Szinkronrendező

A Google-hozta olvasóknak is üdvözlet!

2018.03.26. 22:19 Megyko

Nem vicc, ha a Viccpártra szavazol!

Felháborító! A Kétfarkú Kutyapárt jóra tékozolja a kampánypénzt!

Csak röviden emlékeznék meg róla, hogy már tizenegy és fél éves az az index videó, amely révén először tettek szert a kétfarkúak országos ismertségre. Örültünk neki, hogy no lám, vannak helyi erők, akik hisznek a kreativitásban, az alkotó szemléletben. Azóta országos jelenséggé váltak. Megküzdöttek a jelöltek állításáért, az aláírásgyűjtésről sorozatot indítottak a youtube-on, Kutyapártos Kampányfőnök Kalandjai címen. Nem vásárolták meg az aláírásokat mint a szánalmas kamupártok! Csak egy példa: A NET Párt (nyilván mindenki hallott róla) 82 jelöltet állít, míg a Kétfarkúak csak 50-et.

Március 15-én bemutatták, hogy a humorral nem csak demonstrálni, de javítani is lehet a közhangulaton. Múlt héten pedig a kotkodácsoló jelöltjük hódította meg a Youtube „Felkapott” kategóriáját. Egyszerre művészet és a politikai aktivizmus! Tegnap Karafiáth Orsolya erre a videóra reagálva „kukának” minősítette a Kétfarkú Kutyapártra leadott voksokat, és erre azért érdemes reagálni.

mkkprozsa.jpg

A Kétfarkú Kutyapárt a kampányra kapott pénzt nem magára költi. Kidolgoztak egy pályázati rendszert, I. Rózsa Sándor Kampánypénz Tékozló Alap néven. Pénzt közösségépítő, hiánypótló, hangulatjavító, vicces/hasznos/szép dolgokra lehetett kérni tőlük átlátható pályáztatás keretében. Márciusban valósulnak meg ezek a projektek, beruházások, játszóterek épülnek, könyveket adnak ki, trolipótló buszt üzemeltetnek, mobilvécét telepítenek… a felsorolást helytelen lenne „satöbbivel” zárni, mivel elképesztően sokféle ügyet támogatnak. Érdemes átfutni:

Térképre vetítve itt található meg, mire költötték a Kampánypénzt
(I. Rózsa Sándor Kampánypénz Tékozló Alap

Jó kampány. Bemutatják, hogy mire képesek aktivistaként, mit képviselnek pártként. A programoknak elenyésző része szól a bohóckodásról, tessék megnézni a térképen.

Az MKKP nem lenyeli, meg államközeli hirdetési cégeknél költi el a kampánypénzt, hanem visszaosztja. Kész. Nem költik feleslegesen az eleve bukott jelöltek hirdetményeire.

Jelen pillanatban a Kétfarkú Kutyapárt az egyetlen induló párt, akiknél tényleg van értelme arról beszélni, hogy csak legyen meg az 1%! Egyetlen rájuk adott szavazat sem kuka, nézd meg a fenti linken, mire költik el. Aki szerint ez hazardírozás, az húzzon el, és lépjen be egy Kamupártba. A Kétfarkúak a nevükkel vállalták a pénzügyi kockázatokat, nem úgy mint sokan mások. Ne féljetek, az ÁSZ majd a pártok körmére néz!

Ha bárki szeretné kifejezni visszaléptetetési szándékát, tehetek javaslatokat. Pl. Óbudán miért nem lépnek vissza az ellenzékiek Szabó Tímea javára? Őket felszólíthatná visszalépésre a Karafitáh Orsolya. Szépen ki van dekorálva a városrész ismeretlen / bukásra ítélt noname jelöltek plakátjaival. A többi - közvéleménykutatók szerint – nem fideszes nyerhető körzetben is hasonló lehet a helyzet a vissza nem lépésekkel, gondolom.

Zárásként: Az 1% szavazat a vissza nem térítendő támogatásért a Kétfarkúaknak látványosan nem arra kell, mint más pártoknál, hogy „megalapozzák a jövőjüket”! Úgy látják, hogy a politika a jelenről szól, az aktivizmusról, a civil szemléletről!

Felháborító szöveg, amit néhol lehet olvasni, miszerint a kispártok a jövőjüket alapítják meg az 1%-os bázis révén nyert pénzből. Basszus, semmi garancia nincs semmire! Bárki bármikor abbahagyhatja a politikát! Örüljenek a pártok az 1%-ért járó kampánypénznek, és építsék fel magukat abból a jövőben? Legjobb, ha inkább felélik, és elköltik a vissza nem léptetett senkik promózására a pénzt? Igen, pontosan ebből áll a fideszes stratégia.

Három ellenérv: 1. a Momentum jóval többet tett az országért, amíg párt se voltak, csak egy aktivistacsoport. 2. Jelen pillanatban a gond éppen, az, hogy túl sok az ellenzéki párt. 3. Éppen ez a finanszírozási modell tartja sakkban az ellenzéket, hogy ne léphessenek vissza nagy számban. Kérem, kommentben várom a további ellenérveket!

Lépjenek vissza a kamupártok! Az volna a legjobb megoldás.

Erre a Viccpártra nem Vicc szavazni.

96 komment · 3 trackback

Címkék: komment publicisztika kétfarkú kutyapárt I. Rózsa Sándor kampánypénz tékozló alap


A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronrendezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6213782402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétfarkúak 2018.03.27. 19:33:31

Volt egy esetleges "értelmes pártszövetséget" - nem csak farokból, de párból is jobb az egynél a kettő - egyeztető párbeszédem a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal, PDox időszámítás szerint 42 017 júliusában, de aztán egy hét után rájuk untam és otthagytam ő...

Trackback: Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta 2018.03.27. 19:24:36

"Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel." - Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül...

Trackback: Örök élet, ingyen sör ... 2018.03.27. 19:23:49

Magyar Kétfarkú Kutya Párt; "Program alapú együttműködéseket tudunk csak elképzelni, de sajnos nemhogy örök életet de egy közepes hegyet sem ígér egyik párt sem." - de hiszen ezen semmi sem múlik. Lám ígérjük.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 14:22:26

Jó ez a kétfarkú párt. Elvesz a ballibektől 1-2 %-ot, azaz hasznos munkát végez.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.27. 14:31:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Neked már a szófiai oviban is piréz ballib migráncs volt a jeled? Vagy ballib volt valamelyik rossz szájszagú nagynénid és azért tombol benned ez a ballibező cunami? :)

Tom66 2018.03.27. 14:43:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Bizony!

„A reykjavíki példa alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a viccpártokra alighanem az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha a hatalom birtokosává válnak, és kénytelenek osztozni a felelősségben. A rendszer fogaskerekévé válni politikailag kockázatos, mert egy párt nem őrizheti meg az ártatlanságát, ha közpénzekről kell döntenie, és egyeztetnie kell az állampolgárokat érintő ügyekről az ellenzékével.
A viccpártok esetében pedig különösen igaz, hogy hatalomra jutásuk válságba sodorja őket, hiszen kénytelenek „komolyan” politizálni, ami viszont a humoros jelleg megfakulásával és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés csökkenésével jár.”

Méltányosság Politikaelemző Központ

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.27. 15:15:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár

Nem csalódtam, ismét megragadta a kommented egy olyan sajátos nézőpontját a dolgoknak, melyet csak és kizárólag te képviselsz.

@Tom66

Amit írsz, köszönöm, nem tudtam, hogy "Reykjavik-i modell" fogalomként ár elneveződött. Egyébként jelen esetben nem reális forgatókönyv. Az 1%-ot ez a párt innovatív módon közelítette meg, szó sincs kormányra kerülésről.

Komment utóirat:

Ide írom, mert semmi köze a poszthoz, de januárban elolvastam Karafiáth Orsolya Szirén című kötetét, írásait rendszeresen olvasom a 24.hu-n, ez a poszt egy nem személyes, az igazságérzetem által megkívánt helyreigazítás a Kétfarkú Kutyapárt megítéléséért.

