeségre mostanában. Elhatalmasodott rajtam valamiféle furcsa hangulatingadozás, mondhatnók pszichológia-szakos barátaim: mániákusan. Én magam a legkevésbé sem értek egyet e dogmatikus diagnosztikával, mondhatnók pszichológia-szakos barátaim kis lírai ízzel: a beteg mindig kitűnően gyárt kifogásokat, s építi légvárakból gondolkodásának árnyékkomplexumait.

Mint látható a pszichológiai aspektusok kissé haptákba vágtak, s remélem árgus fényköreikből lassan sikerül kilopakodnom. Nemcsoda, hogy számomra ilyen állapotban a Roger Waters-i logika, a Fal opus-a is tökéletes, tiszta racionalitásban látható. Azt hiszem ez sokat elárul állapotomról.

Csáth Géza-Philip K. Dick doktorok helyett be kell érnem a latin-stresszel, meg az álmaim gőze alól vizsgálgatott autonómiám romjaival.

Véget ért ez az örök április is, és hangolnak már a májusi zajok jó előre: elsején "kari nap". Fájdalmasan fanyarnak, kesergőnek érzem magam, hogy erre is csak így tudok gondolni: nem várom, s hogy Pilinszkynket sarkaiból kidöntve idézzem: Egy megtervezett ünnep sosem sikerül, de ha az esőről befut egy társaság, remekül érzi magát. 

Kérem, ne értsük félre.

Ezt a képet még két hete írtam, nem magamnak:

Nap lemenőben. Lásd mit rajzol a képzeleted:
Alkonyi nappal tűz koszorúban száz sugarat,
csobogó vízdarabok csüccsennek sós szemeken.
S csak halk zene szólít. Tengeri szél zaja zeng,
elvonulóban a nympha-sereg. Ülsz egyedül.

Nézd! A habok színe kék szemeden ha vegyül
Lásd! Mire szempillád szegezed menekül.

Kergeti sorban a sorsban az ár az apályát
mind ami hullám. S lassan a hold dala kél,
S éneke Nüxnek a csillagok árján rád települ.

Egyik professzorom igen kedvesen megelégszik egy rövid összefoglaló-szerű szójegyzékről a félévi osztályzatért cserébe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire lelkes leszek. Egy ideje ügyködök rajta már így délután, és érzésem szerint gyakran, és örömmel fogok visszatérni hozzá. Farigcsálgatás.

Lényegében megkaptuk a lehetőségét, hogy létrehozhassuk saját vallástörténeti terminológiánkat.

S ne legyünk naívak, nem történet ez. A holt vallás fogalma legalább oly tévedés, mint a holt nyelvé. A latinba sem csoda hogy oly sokan szeretnek bele tiszta szenvedéllyel. E helyett azonban ma:

Magyar melankólia (fanyar karcolat, megkésett nekrológ)

Bátor kis nemzet vagyunk, hogy félelmeinket s fájdalmainkat olyan könnyedén öntjük dalba. Illéstől Republic-ig telt a hét, s mondhatjuk: a beat nemzedék elvirágzásának utolsó lehulló szirma Cipő halála. 

Most arra a melankóliára gondolok, mikor az áprilisi napsütésben, tavaszi szellőkben sem csak a nyárba, hanem - egyértelműen túlzófokban vett - bölcsességgel a zúgó-zajló időbe szagolunk.

Cipő zsenialitása a rendszerváltás utáni korszak beat-népi szemléletű kesergése, s az, hogy művészként együtt remegett ezzel az idővel. Nyugodtan tekintsük át életművét. Cipő, - s ne feledjük - a Republic legtöbb dala az elmúlás kesergője. Tucatnyi idill az időről.

A minap az elmúlt hónapok jegyzettömegében kutakodtam. November végén ezt találtam írni, s ha már vallástörténettel kezdtem:

"A celebeszi tolampuk (hivatkozás Frazer Aranyágára) hittek abban, hogy ha egy ember leírja egy másik ember nevét, azzal a lelkét is magával viheti. Hittek a név és a tulajdonos egységében, és abban, hogy az írás képes ezt mágikusan szétszakítani. Pusztán az írott szó. Ezt a globalizált társadalmának embere képtelen lenne elképzelni, ezt a tabut primitivitásnak, vagy bohóckodásnak bélyegezné."

