Szinkronrendező

Zsani az eltére jár. Irodalmat és filozófiát tanul. Az mp3 lejátszója tele van Thurston Moore és Radiohead számokkal. A fürdőkádban fekve, lábát a csempére nyújtva szeret a legszívesebben olvasni. Barna a haja, a mellei nem nagyobbak az átlagosnál, sima a bőre. Néha szokott sírni, főleg olyankor, mikor a magányra lelkiismereti kérdésként tekint, és túlhajszolja magában a bűnt –, azokon a magányos, laptopja előtti percekben Thurston Moore, és Radiohead számokra szokott halkan, remegő mellkassal zokogni, cigarettázni és sírni. Most éppen a kádban ül. Cigarettázik barátnőivel közösen bérelt albérletében. Kareszra gondol. 

Karesz Angliában élt pár hónapig, de hazajött, és most nagyon menő zenekara van. Az MR2 petőfiben szoktak nyomulni, meghívták már őket többször is interjúkra, és a tévében is nyilatkozhatott.

- Nagy hatással volt rám a nyolcvanas évekbeli alter, különösen az Európa Kiadó, de Sziámi is. – nyilatkozta egyszer a televízióban, egy éjjel kettőkor leadott műsorban olyan magabiztosan, ahogy csak a legnagyobb sztárok képesek megszólalni.

Kettejük kapcsolata tökéletes példája annak, hogy a hasonló hasonlóra talál. Társadalmi tagozódásuknak megfelelően választották meg egymást.

Szerelmük egy hideg nyári éjszakán kezdődött, néhány évvel ezelőtt. Zsani egy romkocsmában ült, körmeivel a söröskorsó oldalát kaparászta idegesen, miután bemutatták őket egymásnak. Nagyon tetszett neki a fiú. Mélyen beleszeretett a hajába, a vállig érő barna fürtzuhatagba, a barna kutyaszemeibe, a hetyke vállába, a kiugró állkapocscsontba. Kareszba, a gitáros, alterzenekaros értelmiségibe belezúgott. Ahogy kell, felvették egymást a facebookon, és sokat chateltek.

Többször is randiztak, de Karesz csak nem állt a lány elé azzal, hogy Angliába készül. Már a ’szeretkeztünk egyszer’-en is túlvoltak, mire a srác kibökte, hogy egy hét múlva utazik. A lány először szólni sem tudott, a "jelenetet rendezni" hiányzott hűvös cinizmusból és általános közönyből álló szociális repertoárjából, így semmitmondóan csak legyintett, és inkább nem is akarta látni Kareszt.

Zsani szerelmes volt. És elvett tőle Karesz valamit. Szüzessége veszendőbe ment.

Karesz Angliában lányokkal is találkozgatott, lengyel, és portugál csajokkal. Sokat füvezett, Manchester külvárosában telefonhívásra negyed órán belül házhoz szállították neki és haverjainak bármit, amit kértek.

Zsani sokat olvasott, szeretkezett egy társadalmilag másodrendű, felette járó magyar szakos fiúval.

- Derridát szereted? – kérdezte a sráctól egy délután az elte büfében.

- Persze!

- Fogalmad sincs ki ő, ugye?

- De, a nevét hallottam már.

Ilyen, és ehhez hasonló beszélgetéseik sem szellemileg, sem érzelmileg nem elégítették ki. Vágyaira, testének Karesz szította hevének csillapítására, fél fogára, egy-egy délutánra elegendő volt. De az érzés, hogy újat akar – mint egy hosszú, és csillapítatlanul lassan megjelenő fájdalom; mint a fognak, vagy egy gennyedző bőrbántalom forró gyulladtságának megjelenése – érett benne.

A fiú visszatért Angliából, elgitározta a számokat, amiket Pumped Iron nevű bandája az alatta fél év alatt írt, mialatt ő Manchesterben élt. Első LP-jükre a „Szunnyadj öröm!” „Fekete bánat” „Kifogástalan a megjelenésed” „Bocs, hogy nem hívtalak fel” „Éltem az álmom” című dalaik mellett olyan punkosabb hangzású számokat is feljátszottak, mint a „Fáj a vesém”, „Rohad a fejem”, vagy az MR2 akusztikus változatban viszonylag ismertté vált „Pipogya lány”.