Piszkos Freud 2018.03.27. 16:05:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: szerintem jobbról is elvisz párat.

Én nem szavaznék balra, de most a jobb sem tűnik jónak.
Szóval, lehet, hogy a kétfarkú eb lesz a befutó nálam.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.27. 16:30:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Értem. És mi minden csúnyát csináltál ballib korodban? Gyorsítottad Brüsszelt? Nem verted a menekülteket? Rosszabbul teljesítettél? Kedvelted a sajtószabadságot? Támogattad a tisztességes választási rendszert? nem építetted le a fékeket és az ellensúlyokat? :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.27. 17:29:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: És semmi? Amúgy az pl. a liberalizmus eredménye, hogy kontroll nélkül közzéteheted a véleményedet. Ha eljutunk Oroszország, Törökország, majd Észak-Korea szintjére, akkor már nem lesz erre lehetőséged...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.27. 17:57:56

@Frady Endre: A mai liberalizmussal van a baj, ami a néptől akar jogokat elvenni, hogy a személyeknek adja azokat a közösség ellenében. Csakhogy egyes egyéneknek olyan hatalmuk van, amit már nem kellene erősíteni a démosz kárára, mert különben a demokráciának vége. Nem lehet az egyén szabadságát maximalizálni a közösséggel szemben, mert védtelen marad az erősekkel szemben.

VáradiJános 2018.03.27. 18:09:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint ez a repedt ánusz dolog. Ezért szoktak sírni a kiskorú áldozataid? És igen, jöhet az udvarlós hülye idézeted, te pedofil patkány.

2018.03.27. 18:25:41

@megamovieboy: Tehát ha a többség úgy dönt, hogy másnak kell a házad, akkor örömmel költözöl a híd alá?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.27. 18:33:08

@Ylim: Sikerült megragadnod a mondanivalóm lényegét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.27. 18:33:20

@VáradiJános: Már egyenesen hiányzik neked? :-))

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.02.11. 15:04:21
@VáradiJános: Leplezed hogy udvarolsz nekem.
Válasz erre
VáradiJános 2018.02.11. 17:46:54
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: dehogy leplezem, kúrnálak szívesen

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.03.27. 19:26:26

"Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel." - Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül őket.

erkolcstan.blog.hu/2017/07/28/ketfarku_kutya_part_teszt_es_bukta

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.03.27. 19:30:44

Volt egy esetleges "értelmes pártszövetséget" - nem csak farokból, de párból is jobb az egynél a kettő - egyeztető párbeszédem a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal, PDox időszámítás szerint 42 017 júliusában, de aztán egy hét után rájuk untam és otthagytam őket. .... Kavartam azért ott némi vihart, mert utólag perekkel, meg ezzel azzal fenyegetőztek .... aztán már nyílt vitára akartak csak kihívni ... ezen röhögtem egyet.

....

A kétfarkúakkal egyébként már a kezdetek óta van egy hallgatólagos együttműködésünk. EkölcsTan téren is. Az első nagyobb táborba (szentendrei szigeti 5-6 évvel ezelőtt) csak azért nem mentünk el, hogy a Jedi Erőtől és elmetrükköktől megriadjatok. Sokan azt EGÓ-nak vélik hibásan.

Esetleg fontos lehet: Nem akarunk FŐ FAROK lenni és a másik farkot, de a kutyát sem csóválni. Amolyan csendes társ pozíció a nekünk való. Van egy kiszélesített demokrácia modellünk, ami sikerre viheti választásokon a kétfarkúakat. Sokan vágynak ugyan is egy félig vicces, de még is komoly és kivitelezhető programra is. Az mi tudnánk adni.

Választási ígéreteink összhangban vannak. Sőt mi ki is tudjuk egészíteni minden magyar, RÁNK szavazó, kap egy Galaxist! -reális és megvalósítható állampolgári juttatással.

bővebben:

vilagnezet.blog.hu/2018/02/03/ketfarkuak

vergyula 2018.03.27. 19:52:13

Én listán rájuk szavazok. Ha bejutnak, akkor mindegy ki nyer, vidámabb lesz a parlament.

Punxsutawney Mormota 2018.03.27. 21:24:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem Váradi bekövetett téged :D Teeee, teeeeee, valamit nagyon tudhatsz! :D :D

2018.03.27. 22:16:28

A viccpárttal az a baj, hogy nem vicces.
Ha nem lépnek vissza, remélem mindenki elhiszi végre, hogy a fidesz agyszüleménye.

2018.03.27. 22:28:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem, te egy szarházi komcsi vagy. Amolyan rákosista ganajtúró.

2018.03.27. 22:29:29

@Hortenz: egy pár napja nekem is vannak hasonló érzéseim. Sajnos.
És komolyan tartok tőle, hogy bejutnak a parlamentbe.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.27. 23:04:00

Egy kommentet sem törlök, de egymás lenácizása és lekomcsizása révén 1. az illetők magukról állítják, hogy elbuktk a vitát (nincs több érve) 2. a többi kommentelő szemében égeti magát. 3. semmi köze a Kétfarkúakhoz.
Légyszi eddig a szintig ne jussunk el, példák fent.

invalid user name 2018.03.27. 23:07:22

@Hortenz:

Miért lépjen vissza a legjobb párt...?

invalid user name 2018.03.27. 23:09:18

@hullajelölt88:

Hát a bejutás környékén lehetnek de én inkább 3-4%-ot saccolok nekik.

Miért tartasz attól, hogy bejutnak? Nevetségessé teszik a fideszt?

Zionnépe 2018.03.28. 00:03:53

Respekt és tiszteletem a Kutyapártnak, és szívem szerint minden ismerősömmel (és azok ismerőseivel is) rájuk húzatnám be az x-et!
Azonban a legnagyobb gond veletek, hogy miután trollkodásnak fogjátok fel csak, amit csináltok kvázi ellenzékként, így annak is néz ki csak.
Márpedig egy esetlegesen rátok eső választási siker esetén ott állnátok lefürödve, hogy mi a fenét is csináljatok most akkor?!
Sajnos a jelenlegi választási rendszerben @maxval bircaman szeredőci szürke proletár -nak van igaza, azaz csak szavazatpocséklás egyelőre rátok szavazni!
Légyszi, ameddig a megfelelő visszaléptetéses koordinációkkal nem ütik ki a jelenlegi bolsevikokat, ne kunyeráljatok szavazatokat! Ezzel tennétek a legtöbbet jelenleg az országért.

Azután sajnos úgyis kell új választási rendszer és új válásztás, mert esélytelen, hogy Vona leljebb adná miniszterelnöki ambícióknál (amire persze révén jelenleg a 2. legerősebb párt a Jobbik, szintén hülye lenne nem), a többiek viszont - szintén jogosan és érthető módon - nem fognak belemenni.

Szóval gyűjtsetwk erőt jövő tavaszra!

invalid user name 2018.03.28. 00:16:57

@Zionnépe:

"miután trollkodásnak fogjátok fel csak, amit csináltok"

De hát pont arról szól a poszt, hogy nem.

invalid user name 2018.03.28. 00:21:20

@Hortenz:

A kutyapártot, aki egyáltalán méri, 1-2%-ra.

Miért gondolod, hogy a kutyapárt az, amelyik a fideszt támogatja, és nem az egymást belező jobbik - maszop - dk - lmp?

2018.03.28. 01:55:54

@VáradiJános: pont egy gerinctelen náci jön ezzel. Humoros. :DDD

@invalid user name: fideSS-t, ugyan... mondjuk ezt a maffiát nevetségessé tenni annyira lehet, mint a hitleri Németországot. :(
Nem, de vannak furcsa dolgok körülöttük. Pl. konkrét, nem poénkodásról szóló programot én még nem láttam tőlük. Nem tudom elképzelni, hogy felelősséggel képesek lennének az ország ügyeibe beleszólni. Azért ez a fajta trollkodás, amit művelnek, nagyon jópofa amíg ellenzékben vannak, de mit tennének, ha valami katasztrófa folytán kormányra kerülnének?
És volt pár olyan húzásuk a neten, ami nekem egyáltalán nem volt szimpatikus.

