Hónapok óta tervezem, hogy Laciról itt a blogon meg fogok emlékezni.
Ma egy éve, hogy Vágó László autóbalesetben elhunyt. Huh. Nagyon nehéz erről írni, és remélem, sőt kívánom, hogy mindenről úgy tudjak beszámolni, ahogyan tényleg láttam.
- Lacival tizennégy évesen találkoztam először. Egy pincében kezdtünk el zenélni, E.Pisti ismerősünk szemközti paneljében, és egy fodrászattól kuncsorogtunk áramot a produkcióhoz. A pincében épphogy elfértünk 7-en 8-an, de nagyjából mindenki megfordult ott, aki akkor a lakótelepen valamilyen hangszeren játszott. Nirvanát, meg punk-gitáros szörnyűségeket játszottunk. Dani barátom dobolt, nagyon hangosan, emiatt két hétnél tovább nem is tűrtek meg bennünket. Laci volt közöttünk a legjobb gitáros, azt hiszem zenélt is valahol, bár erről most nem tudok pontosabban beszámolni. Valakinél talán megvannak még az mp3-lejátszóval készült felvételek. 2007.
- Innen két-három próba erejéig egy panel hatodik emeleti nagyszobájába költöztünk, majd a nyáron nem zenéltünk. Augusztustól kezdtük el berendezni/hangszigetelni a kis garázst, amelyet kibéreltünk. Megalakultunk, és a zenekar neve RealDreams lett. Dávid barátom énekelt, Dani dobolt, én gitároztam. Basszusgitáros nem volt. Fellépés ősszel a volt általános iskolában. Hideg tél. 2007.
- Tavasszal jött hozzánk egy srác, P. Dani, de ő is "csak gitározott". Továbbra sincs basszusgitárosunk. Fellépés tavasszal, "RealDreams gyermekzenekar". A megnevezést zokon vettük. Laci sokat járt át hozzánk, és ekkortájt egy másik, tőlünk nem messze zenélő másik garázszenekarban gitározik. A két zenekar összetalálkozik, egy garázsba vonultunk. Veszekedések a zenekarok között - a dobosok nem fértek el. Tagcsere-berék. Én a másik zenekarba kerültem, Laci pedig a RealDreams egyedüli gitárosa lett. Hosszú nyár, rengeteget szórólapoztunk. A RealDreams-be érkezik Eke basszeron. A felállás: Laci, Dani, Dávid, Eke. Én két évig a Prológban a játszom. 2008-2010 között kb. bő tucatnyi fellépésünk volt. A RealDreamsnek ezalatt legalább harminc, bejárták a Jászságot. Abony város, és az abonyi Bagoly sörőző egyik házizenekarává válnak, Tószegen,Törökszentmiklóson, Rákóczifalván is fellépnek. Akkoriban még egész jó pénzt fizettek a koncertezésért. Ha jól tudom 2009-ben tetováltatta Laci az alkarjára, hogy RealDreams.
- 2010-ben Laci kiveszekszi magát a RealDreams-ből. Újra én gitároztam a bandában, ő pedig először a Fater-rock, majd mellette/párhuzamosan a WhiteHearts zenekar gitárosa, 2013-ig. Vele lezárult a szolnoki amatőr hardrock zenekarok egy korszaka.
------------
Laci és a RealDreams
*
Abonyban a Bagoly sörözőben hangol a FaterRock koncertre.
*
Laci és a FaterRock
*
Egyik sok közös fellépésünk közül- Ő és a FaterRock. - Terápia (ma Sárga) Söröző 2012 március
*
Ilyennek maradt meg az emlékezetemben
*
Laci szájharmónikán zseniális volt
*
Egy átlagos FaterRock koncerten a restiben. A hely azóta máshova költözött.
*
Ezt a facebook oldalán találtam. 2013-ban
------------
Laci megosztó személyiség volt. Amíg 2008-2010 között a RealDreams-ben játszott, ő a volt a banda motorja. Fellépéseket szervezett, kocsmákat keresett meg, utakat szervezett, kocsikat intézett a pakoláshoz. Pörgött, rengeteg bulit csináltak Abonyban és Szolnokon. A korosztály általában a tizenévesekből és - egy nagy ugrással - a harmincon felüliekből állt. Általában elmondható, hogy amíg nem kezdett el a FaterRock-al zenélni, nem volt különösebben jó gitáros, abban a bandában viszont sokat javult. Elsősorban ritmusgitáros volt, de néha szólózott is. Frontember alkat volt, jól énekelt, de amiben a legjobb volt, az a szájharmónika. Előtte, és azóta sem hallottam senkit úgy szájharmónikán játszani, zseniális volt. A mikrofont és a harmónikát úgy tudta egyszerre fogni, hogy egy egész rockzenekart átszólt. Dinamikusan, izgalmasan, és nagyon érzelmesen tudott játszani.
Dalszerző alkat volt, rockballadákat, de húzósabb dolgokat is csinált. Két-három nagyon nagyon jó dalt is írt, ezek egy-két kivétellel nemtudom mennyire maradtak meg.
A nőügyeiről most bátran írok. Nagyon sok csaja volt. Szindbád-alkat volt, nála könnyebben csajozó srácot azóta sem láttam SEHOL. Voltak állandó barátnői, őket is nagyon szerette. Nehéz ezt elképzelni, de volt egy olyan vonzereje a srácnak, hogy mellette a nők nem tudtak nyugodtan a fenekükön megülni. Izgalmas, néha szeleburdi, általában jó kedélyű, és könnyed személyiség volt. A komoly beszélgetésekben úgy vettem észre, hogy némileg hűvösen hagyta meg az embereknek a saját véleményüket, és szerette, ha rá terelődik a szó, de nem tolakodott a reflektorfénybe kerülni. A színpadon sugárzott, amatőr berkekben a környék legjobb frontembere volt. Tehetséges énekes volt, de nem képezte magát. Gyakran improvizált, bohóckodott, ötletelt a színpadon - és a színpadon kívül, hogy mivel lehetne feldobni a bulikat. A koncertekre nagyon gondosan válogatta meg a fellépős cuccait, erre sokat adott.
Először egy fekete Fender strato utánzaton játszott, amit még H. Tomitól vett (ő még Salgótarjánban vásárolta a kilencvenes években) erről a gitárról most semmit sem tudok. Utolsó éveiben egy szerintem különösen szép piros Cort-on játszott.
A halála napján RealDreams koncertet tartottunk a Restiben. Este a raktárban voltunk, mikor Dávid kihívott cigizni. Azt mondta, sokat gondolkodott rajta, hogy elmondja-e, de jobb, ha még a buli előtt megtudjuk: Laci Abonyból Szolnokra jövet autóbalesetezett. Az autó egy fának ütközött. A barátnője súlyosan megsérült, ő pedig meghalt. A koncertet az ő emlékének ajánlottuk, és azóta egy RealDreams próba se volt. A zenekarnak vége.
Vágó László
Laz'lo
1991. október 4 - 2013. szeptember 14.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.