Szinkronrendező

Utánközléssel kezdünk:

Báthori Csaba:
Halak s algák közt

Túlélni felhők felett, vagy a víz
alatt feküdve kivárni a hajnalt:
csak a különc, lázadást megtapaszalt
fiú tudja, kit öröklétre visz

magasság helyett a vak eltökélés.
Túl könnyű volt az űrben, ahol istent
puhatolt a holt, most pedig hogy itt lent
időz halak és algák közt, nehéz és

halhatatlan. Sikolyt hallasz, - pedig
csak öröm s fájdalom a hallgatása.
Nincsen két isten: hitre lázadásra

ugyanaz hív, ki életet alig
old el a haláltól. Ikarosz álma
kudarc nélkül sose fért a világba.

---

Abból a valójában igen bölcs megfontolásból merítettem erőt szombat délután öt óra körül a Blaha aluljárójában lévő nagy újságosstand előtt mikor kértem egy Vigiliát, hogy én aztán egész délután belemerülhetek az Eszmélet és József Attila költészetének tanulmányozásába. Időérzékem ismét cserben hagyott, s amilyen örömmel vettem kézbe a lapot, olyan csalódottság ülhetett ki az arcomra. Márciusi helyett áprilisi számot kaptam, s a "Hit éve" tematika kevésbé érdekel, mint költőnk. A Dunánál - Tiszánál adaptációjának kérdéséről (mennyiben függetleníthetetlen a Dunától, s József Attilától a vers) is hallottam-olvastam az elmúlt napokban egy érdekes gondolatot, de sajnos most hiába lapoztam a Vigiliát, nem leltem rá, amint ráakadok írok róla; közlésre-gondolkodásra érdemes.

Ha már lapot kaptam, akkor bele is néztem, s már a 37-es villamoson elmerültem ebben a szonettben. Tekintsünk el a formai kritikától, érzésem szerint ez a vers van annyira jó, hogy ne akadjunk fent a hibáin.

"Nincsen két isten: hitre lázadásra ugyanaz hív"

Hohó!
Kérem ne mélyüljünk, és ne is próbáljuk teológiai oldalról megmászni, nem azért lett ez éppen így megírva. Ez színtiszta gyógyszer-költészet, a legnemesebb fajtából, majdnem leszédültem a villamosról, hogy aztán még hazáig rágcsáltam ezt a kis szösszenést. 

Ikarosz álma kudarc nélkül sose fért a világba.

Sokat gondolkodtam, hogy a "nagy első órán" mit fogok mondani, mire is jó ez az egész irodalom, és mikor azon töprengek mindig, hogy a "költemények gyógyszerek" mennyire jó magyarázat, azért illendően megtorpanok. A gyógyszerség is csak egy műfaj a sok közül a lírán belül. A Halak s algák közt példa rá. Nem illenék az egész irodalomra ráhúzni.

Ha már líra: Tegnap egy másik villamoson, egy kedves, de kifejezetten bárgyú, velem egy idős srác ecsetelte tarisznyás színeshajú barátnőjének kefír-kifli kombóval a szájában, meg a körúti forgalomban himbálódzó kocsitesttel küzdve, hogy hallotta egy barátjától: "a líra csak buziknak való". Gyorsan folytatta, hogy ezt nem bírta szó nélkül megállni: "hát haver ezt benézted, egy ideje már nem fizetnek lírával olaszban" - mesélt a lánynak a találékony replikáról, s aztán arról is, hogyan oktatta ki őt társa a líra mibenlétéről az irodalomban.
Ezt az egész történetet semmilyen formában nem szeretném kommentálni.

Ahogy azt sem, hogy a Vigiliában kétoldalanként kerül elő a szétzilált, értékválságban gyötrődő Európa problémájának kérdése. Ez külön posztot érne.