2018.03.28. 01:57:41

@Megyko: ebből következően a birka az elvtársad lenne? :D

2018.03.28. 08:01:31

@invalid user name: Is.

Nyomozást is úgy kezdenek jobb helyeken, hogy kinek állt érdekében a cselekmény. De higgyetek csak a mesében. A kutyák "pártvezére" (a nevét se tudom) pofáján pont az a cinikus mosoly van állandóan, mint orbánnak és lázárnak. Már ők nem bírják ki röhögés nélkül, hohy milyen hülyék az emberek és mindent eltűrnek és beszopnak.

2018.03.28. 08:08:32

Nem is ez a lényeg velük kapcsolatban. Ebben az országban emberek halnak meg közvetlenül és közvetve is, emberéleteket tesznek tönkre. Kicsit komolyab dolog ez annál, hogy elvicceljük.

invalid user name 2018.03.28. 09:28:41

@Hortenz:

Ezt még kevésbé értem. Tényleg. Ha már válaszolsz nekem (amit köszönök) egy kicsit kösd össze hasonlatodat azzal, amiből kiindultunk.

Mit jelképez a nyomozás? Mit jelképez a cselekmény?

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.28. 10:13:34

@Zionnépe: Ezt kinek írtad Többes szám kettesben? Nekem semmi közöm a Kétfarkúakhoz, mint írtam, Karafiáth Orsolya egyik szövegére reagáltam.

@hullajelölt88: Trollmódot látom bekapcsoltad, helyes.

invalid user name 2018.03.28. 10:23:08

@hullajelölt88:

"ezt a maffiát nevetségessé tenni annyira lehet, mint a hitleri Németországot. :("

Charile Chaplinnek sikerült :)

"Nem, de vannak furcsa dolgok körülöttük. Pl. konkrét, nem poénkodásról szóló programot én még nem láttam tőlük."

Ez a magyar médiakörnyezet szomorú eredménye. Bármely párt programjával csak akkor találkozhatsz, ha te magad utánajársz.

Ezeknek a pártprogramoknak a realitása ... udvariasan szólva, vitatható. Kormányprogramot hirdet az LMP? Azzal a néhány százalékkal? A többieké is csak pont ilyen.

Nekem az a benyomásom, hogy Orbán Viktor mindenkibe inceptálta azt az eszmét, hogy a kormányzás az valami kurvára fontos dolog és ezen múlik az ország élete - halála.

Közben meg pont nem.

Az országot azok a millió emberek működtetik, akik megtermelik a GDP-t, adót fizetnek, akik a befizetett adókból működtetik a közszolgáltatásokat.

Orbán Viktor odamegy gumicsizmában, megtekint, utasítást ad, fontoskodik. Valójában semmi szükség erre.

A kormányzáshoz értékek, alapelvek és jövőkép szükséges, hogy amikor (viszonylag ritkán) normativan nem szabályozott dolgok történnek, akkor a döntéshozatal során tudjuk mihez tartani magunkat.

Az értékrend, az elvek, a jövőkép meg nem 300 oldalas kormányprogram, hanem mondjuk egy oldal. Legfeljebb kettő.

Abban igazad van, hogy a kutyapárt tevékenységéből a trollkodás és a kormány visszásságainak nevetségessé tétele éri el a közvélemény ingerküszöbét, de ennél sokkal komolyabb, mélyebb és fontosabb dolgokból áll a párt tevékenységének legnagyobb része. Csak az kevésbé látványos és kevésbé izgalmas.

"mit tennének, ha valami katasztrófa folytán kormányra kerülnének"

Az értékrendjük, alapelveik és jövőképük alapján hoznák meg azokat a döntéseket, amelyekre (nem túl gyakran) szükség van.

"És volt pár olyan húzásuk a neten, ami nekem egyáltalán nem volt szimpatikus."

Ez érdekelne, konkrétan. Tényleg.

Wildhunt 2018.03.28. 10:28:22

@invalid user name: ennyire értelmes kifejtését a programnak még nem hallottam párttól.

invalid user name 2018.03.28. 10:29:24

@Hortenz:

Mondok egy példát. Hétfőn ülésezett egy helyi választási bizottság, aminek tagja vagyok. A téma: bírság kiszabás azokra a pártokra, amelyek nem vitték vissza a felvett ajánlásgyűjtő íveket.

Párbeszéd:
- Minek ehhez VB ülés?
- Határozatot hozni.
- Miről?
- A bírságról.
- De hát a bírság le van írva a törvényben.
- Akkor is határozatot kell hozni.
- Határozhatunk másként, mint ami le van írva a törvényben?
- Hogy másként?
- Például hogy nem bírságoljuk meg a ... Rend és ... izé pártot a náluk maradt tizenvalahány ajánlóív miatt. Méltányosságból.
- (szünet) ... ha valakinek van ilyen javaslata akkor megvitatjuk és ha a többség támogatja, akkor igen.
- De ez ellentétes a törvénnyel.
- Ismerlek régóta, szeretsz kötekedni, de elég ebből, ne húzd az időt, tekintsük át a határozati javaslatot és döntsünk.

Na szerintem ez a fölösleges fontoskodás.

invalid user name 2018.03.28. 10:30:53

@Wildhunt:

Pedig a kutyapártnak programja nyilvános és kb egy oldal, őgy nevezik, hogy mkkp alapvetések.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.28. 10:40:03

@invalid user name: Részben egyetértek veled. A Jobbiknak hatvan, a Momentumnak 300 oldal körüli programjai vannak, az LMP-t nem tudom, mert most akartam megnézni, de nem jön be az oldal. Szerintem úgy vannak vele a pártok, hogy "miért ne?" alapon készítenek egy programot, gondolván, hoy ártani nem árthat, van mit mutogatni, és jó retorikai fordulat a fideszt megdobálni, hogy "na nekik nincs".
Egyébként nem hiszem, hogy különösebben érdekelné őket. Retorikai muníció, amit be lehet dobni.
Mindig a Momentumot bántom, biztos mély frusztrációt okoztak, csak számomra példaszerű balfaszkodás 300 oldalas programot írni a semmiről, tele bullshittel, miközben a beléjük vetett bizalmat már tavaly áprilisban elintézték. Akkor már lehozták róluk az első "kipukkadt a lufi" cikkeket. Nem tom miért ide írom, biztos cnagy csalódást okoztak.
Távoli példa, de ha valaki megnézte a Dárdai-féle válogatott-fejlesztési tervet (pár napja került fel), na olyasmit lehetne programként 2018-ban elképzelni. Problémacsoportok, megoldási lehetőségek, alapfogalmak világossá tétele. A gyakornokok által írogatott átlagos irodalmi színvonalú kamuzás / "közpénzek elköltése mindenkire" ígéretek kritikusan gondolkodó embert nem érdekel.

invalid user name 2018.03.28. 11:11:51

A kutyapártnak nem az a célja, hogy minden töredezett járdát színesre fessen, vagy minden korhadt hidat és lepattant buszmegállót felújítson, hanem az, hogy példát adjon: aktív, cselekvő emberekkel teli országban sokkal jobb élni.

Minél több helyen jöjjenek létre az országban olyan csoportok, akik megbeszélik mit tudnának a környezetükben szépíteni, jobbítani, aztán összeállnak és egy alapvetően kellemes időtöltésnek tekinthető csapatmunkában megcsinálják.

Az elmúlt években a kutyapárt "passzivistái" ezeket a projekteket saját zsebből csinálták. Az országos lista állításáért kapott 150 millió forintos kampánytámogatással ezt elkezdték országossá tenni (tmgtfy: Rózsa Sándor kampánypénz pályázat)

Ha a párt választásokon elég jó eredményt ér el, akkor a párttámogatásból folytatjákt ezt a programot -- esetleg parlamenti pártként pedig a nyilvánosság erejét kihasználva tovább népszerűsítik.