Az "írott szótól" csak egy lépés a dal. Rettegnének Cipőtől a celebeszi tolampuk rendesen.

Mert úgy tűnik, ő nem csak felszínesen, vagy átsiklás-szerűen foglalkozott az idő természetével. Belemeredt az idő numenjébe, s mint zenész a Republic-kal karöltve olvasták ki belőle - hol jobban hol kevésbé jól sikerült - dalaikat. Ezt például az elbűvölő Koncz Zsuzsával éneklik. Kérem ne tévesszen meg bennünket a duett nyelvének egyszerűsége: szimplicitása valójában letisztultság. Nézzük el, hogy néhol pongyola.

"Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok. 
És hiába kérnéd mást nem adhatok.
Jöhet egy másik ki többet ígér.
Ki szebben dalol majd, mint ő meg én.

Ígérd, hogy más lesz az életünk.
Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk.
A cél a győzelem az mindent szentesít, 
ha győzni akarsz, csak az ígéret segít.

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok. 
A csodák helyett, csak egy mosolyt adhatok. 
Ne kérd, hogy higgyem amit nem hiszek. 
Nem tudok járni a rossz felett.

Ígérd, hogy más lesz az életünk.
Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk. 
A Föld forog velünk a Nap körül tovább. 
Itt élünk kedvesem ez itt a mennyország.

Csodálatos világ, semmit sem hall, semmit sem lát. 
Csodálatos világ elárulja mindig önmagát.
Hogy mi lesz a vége nem tudhatom.
Sötétben élek a fényről álmodom. 
Honnan jöttem, hová megyek 
Ha tudnám a választ elmondanám neked. 
Nem tudom, hogy miért vagyok itt, nem tudom .

Csodálatos világ, semmit se hall semmit, se lát 
Csodálatos világ elárulja mindig önmagát,
semmit se hall semmit se lát.

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok. 
A csodák helyett, csak egy mosolyt adhatok."

Címszó lehetne a kislexikonban:

Magyar melankólia: Oly paradox numinózus-szemléleti aspektus, mely a "Tiszta kesergő" és "tisztán édes nosztalgia" minőségének a násza.

Költészet napja. Khmm. A facebookot váratlanul elárasztották József Attila sorai, s valahol még örülök is neki. Nem leszek cinikus, mondván gyöngyöt a disznók közé, inkább örülök neki.

Annak is örülnék, ha ez nem csak ma olvasna el a posztolók jelentős része 1-1 verset. S most konzum vagyok, ha belegondolunk, ez a legtipikusabb kritika, mely a Bálint-nap kapcsán is megfogalmazódik. "Ne csak egy nap az évben".

Az egyetem némely szabotőre minden színvonalat alulmúlóan valami saját költésű giccsparádé, s egy undorító "ja" (József Attila) felirattal tagelt, graffitizett kép kíséretében emlékezett meg erről a napról.. egyszerűen minősíthetetlen.

Ahelyett azonban, hogy erre a hülyeségre vesztegetném magam:

Édesanyámnak holnap lesz a születésnapja. 

Sokkal bölcsebb annál, minthogy a facebookon vesztegesse az idejét, így ott - modern gyerek - nem tudom őt felköszönteni. Holnap sajnos hazautazásom sem lehetséges.

Boldog Születésnapot kívánok neked Anya!

Úgy éreztem magam tegnap a metrón hazafelé, mint egy értelme virágában a gondolatokkal kacérkodó elsőáldozó bölcsész, s némileg undorral gondoltam önmagamra, amiért Timothy Leary-t úgy kellett kicsempésznem a könyvtárból. Szinte a szégyenérzet kerülgetett, nehogy meglássa valaki nálam, és azt higyje, csak most szembesülök először az LSD-pápa munkásságával - mellyel minden jóravaló tizenévesnek illenék megismerkednie - pediglen már nem kevés évvel ezelőtt ráröppentett engem a - mondjuk így - "liberális szemléletre" (esetünkben egyetlen normális álláspontra) a drogokat illetően. A témában egyébként még Dr. Zacher Gábor egész munkássága, és megnyilatkozásainak bármely formája kiváló, s ajánlható.