Zsani elment Karesz egyik koncertjére. A fiú úgy tűnt, nagyon jól gitározik. Miután lejött a színpadról, csináltak egy közös fotót. Részegen - még mielőtt kihányta volna a melegszendvicset, amit korábban evett - kitette a közös fotót.

„Büszke, vele: Karesz” – tette ki facebookra a státuszfrissítést Zsani. A fiú másnap egyből ráírt.

A szerelmük, melyről maguk se gondolták volna, ott folytatódott, ahol korábban abbamaradt. Zsani vágyott a fiúra, meg akarta érinteni, hozzá akart simulni, rámarkolni előre ugró állkapcsára, és megcsókolni.

Összejártak. Társaságaik - pár károgó lánybarát kivételével - örültek az újramelegített kapcsolatnak. A facebook lájkok egyre gyarapodtak: Első képük csak 78, míg második, közös fotós barátjuk által készített „Lánchídi éjszaka” című, Clark Ádám téren készített hosszú záridejű fotójuk már több, mint háromszáz lájkot ért.

Szerelmük is hasonló tempóban hágott, egyre magasabbra, egyre feljebb. Összejártak, egymásnál aludtak. Bemutatták egymást szüleiknek. „Kiváló partik”. Zsani elvált szülei, és Karesz értelmiségi családja is örömmel látták gyermekeiket együtt.

Karesz egyre többet kezdett koncertezni, ahogy a Pumped Iron sikerei szépen gyarapodtak. Az MR2 nappali repertoárjába is bekerültek. Koncertek után, néha felvitte magához valamelyik exét.

A lány felkerült a Cool Listre; mesterszakos dolgozata az irodalom és filozófia határterületén, a kortárs magyar irodalomról szólt. Egyik tanárán keresztül kiadásra került, és Bestseller lett. Zsanival menő lett lógni. A fiú emiatt egy darabig felhagyott a hűtlenséggel – vonzotta a lány sikere.

Aztán Zsani és Karesz kezdtek megfakulni, beletörődni abba, amit "maguknak" neveztek. Zsani egyre többet és többet foglalkozott kortárs magyar irodalommal, de egy tanárával folytatott nyilvános vitában súlyosan alulmaradt – kiderült, hogy nem ismeri elég behatóan a feminista olvasatokat, és a határon túli magyarokkal is hadilábon áll. A nála jóval idősebb tanárkolléga viselkedésén hiába háborodtak fel többen is, mégis a korosodó docens volt az, akit a hallgatóság a disputa győztesének vélt.

Ezt követően egy ideig nem is szívesen kereste meg az egyik irodalmi lapkiadó, mely első könyvét is megjelentette – Zsaniról közszájon forgott, hogy „félművelt”, és kényelmetlenné kezdett válni. Erősebb cigarettára szokott, egyre többet elmaradt a felolvasásokról, melyeken már egyébként sem jutott neki hely.

Karesz komolyan összeveszett a Pumped Iron zenekar basszerosával és dobosával. Ki akarták őt dobni, mondván, nem foglalkozik eleget a számokkal, és nem törekszik arra, amire ők. A fiúk angol számokat, külföldi fellépéseket akartak. „Már nem tudunk ebben a kurva országban semmit sem elérni” – mondták. „Te már voltál Angliában, menjünk, zenéljünk!” Karesz az ötletet nem tartotta se jónak, se különösebben rossznak. Egyszerűen csak nem érdekelte.

Zsani most éppen itt ül a fürdőkádban. Karesz egyik excsaja írt rá hétvégén részegen, hogy az elmúlt egy évben többször is lefeküdtek. Zsanit nem érdekelte különösebben a lány nyomora, de a barátjára sem tudott szívből haragudni. Magát tartotta végtelenül szánni valónak. Kiábrándult elveiből, elfordult korábbi hitétől, az irodalomban tanárai miatt csalódott. Édesanyja sokat dolgozott, és Kareszt „amúgy sem tartotta mostanában valami egyenesnek” – ahogy mondta.

Feláll a fürdőkádból, megtörölközik, és elmegy este hétre a Karesszal megbeszélt találkozóra.

Szakít vele.

A fiú tátott szájjal áll. „Le kellett volna fotózni, de komolyan” – mondja majd Zsani később.

Visszaszerez majd valamit abból, amit Karesz elvett tőle?

Vissza.

Vagy nem is vett el tőle semmit?

Talán.