Ennek a stratégiának a hasznai:

1. Lesznek ilyen szép és hasznos (esetleg vidám) dolgok. Kijavított apróságok, virágzó parkok, zöld fák, kijavított hidak, padok, buszmegállók.

2. Azok a helyi közösségek, akik ezeket megcsinálják, vigyázni is fognak rá, mert saját munkájuk van benne.

3. Az aktív-cselekvő hozzáállás és a proszociális viselkedésminta népszerűsítése a példamutatás révén.

4. Maguknak a közösségeknek a kialakulása. Az ilyen önszerveződő csoportok a társadalom legfontosabb elemei.

5. Az ilyen projektek szervezése, kivitelezése közben rengeteg egyénik képesség fejlődik. Munkamegosztás, delegálás, együttműködés, felelősségvállalás stb.

6. Ezek a gyorsan és olcsón elkészülő dolgok megmutatják, hogy a centralizált, tohonya kivitelezésekkel szemben sok mindent nagyságrenddel olcsóbban (és gyorsabban) meg lehet csinálni. Egészséges versenyre kényszeríti a hivatalokat.
A felszabaduló erőforrásokból pedig azokra a dolgokra jut több, amit tényleg csak központilag lehet megoldani.

Dióhéjban.

invalid user name 2018.03.28. 11:14:31

@Megyko:

Mit csinált a momentum tavaly áprilisban? Nekem akkorról még nem rémlik semmi. Nyáron a momentum fesztivál szervezésénél kezdtem látni, hogy mennyire ügyetlenek és ... több a lelkesedésük, mint a tudásuk.

A Dárdai féle cselekvési program jó példa, egy valóban kormányzásra készülő és arra esélyes csapattól én is olyasmit várnék el.

Zionnépe 2018.03.28. 11:20:06

@invalid user name: Bármennyire is szimpatikusak a figyelemfelkeltő cselekedeteikkel, ez akkor is csak trollkodás! Ezzel országot vezetni pláne nem lehet, mert akkor ugye elvileg nem lesz előttük a negatív példa, amire "reflektáljanak".

Akkor mit fognak csinálni? Csak mert reflektálni más szint, mint mainstream lenni.

Szóval ameddig legalább konkrét pontokba nem szedik mit tennének, ha kormányon lennének 60-300 oldalas bullshitektől mentesen), addig ne aprózzák fel az ellenzéki koordinált szavazatokat!

2018.03.28. 11:20:58

A logika szerint ha a KKP megnyerné a választásokat, semmi más lehetőségük nem lenne, mint egy pártoktól független szakértői kormány felállítása. Az hab a tortán, hogy őket nem hálózta be sem a magyar, sem a nemzetközi maffia. Ez Magyarország baja, hogy eközben a fidesz és a tükörképei az esélyesek.

2018.03.28. 11:22:33

@Zionnépe: "...Ezzel országot vezetni pláne nem lehet..."

Kérdezd Orbán bármelyik gyerekkori ismerősét, alkalmasnak tartotta volna-e egy ország vezetésére.

Zionnépe 2018.03.28. 11:23:26

@invalid user name: Hajól emlékszek akkor prolizták le a vidékieket. És bármennyire is központ Bp, attól még az ország 80%-a vidéken él, és bizony nem esik nekik jól a lenézés, pláne egy nyikhaj sehonanjött yuppietól!

Vidéken a Momentum elásta magát teljesen.

2018.03.28. 11:23:38

@invalid user name: lomposékat ne keverjük ide! Ők a fideSS trójai falója... annyira ellenzék, mint anno az mszmp-nek a Népfront volt.

Ami a kutyáékat illeti, én nem szeretném, ha humoristák vezetnék az országot. Ha nincs szakértelem, akkor láthatod most is, hogy mi lesz belőle: rabszolganevelés, nulla egészségügy és szétbaszott gazdaság.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.28. 11:26:52

@invalid user name: röviden "elromlott a sztorijuk". onnantól kezdve általános lett az újságírók bizalmatlansága is velük szemben. nem tudom, hogy külföldön mennyi bizalmat kapnak az alakuló politikai csoportosulások, de a momentum fél éven belül elveszítette azt, és átminősültek - ahogy te is írtad - kvázi lelkes amatőrökké.
Amit írtál, a kétfarkúakról az egy összefoglaló? Szóvívői minőségben, vagy a saját értelmezésed? Egyébként részben egyetértek vele, én nem akartam beleírni a posztba, de igen ezek a "civil" aktivitás jellemzői, melyeket most leghangosabban a kutyák képviselnek. De egyértelműen látszik, hogyha nem lenne 8-10 (vagy még több) éves tapasztalatuk az ilyesmiben, nem tudnák ilyen jól csinálni. Ezzel a rutinnal, történettel maximálisan megérdemelnék, hogy a parlamentbe kerüljenek. Az ő ízlésük, hogy Tristan Tzara és André Breton szellemiségében érzik magukat jól, ezt kívánja meg a szellemi immunrendszerük. Ellenben, ha másként döntenének, és átpozicionálnák magukat, komoly eredményeket tudnának felmutatni. Elképzelhető, hogy "komoly párt"-ként is megállnák a helyüket az emberek szemében. Szerintem ezt ők is tudják, csak szerények / nekik ez így megfelel.

Zionnépe 2018.03.28. 11:27:54

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Ne bassz fel, hogy lesűlyedsz a színvonalukra és "elmútnyócévezel"! Van olyan ebben az országban, aki nem abból akar kiindulni, milyen elk..t hülye akit le akar cserélni ?
Most ha sz.rt nyomnak a le a torkodon, örülni fogsz, ha "csak" penészes kaja lesz?
Legyen már minőségi változás, ha változtatunk!

Zionnépe 2018.03.28. 11:30:34

@hullajelölt88: Ez nem igaz, az Lmp valódi ellenzék, más kérdés, hogy kihúrolta magát az utóbbi időben, de klasszisokkal jobbak, mint a Dk vagy az Mszp pláne a Jobbik!

Zionnépe 2018.03.28. 11:38:26

@Zionnépe: Ennek ellenére persze jelenleg közös érdék ledúrni a Fideszt és koordináltan összefogni, majd rebootolni az országot és kitörölni ezt az elcseszett folyamatot, amit a Fiesz nevű trójai vírus beindított.

Azután viszont kell egy értelmes és objektív új választási rendszer, normális Alkotmány, és független, valódi Alkotmánybíróság...stb.

De előbb kell, hogy a Kétfarkúak ne vonjanak ki szavazatokat az ellenzékből! Sajnos, a Fidesztől kevés esély van erre...

invalid user name 2018.03.28. 11:57:50

@hullajelölt88:

A vetélytársak lefideszbérencezése destruktív stratégia (minden résztvevő számára ártalmas, annak is akit címkéznek, annak is, aki mondja).

A kutyapárt nem humorista párt - a humor az kicsi része a kutyapártnak, amit megjegyeztél belőle.

2016-ban amikor a fidesz beindította a gyűlöletgépet, a kutyapárt volt az egyetlen, amely láthatóan szembe tudott szállni ezzel. Olgiarchák és állami források nélkül.

Az idei választásokat megelőzően felépítettek egy országos szervezetet (állami támogatás, "oligarchák" nélkül). és a rendelkezésre álló, a szimpatizánsok által néhány ezrenként összedobott kb hárommillió forintból megszervezték az országos kampányukat.

A párt mostani bázisa többszáz, többnyire diplomás ember, a legkülönbözőbb szakterületekről, meglepően sokan multi cégektől. Erkölcsileg feddhetetlen, megbízható emberek, akiket a fentebb már összefoglalt értékrend és a céltudatosság tart ebben a közösségben.

A fidesz által túlhangsúlyozott tapasztalat és szakértelem csupán az alternatíva nélküliség mítoszát próbálja alátámasztani. Ne szopjuk be már orbán viktor maszlagát :)

invalid user name 2018.03.28. 12:02:47

@Megyko:

"De egyértelműen látszik, hogyha nem lenne 8-10 (vagy még több) éves tapasztalatuk az ilyesmiben, nem tudnák ilyen jól csinálni."