A tegnapi nap messze mindent felülmúlóan röpített az érdekes aspektusok felé, a különleges nézőpontok, és az "egészen más" úgy bontakoztak ki a szemem előtt, ahogy egyáltalán nem kértem belőle. Vagy csak túl szerényen álltam a dolgokhoz. Ennyi szubjektum után, valami más:

Ez itt Hans Holbein: Jézus Krisztus teste a sírban c. festménye, s amennyire leszoktam arról, hogy olyasmivel foglalkozzak, amihez nem értek (festészet usque szobrászat) most legalább annyira bajban is vagyok.

Egyrészről, bajban voltam mikor ennek a posztnak nekiszaladtam. Nem hiszem, hogy zagyva vallásos kérdések szentimentális hangvételű feldolgozása bárkit érdekelne.

Másrészről azonban a helyzet nehéz, mert ugyan pontosan, adekvát módon célból célba érően a téma - s a probléma - megragadhatatlan, mégis úgy érzem: feldolgozása sokat segítene. Ma terítéken:

Vallási fundamentalizmus

A fentebbi kép Dosztojevszkij-t (égetnivaló egzisztencialista-álvallásos boszorkány ő? de lehet, hogy csak még egy picit haragszok rá a Bűn és Bűnhődés jeligére szervezett pokoltúráért) nem középiskolás fokon volt képes inspirálni. Tankönyvi színvonalon megfogalmazva, amire figyelni kell: Jézus halott testét a nézőre szegezedő szemei szinte élővé teszik. Nem csoda, hogy Fjodor Mihajlovicsnak ez majdnem elég volt egy epilepsziás rohamhoz.

Tegnap a Korinthusiakhoz írott levelek kapcsán kaptam egy rapid fejtágítást a kereszténység lényegéről: a szeretetről. Aztán Hans Holbein-Dosztojevkszij kapcsán egy újabbat. 

S közben, némely társam oly vehemenciával adta elő a dogmatika alapvetéseit, hogy egyszeriben úgy állt elém - fogalmazzunk így - úgy testesült meg az álszentség a maga valójában, hogy egyből karót nyeltem. Eszembe jutottak Tours-i Gergely barátunk álszent Frank püspökökről írott aprócska fricskái is. Egyszeriben minden megvilágosodott. 

Timothy Leary a tudatosság hét szintjét különbözteti meg. Ezt én átkölteném annyiban: lényegében a vallásos élmény hét szintjét különbözteti meg. A két végpont: az LSD vagy bármely extrém pszichedelikum okozta "molekuláris szintű" totális tudatosság, s a másik véglet: a narkotikumok, brutális alkoholdózis okozta tudatszűkülés, a heroinista semmi-élménnyel bezárólag.

Leary egyébként mutogatnivaló vallásfasiszta teoretikus, ami nem is csoda, ha számbavételezzük LSD centralizáltan tematizált filozófiája valójában mennyire önmagában az LSD teológiája.

Retorikailag általában igyekszem elkerülni a definíció-szerű zagyvaságok egymásra halmozásából születő unalomparádét, de a vallásos "álszent" fogalmiságával kapcsolatban kikívánkozik belőlem kedves olvasó, s furcsa állapotomból kigyógyulandó engedd meg nekem: Az álszentség lényege, a vallásos élményt messze nélkülözően (oly alapvető emberi értékeket, mint az alázat, vagy a szeretet igazsága inkább meg sem említék) önhitt hívő magatartást folytatni. Önhitt hívő.