Én kb 2016-ban támogattam a kutyapártot, amikor a fidesz gyűlöletkampánya ellen kértek egy kis pénzt, de gyakorlatban kb egy éve működik egy kis csoport az egyik vidéki városban. Összedobjuk a pénzt, megbeszéljük, megcsináljuk, mutatok példákat.

Amit az előbb felvázoltam, az a mi csoportunk értékrendje, nagyjából szerintem megegyezik azzal, amit az mkkp alapvetések címen megtalálhatsz.

A kutyapártnak szerintem nincs szóvivője, elnöke is csak azért, mert a törvények miatt kell ilyen pozíció.

invalid user name 2018.03.28. 12:03:45

@Zionnépe:

"ellenére persze jelenleg közös érdék ledúrni a Fideszt"

Valaminek a leváltása nem elég vonzó cél...

invalid user name 2018.03.28. 12:12:20

@Megyko:

hídfelújítás (képek, videó, cikk)

24.hu/belfold/2017/10/11/hidat-ujitottak-fel-a-ketfarkuak-szentendren/

faültetés

mno.hu/belfold/fat-ultetett-a-ketfarku-de-az-onkormanyzat-szerencsere-rendet-rakott-2391473

(mi 40 ezer forintért ültettünk 11 darab 4 éves előnevelt korai juhart, fákat, az önkormányzat kihuzigálta a két hete elültetett fákat és 400 ezerért hozott 10 darab 6 éves előnevelt korai juhart)

Zionnépe 2018.03.28. 12:13:11

@invalid user name: Jelenleg csak így lehet őket eltávolítani.

Persze, ha a Kutyapártnak lenne esélye 50% feletti mandátumokhoz, mondanám, hogy "mindent bele!", de jelenleg egyedül a Jobbiknak van kb 20% körüli esélye a Fidesz ellen.

Még örüljünk, ha Vonát nem veszi meg kilóra addig Viktor!!! Nemhogy ellenzéki szavazatokat kivonni a rendszerből...

A közös rossz elleni összefogás pedig jó csapatépítő, nem mellesleg.
Egy koalíciós kormányzáshoz (csak ez lehet) felaprózott erőforrásokkal pedig most minennél fontosabb a csapatépítés és a koordináció.

invalid user name 2018.03.28. 12:16:16

@Megyko:

padot kapott egy szentendrei buszmegálló:

ketfarkukutya.com/?p=4752

ezt nem mi csináltuk, de jó példa:

ketfarkukutya.com/?p=1304

ez Ürömön épült, sokat dolgoztunk vele:

ketfarkukutya.com/?p=7568

Amikor szentendrén fényvisszaverő zászlókat raktunk néhány veszélyes zebrához, és a Magyar Közút másfél héttel később egy éjszaka leszerelte a zászlótartóinkat, az elég sok híradásba bekerült.

Zionnépe 2018.03.28. 12:17:00

@invalid user name: Épp ezért az Mkkp-nak minden erejével a Fidesz eltávolításán kéne dolgozni, és pl az ilyen népszerűbb helyeken feltartani a kezét, hogy "mi itt már jók vagyunk, engedjetek itt minket megmérkőzni a Fidesszel, mindenki más egy lépést hátra!".

És persze bekerülni így a koordinációs összefogásba.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.03.28. 12:19:02

@invalid user name: köszi, hogy ezt ismertetted... Budapesten is példátlan a facsemete-ültetés gyakorlata. egészséges fákat kis csemetékre cserélni. túlszámlázni. És a faültetés csak egy része/esete a sikasztásnak, mégis azonnal működésbe hozza az ember fantáziáját, hogy ez más, nagyobb ágazatokban, például építőipar, hasonló arányokban megy.

invalid user name 2018.03.28. 12:19:31

@Zionnépe:

"Jelenleg csak így lehet őket eltávolítani."

Bocsánat hogy ezt kell mondanom, de ÍGY biztosan nem.

Ez nem az én véleményem -- ez a valóság. A parlamenti pártok négy éve azt hajtogatják, hogy le kell váltani a fideszt. Nézd meg, mit értek el vele: a fidesz 50% szavazatot fog kapni (négy éve 45-öt kaptak).

És a parlamenti ellenzék még mindig nem jött rá, hogy ezt nagyon elbaszták.

Vagy egyszerűen csak (hiába írnak programokat) nem értenek máshoz, mint a "le kell váltani" ismételgetéséhez.

De persze a kutyapárt a hibás mert nincsen 300 oldalas programja.

invalid user name 2018.03.28. 12:20:27

@Megyko:

A szentendrei faültetés annyiban volt speciális, hogy ott 15 éve ültettek egy rendes fasort, csak a fákból 11 kiszáradt és mi a kiszáradt fák helyére hoztunk újakat.

invalid user name 2018.03.28. 12:24:53

@Zionnépe:

"az ilyen népszerűbb helyeken feltartani a kezét, hogy "mi itt már jók vagyunk, engedjetek itt minket megmérkőzni a Fidesszel, mindenki más egy lépést hátra!".

Erről próbáld meggyőzni a gulyás marcit, aki a sok pénzért megszervezett közös ország méréseibe belevenni sem volt hajlandó a kutyapártot.

És próbáld meggyőzni mondjuk Gyurcsány Ferencet, aki szentendrén egy 21 éves fiatal srácot indított az MSZP-DK színeiben, nem létező felmérések alapján legesélyesebb jelöltnek címkézik, és semmilyen megbeszélésre nem jönnek el, a nyilvános képviselőjelölti vitákat sorra lemondják.

Így megy ez.

A fidesz leváltásért harcolni meg pont oda vezet, ahol most tartunk. A leváltás üzenetére nem voltak vevő a magyar szavazók. A leváltásnak olyan bukéja van, hogy "engedjetek minket is a húsosfazékhoz."

Zionnépe 2018.03.28. 12:52:34

@invalid user name: Ahogy feljebb már írtam, nem kellenek a 60-300 oldalas bullshittek, azonban kell egy értelmes irányvonal, ami több annál, hogy "józan ész szerint REAGÁLUNK". Ha nincs mire reagálni, hanem pl éves ország költségvetést, EU-n belüli politikai és gazdasági irányt kijelölni, akkor előbb megkérdezitek a Fideszt vagy az Mszp-t és aszerint csináltok valami homlokegyenest mást?

Kell, hogy a választók lássák, látjátok is a problémákat, nemcsak reagáltok! Vágod a különbséget?!

Ugyanígy a duzzogás sem visz előrébb... Persze, hogy nem vesznek "kutyába sem" titeket a korábbi nagyok, amikor egy kamaszosqn duzzogó, problémákra gyors brainstorminggos agymenésekkel reagáló szervezetet látnak.

A leváltás pedig szükségszerű és kell. Ha ezt nem látjátok be, felmerül a gyanú, hogy ti csak a Kdnp szerepéért tepertek, nem pedig kukázni amit a Fidesz összedillettánskodott.

A választási rendszert kell megtörni, de ehhez előbb a Fideszt!

Nem vágom mit akarsz kihozni amúgy abból, hogy "
A fidesz leváltásért harcolni meg pont oda vezet, ahol most tartunk."
most akkor szerintetek a Fidesz jó ott ahol van? Vagy esélyesnek látod, hogy az eddigi összes szavazó, aki nem meggyőződésből szavazott valahova, most egy csapásra megvilágosodik és az Mkkp-ra szavaz, és ti lesztek a választás győztesei?

Szóval mindezekből látszik kiforratlannak mit is akartok és pláne hogyan?!

Gondoljátok, hogy amennyiben valami isteni csoda folytán nyerne a Mkkp mondjuk 2/3-addal utána a Fidesz és az egész sleppje felteszi a kezét, befogja a száját és elhúz a vérbe, és csinálhattok, ami jólesik? Tisztában vagy vele mekkora tarlóégetés kell utánuk, és az mennyi emberi fájdalommal és keserűséggel fog járni?

Tegyetek egy szívességet, és várjátok meg ameddig újrabootol az ország, és csak azután akarjatok forrófejűsködni!

2018.03.28. 13:37:09

@Zionnépe: Igazad van, ám ennek ellenére teljesen egyetértek a csirkés tévészereplésük mondanivalójával.

Szabványok 2018.03.28. 14:14:55

*Listán az MKKP-re, mert egyetlen párt sincs, amelyik kiérdemli feltétlen bizalmunk.

*Egyéniben meg a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, mert 8 év után el kellene takarodni ennek a hatalomba beépült társaságnak.

Cpt. Flint 2018.03.28. 14:24:52

@Zionnépe: Te elvársz egy "komoly programot" a Kutyapárttól, miközben azt hajtogatod, hogy jelenleg egyetlen cél (program) a Fidesz leváltása? A "választók" (akikre hivatkozol, hogy majd ők vesznek komolyan egy pártot, vagy sem) 99 %-a NEM olvas pártprogramokat.
Amit a Kutyapárt TESZ, az sokkal több emberhez eljut, mint egy LMP-s program, vagy Szél Bernadett beszédei.
Más kérdés, hogy az MKKP által elvégzett sok-sok jó dolog nagyon sok embernél "komolytalan"-nak minősül. Mert egyrészt nem ezt szokták meg, másrészt a politikusok, ill politikai karrierről álmodozó nagyképűek, meg mindenféle elemzők ezt próbálják elhitetni velük.
Pedig bizony a politikának BÁRMI lehet a része. A humor is, a tettek is, a személyes példamutatás is.

Gleccsertetű 2018.03.28. 14:28:30

@Frady Endre: az szdsz féle liberalizmusnak köszönhető, h marhára nem teheted kontroll nélkül közzé a véleményed

Cpt. Flint 2018.03.28. 14:32:17

@Zionnépe: És bizony szerintem igaza van @invalid user name-nek, a "leváltás" nem konstruktív politika/jelszó, hanem destruktív, ilyenformán nagyon sok ember számára nem (elég) vonzó. Semmi egységes (pozitív) jövőképet nem sugall, hogy mitől lesz jobb utána.
Az "elszámoltatás" hangoztatása sem mozdít meg tömegeket. Szintén destruktív, és a "zemberek" jó része nem is hisz benne. Elhúzódó, elmismásolt vizsgálatokra, "kishalak" minimális, felfüggesztett büntetésére, széttárt kezekre, háttéralkukra számítanak, nem másra... és nem hiányzik az újabb csalódás.

sakkosfx 2018.03.28. 15:12:53

Eddig még egy párt sem ígérte meg, hogy a nép ellenes törvényeket vissza csinálja! És a Magyar nép céljai lesznek előtérbe helyezve! Akkor meg minek szavazzunk?

ételizésítő 2018.03.28. 15:34:54

Te szerencsétlen segg, legalább a párt nevét tanuld már meg leMÁSOLNI, ha annyi eszed nincs, hogy magadtól le tudd írni.

Egy kis magyartanfolyam, te ostoba pöcs:
Kétfarkú Kutyapárt = a párt kétfarkú

Kétfarkú Kutya Párt = a pártnak nevet adó kutya kétfarkú

Ha valaki ennyire analfabéta barom, mint te, mi a faszért akar írni?

ételizésítő 2018.03.28. 15:35:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Már megint hagytad magad seggbekúrni negyedóra netezésért a bolgár elmegyógyintézetben az ápolóknak?

Zionnépe 2018.03.28. 15:52:16

@Cpt. Flint: @Gleccsertetű:
Látom nem esik le nektek, hogy kell kezdeni valamit a Fidez által elbarmoltakkal.
Az úgy nem megy, hogy "kihúzzuk egy piros filccel a pi..ba az egészet"!
Kell mondani arra valamit, mi lesz az Alkotmánnyal, Alkotmánybírósággal, mi lesz a nyugdíjakkal, az egészségüggyel, a közmunkásokkal, a Munka Törvénykönyvével (ami jelnleg inkább rabszolgatartási kézikönyv), az oktatással, a trafikokkal, a szétosztogatott földterületekkel, a rosszul szervezett (kormánypárt fogja pórázon) pártfinanszírozással, a választási rendszerrel, a járási agymenésekkel, a vadásztársaságos agymenésekkel, a 48 féle különadóval... szóval lehet sorolni napestig a teendőket, azonban nem kifelejtendő a jövőbeni felelősség miatt az elszámoltatás sem!
Ezekhez viszont kell egy prioritási rendszer és egy pontokba szedett programterv.
Való igaz, hogy a választók 50-60%-a nem nézegeti ezeket, azonban akik igen, azok egyrészt meggyőzhetőek, másrészt saját maguk (Kutyapárt) revíziójaként is jó lesz később, hogy lássák mit értek el, és mi maradt el.

Az pedog, hogy folyton arra mutogat mindenki, hogy "dehát az eddigiek sem..."
Akkor mi a bánatos ló...ért választunk egyáltalán??? Miért nem sorsolunk pénzfeldobással vagy lottógömbbel?
Ne zsibbasszatok már azzal, hogy más pártok miket csesztek el, és miket nem tartottal be!
A munkahelyen vagy a párkapcsolatban is csak annyit teljesítetek, ami kicsit jobb, mint az elődötöké volt és ott is folyton azokkal hasonlítgatjátok és mentegetitek magatokat?

Én meg azt mondom, hogy azért tart itt az ország ahol, mert a mérce minden esetben csak az elcseszett, elk..t dolgokhoz van viszonyítva!

invalid user name 2018.03.28. 16:40:54

@Zionnépe:

Kicsit félreértettük egymást.

Én tudom, hogy a (mondjuk így) demokrácia helyreállításához és az ország normalizálásához le kell váltani a fideszt. A fidesz leváltása tehát egy ESZKÖZ arra, hogy jó irányba fordujanak a dolgok.

A választópolgárok számára azonban ezzel ("váltsuk le a fideszt") láthatóan NEM sikerült szimpatikussá válni.

Azt gondolom, hogy ennek oka: a parlamenti ellenzéki pártok túlságosan a leváltást / legyőzést helyezték középpontba. Ez egy politikai harc, ami (láthatóan) nem vonzza a választókat, hanem inkább taszítja.

A választók számára vonzó jövőkép az lenne, hogy milyen világ lesz akkor, amikor "mi" (értsd: a demokrácia szabályait betartó, konstrutívan versengő) pártok kormányozzák az országot.

A parlamenti ellenzéki pártok NEM fogalmaztak meg ilyen (vonzó) jövőképet az elmúlt 4 (sőt, 8) évben.

Uff

2018.03.28. 17:41:42

@invalid user name: arra gondoltam, hogy a kutyapárt létezése és tevékenysége kinek az érdeke, mit érnek el.
Szerintem azzal, hogy politikai tényező lett, az a fidesz érdekeit szolgálja.
Nehogymár a jótékonykodás legjobb eszköze a párttámogatás legyen?!
Kovács Gergő ( megkerestem a nevét) aljas mosolyától ökölbe szorul a kezem.

invalid user name 2018.03.28. 19:48:00

@Hortenz:

Nem sikerült megértenem, miért érdeke a fidesznek a kutyapárt létezése. Pellengérre állítja és nevetségessé teszi Orbán magasztosnak szánt mondatait, szembefordul a gyűlöletkampánnyal, aktív cselekvő polgárokat nevel, példamutatással.

Az MKKP szavazói legnagyobb részben azok közül kerülnek ki, akik az elmúlt évekre megcsömörlöttek a politikától, és ha nincs kutyapárt, akkor nem is mennek el szavazni. Legfeljebb valamelyik másik országban.

Wildhunt 2018.03.28. 20:12:00

@invalid user name: épp ezért mondom. Azóta elolvastam.

Zionnépe 2018.03.28. 20:16:10

@invalid user name: Mindenféle (p)uffogás, duzzogás és seggföldhözverés megmaradhat a rokonságnak és a haveroknak, ha ők vevők rá :-) Annyit érsz el vele csak, hogy tárgyalóképtelennek látszol és hisztisnek.Akik pedig ezt a fajta tárgyalásmódot használták, gondolom tudod mire mentek vele...