A fundamentalizmus az, mikor a vallásos élményt egy bármely felekezethez tartozó olyannyira csak saját hitének teológiai (ne legyünk naívak a fundamentalistákat illetőleg, maradjunk inkább a dogmatikai-nál) nyomvonalán képes az Istenből (mivel nekem sincs fogalmam erről az egészről, ezért ahogy szoktuk, kérem ízlés szerint behelyettesíteni: rendezett irracionálisból, JHVH-ből, az "energiából" a "titokból") valamit kiszagolni.

Kiváncsi lennék, Leary az energiatudatos létezés mely szintjére sorolná be Fjodor Mihajlovicsot.

A mai nap meglehetősen elfáradtam. Legszívesebben földvár felé félúton félúton bicikliznék, de ennyi vallástörténeti előadás után nincs az a dinamó, amelyik tovább tudna anélkül pörögni, hogy a kis biciklilámpa fénye ki ne aludjék. Efféle csömörökre az alvás az egyetlen, s legkiválóbb megoldás.

Utánközléssel kezdünk:

Báthori Csaba:
Halak s algák közt

Túlélni felhők felett, vagy a víz
alatt feküdve kivárni a hajnalt:
csak a különc, lázadást megtapaszalt
fiú tudja, kit öröklétre visz

magasság helyett a vak eltökélés.
Túl könnyű volt az űrben, ahol istent
puhatolt a holt, most pedig hogy itt lent
időz halak és algák közt, nehéz és

halhatatlan. Sikolyt hallasz, - pedig
csak öröm s fájdalom a hallgatása.
Nincsen két isten: hitre lázadásra

ugyanaz hív, ki életet alig
old el a haláltól. Ikarosz álma
kudarc nélkül sose fért a világba.

---

Abból a valójában igen bölcs megfontolásból merítettem erőt szombat délután öt óra körül a Blaha aluljárójában lévő nagy újságosstand előtt mikor kértem egy Vigiliát, hogy én aztán egész délután belemerülhetek az Eszmélet és József Attila költészetének tanulmányozásába. Időérzékem ismét cserben hagyott, s amilyen örömmel vettem kézbe a lapot, olyan csalódottság ülhetett ki az arcomra. Márciusi helyett áprilisi számot kaptam, s a "Hit éve" tematika kevésbé érdekel, mint költőnk. A Dunánál - Tiszánál adaptációjának kérdéséről (mennyiben függetleníthetetlen a Dunától, s József Attilától a vers) is hallottam-olvastam az elmúlt napokban egy érdekes gondolatot, de sajnos most hiába lapoztam a Vigiliát, nem leltem rá, amint ráakadok írok róla; közlésre-gondolkodásra érdemes.

Ha már lapot kaptam, akkor bele is néztem, s már a 37-es villamoson elmerültem ebben a szonettben. Tekintsünk el a formai kritikától, érzésem szerint ez a vers van annyira jó, hogy ne akadjunk fent a hibáin.

"Nincsen két isten: hitre lázadásra ugyanaz hív"

Hohó!
Kérem ne mélyüljünk, és ne is próbáljuk teológiai oldalról megmászni, nem azért lett ez éppen így megírva. Ez színtiszta gyógyszer-költészet, a legnemesebb fajtából, majdnem leszédültem a villamosról, hogy aztán még hazáig rágcsáltam ezt a kis szösszenést. 

Ikarosz álma kudarc nélkül sose fért a világba.

Sokat gondolkodtam, hogy a "nagy első órán" mit fogok mondani, mire is jó ez az egész irodalom, és mikor azon töprengek mindig, hogy a "költemények gyógyszerek" mennyire jó magyarázat, azért illendően megtorpanok. A gyógyszerség is csak egy műfaj a sok közül a lírán belül. A Halak s algák közt példa rá. Nem illenék az egész irodalomra ráhúzni.

Ha már líra: Tegnap egy másik villamoson, egy kedves, de kifejezetten bárgyú, velem egy idős srác ecsetelte tarisznyás színeshajú barátnőjének kefír-kifli kombóval a szájában, meg a körúti forgalomban himbálódzó kocsitesttel küzdve, hogy hallotta egy barátjától: "a líra csak buziknak való". Gyorsan folytatta, hogy ezt nem bírta szó nélkül megállni: "hát haver ezt benézted, egy ideje már nem fizetnek lírával olaszban" - mesélt a lánynak a találékony replikáról, s aztán arról is, hogyan oktatta ki őt társa a líra mibenlétéről az irodalomban.
Ezt az egész történetet semmilyen formában nem szeretném kommentálni.