Na de ahogy korábban is volt róla szó, szinte minden pártnak kell és van egy programja. Kitalálod melyik kettőnek nincs? Igen az Mkkp-nak, mert túl forrófejűek és tapasztalatlanok, valamint a Fidesznek, akik meg önteltek és úgyis erőből akarnak majd kormányozni.

Szerinted melyik a vonzóbb az ország nagy részét kitevő közép- és idősebb korosztály számára?

Olyan programot pedig, ami minden választópolgárnak egyaránt vonzó, nem tudsz összeállítani, ergo nem lesz ooyqn, hogy egyformán vonzó jövőkép.
Ellenben törekedni lehet rá!

A járdafirkálás és faültetés, kotkodácsolás a parlamenti beszéd helyett és a birkamenetelés mind jópofa dolog, de csak ennyi és nem több. Vonzó jövőképnek meg pláne nem nevezném.

Zionnépe 2018.03.28. 20:18:08

@invalid user name: Ez ígynem igaz, sajnos pont a koordinált ellenzéktől nyúljátok le a szavazatokat, akik lehetővé tennék a Fidesz leváltását.

2018.03.28. 20:40:24

@invalid user name: Nem egy párt feladata nevetségessé tenni a kormányt. Egy párt feladata alternatívát mutatni és mozgosítani.
Pont hogy kontraproduktív a ténykedésük. Hogy nem érdemes a politikával foglalkozni, mert ott mindenki lop, csal és hazudik. Jobb, ha kiröhögünk mindenkit, akit politizálni akar. Aljas, romboló a tevékenységük. És ráadásul roppant humortalan.

2018.03.28. 20:44:58

Mi egyébként a cél ha bejutnak? Ha meg a küszöb alatt lesznek, miből fizetik vissza az eljótékonykodott (?) milliókat?
Egyik verziónak sincs semmi értelme, csak szavazatokat herdál.

invalid user name 2018.03.29. 08:14:31

@Zionnépe:

"Ez ígynem igaz, sajnos pont a koordinált ellenzéktől nyúljátok le a szavazatokat"

Hát ehhez két dolgot tennék hozzá:
1. Az mkkp szavazók kb 80%-a nem megy el szavazni ha az mkkp visszalép.
2. Milyen koordinált ellenzék?

invalid user name 2018.03.29. 08:15:07

@Hortenz:

Választasi törvényt tessenek elovasni.

invalid user name 2018.03.29. 08:16:51

@Hortenz:

"Aljas, romboló, humortalan."

Értelek. Sajnálom, hogy így látod.

invalid user name 2018.03.29. 08:22:03

@Zionnépe:

"minden pártnak kell és van egy programja. Kitalálod melyik kettőnek nincs? Igen az Mkkp-nak"

Van programja az mkkp-nak :) de te látványosan utálod az mkkp-t, szóval nyilván a programját is utálnád, ha ismernéd.

Ez nem baj: ahogy mondtad, nem lehet mindenkinek tetszeni. Te az vagy, akinek nem lehet. Színes a világ.

Cpt. Flint 2018.03.29. 08:48:51

@Zionnépe: @Hortenz:
Az embereket (min. 90%-ukat) SOHA nem érdekelte/érdekli a politika. Csak simán normálisan, jól akarnak élni. A munkahelyükön, családjukban, egyéb közösségeikben. Sokkal inkább beletartozik a mindennapjaikba a közvetlen környezetük élhetőbbé tétele (amiben a MKKP példát mutat), mint az európai és világpolitikán való agyalás.
Ma Mo-on a pártok zöme (ahogy amúgy az átkosban az MSZMP) rá akarja kényszeríteni a teljes lakosságot, hogy a politikával foglalkozzon, állandóan Magyarország sorsán, nemzetközi relációin agyaljon, politikusokat, pártokat és képviselőiket hasonlítgasson össze, és ezekkel kapcsolatban folyamatosan valamilyen választási, döntési kényszert érezzen. Hiszterizálják a közhangulatot, egymás ellen fordítanak mindenkit. És NEM csak a Fidesz, hanem az ellenzék is!
Mindeközben Mo-on ma már NINCS tömegpárt. A pártok zöme alig áll több tagból, mint a tisztségviselőik, képviselőjelöltjeik. Ugyan miféle elköteleződésről beszélünk akkor a pártok felé?
A választásra jogosultak értelmesebb hányada a folyamatos hisztériakeltéstől tényleg megutálta az egész műsort, azt kívánja, hogy legyen már vége az egésznek és hagyják békén megint 4 évig.
Akiknek baromira semmi dolguk, viszont nagyon könnyen befolyásolhatók, azok mennek békemenetre meg kampányrendezvényekre: tessék megnézni a felvételeket, 90 %-uk nyugdíjas. Ők azok, akik alig használnak netet, szinte csak a kormánymédiából tájékozódnak, koruknál és ezzel együtt járó érzelmi/szellemi állapotuknál fogva a leginkább megrémíthetők, befolyásolhatók. De pártprogramokat ŐK SEM olvasnak. És ők fognak dönteni a választásokon.
Nem értek egyet azzal, hogy az MKKP-nek ne lenne programja. A programjuk a normális, hisztériamentes élet, az élhető környezet. Igenis tudatosítani kell újra, hogy a politika nem a tömegek napi dolga. A "közönséges" embernek az a dolga, hogy gyereket csináljon, termeljen, kereskedjen, tanítson, tervezzen, építsen, alkosson...
A politika azért van, hogy ennek a normális életnek a kereteit biztosítsa. De ez nem az átlagember feladata. Ezért választ képviselőket, kormányt. A "miniszter" eredeti értelmében "szolga". A "nép" szolgája.
Szóval nem a pártprogramok alapján fog eldőlni, hogy kit választanak, hanem a tettek alapján. Bármennyire is rossz véleménnyel vagyunk az emberekről, még mindig nem teljesen hülyék, működnek az ösztöneik.
És az is egy ösztön, hogy a félelem és az undor ellen a leghatásosabb és legkellemesebb ellenszer a humor. (Ld. Harry Potter könyvekben a mumus elleni varázslat...) Ezt nyújtja az MKKP, megmutatja az embereknek, hogy igazuk van, mikor hazugságot éreznek az óriásplakátokon és beszédekben hirdetett gyűlöletkeltés mögött. Megmutatja, hogy miközben milliárdok mennek el látszatberuházásokra, a közvetlen környezetünk, az embereket mindennap érintő infrastruktúra hogyan rohad el. És ezeket az MKKP nem csak MONDJA, hanem azonnal, teljesen konkrét példákkal illusztrálja, és tesz is ellene valamit, ami nagyon-nagyon fontos. Ha valakinek van bátorsága, lelkesedése megtenni, elkezdeni valamit, az óriási mozgósító erő.

Zionnépe 2018.03.29. 09:57:48

@invalid user name: Jelenleg már jó úton haladnak, mert visszalépnek egymás javára még olyan körzetekben is, ahol korábban ez fel sem merült.

Az Mkkp hogy áll ezzel a duzzogáson kívül?

Azok a választók pedig, akik amúgy sem mennének el szavazni, az Mkkp miatt sem fognak.

Zionnépe 2018.03.29. 10:01:26

@Hortenz: Szerintem az 1 %-ot meg tudják talán ugrani. De sajnos lelkes tinédzserek még és rosszul mérik fel a ?pártjuk? és általában a mozgalmuk jelentőségét és kormányzati ambíciókra törnek.

Egy kis lelkes mókusőrs, csipet-csapat :-)

Zionnépe 2018.03.29. 10:23:47

@Cpt. Flint: Először is nem utálom, sőt amennyiben lenne megint többfordulós választás, önkormányzati szintre - szigorúan koalíciós csapatban - nagyon is látnám helyét az Mkkp-nek.
Pont azért, mert csip-csup dolgokra is felfigyeltek és rávilágítatok.
DE ez nem politika, és pláne nem is párt, amit létrehoztatok!
Korábban erre voltak jók pont az országos diákmozgalmak.