Ahogy azt sem, hogy a Vigiliában kétoldalanként kerül elő a szétzilált, értékválságban gyötrődő Európa problémájának kérdése. Ez külön posztot érne.

Remélem a populista-demagóg címválasztásom sem tántorít el senkit Sevillai Szent Izidortól. Isidorus (Isidorus Hispalensis) a szó érintetlen értelmében a kora-középkor kiemelkedő tudósa. Az ókereszténység egyébként is a maga bájával még elvétve képes volt - vagy csak a forráshiány következménye ez - nagyformátumú, s egyértelműen feketén-fehéren megítélhető karakterek kiállítására.

Izidor sevillában, 636. április 4-én hunyt el, s II. János Pál 1999-ben nyilvánította ki (ragasztotta rá az epitheton ornans-t): Ő az informatika, az internet, és a tudományok iránt érdeklődők védőszentje.

Izidor a zivataros (már akkor is) VI. század második, VII. század első felében élt. Gót származása ellenére, családja - elsősorban bátyja, a nem kisebb forma Leander - hatására a katolikus kereszténység szenvedélyes gondolkodója lett. Legnagyobb munkája, az Etymologiae (Etimológiák), mely játékos, s néhol gyermeteg naivsággal ír MINDENRŐL. E bájosságra egy példa, hogyan etimologizál a latin tudás (scire) szó kapcsán (igénytelen fordításban):

I. könyv, I. caput (részlet):

"Nam scire dictum a discere, quia nemo nostrum scit, nisi qui discit."
A tudni (scire) szócska a tanulni (discere) szóból ered; senki sem tud ugyanis, ameddig nem tanul.

Az Etimológiák 20 könyvből áll, s szerkesztése nélkülözi a tematizálást. A könyvek közötti egységet leginkább Izidor vallásossága képezi, s ettől az egész mű gyűjtemény-jellegű. A 20 könyv riasztóan soknak hat, de ezek nagyrésze valójában 30-40 A5-ös oldalra elférne, s ma egy 4-500 oldalas kötetben kiadásra kerülhetne itthon is. Teljes magyar nyelvű fordítása azonban sajnos még nincs, s egy darabig nem is várható.

Magyarul olvasható a kevésbé érdekfeszítő "Gótok, vandálok, és szvévek történetéről" c. műve, Székely Melinda fordításában. Történelem iránt érdeklődőknek kiváló, egyébként az izidori fegyelem - és a korszak - ékes példája: kevés mellébeszélés, egy-két kiszólás hedonista nőcsábász, vagy alkalmatlan uralkodókra, végig az ariánus kereszténységet szapulva.

Visszatérve az Etimológiákra, Izidor mindenhez ért, csak pár könyvcím a húszból:
a Matematikáról; az Medicínáról; A kozmoszról, és annak részeiről; Hajókról, lakóépületekről, és az öltözködésről; Istenekről, angyalokról és szentekről.

Az Állatokról szóló könyvecskéből kiderül például, hogy a lovakat azért equus-nak (egyenlő) nevezik, mert négyet belőlük egy kocsiba fogva kiegyenlítik egymást. Másutt a ruhakészítés feltalálásáról írja, hogy a pogányok (görögök) Minerva Istennőhöz áldoztak, s ezért ő megmutatta nekik a ruhakészítés gyakorlatát.

(alant Izidor világtérképe az Etimológiákból)

Izidort tudománytalanságért hibáztatni természetesen blődség lenne. Korának kiemelkedő gondolkodója érdekesen foglalta össze mindazt, ami szerinte lényeges. S ez a fontos:

Szenvedélyesen fordulni ahhoz, ami bennünket érdekel.

Az internet szerepét ebben meg már nem kell szájbarágni.