A politika meg ameddig világ a világ bizony olyan lesz, ahol számotokra elvont és unalmas - megockáztatom hogy érthetetlen is - dolgokról vitáznak és döntenek felnőtt emberek.

Az pedig, hogy a polgárok hány százalékát és mennyire érdekli a politika bizony nagyban függ az iskolázottságtól és az életkortól!

Az alacsonyabb végzettségű embereket és a fiatal értelmiségieket nyilván kevésbé érdekli, tekintve hogy érteni sem értitek.

Ami fontos viszont, hogy akit érdekel és foglalkozik vele, azok viszont jól legyenek tájékoztatva (ne félre), és pláne legyen alapja a döntéseiknek, ergo el kell tudják dönteni milyen irányba menjen az ország a jövőben.
Ehhez pedig kellenek egyrészt a pártprogramok (másképp honnan tudják ki mit akar majd csinálni?) másrészt oda kell figyelni és aktívan részt venni a nemzetközi politikára is.

De mint írtam nem is kell ezzel mindenkinek foglalkozni, az egyetlen a választásokkor való részvétel, ami elvárt kéne legyen.
Viszont választani meg ugye valami döbtés alapján kéne, magyarul mégiscsak tudnia kéne mindenkinek miről dönt és miért :-)

Nehéz ez tudom, és azt is, hogy unalmas sokak számára.
Itt jön be a pártok másik nagy felelőssége, a saját PR. El kell tudni adni magukat és el kell tudni mondani a legegyszerűbb módon miért is válasszák őket az emberek.

Lehet Mkkp nyakkendős kotkodálós csirkeemberrel, lehet szimpatikus faültetéssel, lehet jópofa birkameneteléssel, de utána folyamatosan monitorozni kell, hova is jutott el és kiket érintett meg?
Jelenleg ugyanis vidéken a fiatal értelmiségi réteget kivéve azt sem tudja az ország, hogy léteztek már vagy...hány éve is 8-10? És bizony ez az ország össz lakosságának talán a 10%-a. Ebből pedig miután kb 6-8 ember már elköteleződött valamerre, így marad az a max 2-3% akik a lehetséges szavazóitok.

Ez nem rossz, de jelenleg csak szavazatkivonás. Épp ezért kellene nektek is részt venni a "nagypolitikában" is.

invalid user name 2018.03.29. 10:39:56

@Zionnépe:

Hol olvastad, hogy a kutyapárt kormányzati pozícióra tör? :-O

"Jelenleg már jó úton haladnak, mert visszalépnek egymás javára még olyan körzetekben is, ahol korábban ez fel sem merült."

a kamupártokat leszámítva kb 500 ellenzéki jelölt van. kb a körzetek felében összesen 200 jelöltnek kéne visszalépnie ahhoz, hogy a fidesz pozíciója érdemben gyengüljön = még mindig simán nyerni fognak, de a kétharmadtól jó messze kerülnek. (A körzetek másik felében akkora a fideszes előny, hogy koordinációval sem nyerhető.)

Naszóval, 200 körüli visszalépésre lenne szükség. Számoltad, hol tartanak most a nagypártok a visszalépésekkel ebben a kb 50 körzetben?

A maszop/dk és a jobbik nulla jelöltjét léptette vissza, bukásra ítélve olyan körzeteket is, ahol tuti nyerne az ellenzéki jelölt, pl. az, aki 2014-ben már nyert.

De te az egyszázalékos kutyapárton köszörülöd a nyelvedet. Ésszerű ez?

--------------------------------------
A chicken run nevű játszmának, amibe a politikai pártok bekerültek, van egy egyszerű feloldása: előre megegyeznek, hogy felváltva hagyják nyerni a másikat. Kockázat nulla, haszon maximális.

Két dolog kell hozzá, a kooperáció és a bizalom. Pártok közötti versengésben mindkettőhöz időre van szükség. Évekre. Nem napokra.

Miről tárgyaltak ezek a pártok egymással az elmúlt években?

invalid user name 2018.03.29. 10:43:08

@Zionnépe:

Az ellenzéki pártok "nagypolitikája" az elmúlt 8 évben azt a fényes eredményt tudta felmutatni, hogy a fidesz 50% fölé tornázták.

Tényleg ehhez kéne csatlakozni...? Tényleg vissza kéne lépni ezeknek az impotens, kártékony, gondolkodásra és előrelátásra képtelen politikusoknak a javára? Akiknek minden második mondata leleplezi, hogy a húsosfazékhoz akarnak közelebb kerülni...?

Zionnépe 2018.03.29. 15:37:20

@invalid user name: Elég nagy baj, ha a saját szöveged értelmezése is gondot okoz! Szerinted miért kérdezte @Hortenz: is , hogy mi is a célja az Mkkp-nak?

Azt ugyanis leszögezted, hogy az ellenzéki összefogással nem akartok együttműködni (ergo koalíciót sem), valamint - ha a homályos utalásaid jól engedik sejtetni - a Fidesszel sem akartok.

Mi marad akkor? Csak ti magatok.
Halmazelmélet...

Elég baj, hogy sem azt nem értitek mi zajlik körülöttetek, és még azt sem tudod (tudjátok) miről is beszéltek, amikor a jelenlegi kormányt és az ellenzéki összefogást is egyszerre trollkodjátok! Ha lennétek egy Jobbik erősségű párt még csak-csak érteném, bár ugye ezt a Jobbik is belátta, hogy a kb 20%-ból sehogysem lesz egyedül kormányzás, és szükségük van a többi pártra is.

De hogy ti 1-2%-al miben reménykedtek, azon kívül, hogy megkapjátok a Fidesz által a disznók elé vetett makkokat - a 149 milliót - ami valljuk be a Ti szinteteteken a húsosfazékot jelenti... passz számomra rejtély.

Egy megoldása van a dolognak, ha ti akartok kormányozni ezután. De ugye ez meg csak vicc :-)

invalid user name 2018.04.03. 08:30:33

@Zionnépe:

"Azt ugyanis leszögezted, hogy az ellenzéki összefogással nem akartok együttműködni (ergo koalíciót sem)"

1. Nem szögeztem le semmi ilyesmit, nem is tehettem, ugyanis

2. Nincsen ilyen, hogy ellenzéki összefogás, ezért kb olyan értelmetlen lett volna ennek leszögezése, mint hogy nem működünk együtt a jetivel.

...szóval az erre épített spekulációidat most átlépném.

Leírtam párszor, mi a kutyapárt célja, ha elolvasod és arra válaszolsz, lesz miről beszélnünk :)

Zionnépe 2018.04.06. 17:56:48

@invalid user name: Van ellenzéki koordináció, ne csúsztass és ne tagadd le!
Ugyan kicsit későn kapták össze magukat és kevésbbé kellett volna eleinte durrogniuk egymásra (ahogy most Juhásznak is az Lmp-re), de az utolsó hetekre belátták, hogy szükségük van egymásra. És igen a Jobbikra is.

Az Mkkp viszont úgy próbálja kihúzni magát a felelősség alól, mintha egyedül bármit meg tudna oldani a többi ellenzéki párt nélkül.

Ebből meg csak az következik, hogy
- annyira kispályások és pénzhajhászok, hogy csak az 1%-ra és a mellé járó 150 millára sóvárognak, teljesen hidegen hagyva mi is lesz az ezen kívüli végkimenet (kiskamaszos struccpolitika),
- valami teljesen irreális elképzelés alapján egyedül szerez annyi szavazatot a párt, amivel leválthatja a Fidesz-Kdnp-t.

Azt pedig ne írd, hogy nem írtál ilyet!
"
Én tudom, hogy a (mondjuk így) demokrácia helyreállításához és az ország normalizálásához le kell váltani a fideszt. A fidesz leváltása tehát egy ESZKÖZ arra, hogy jó irányba fordujanak a dolgok.
...

A választók számára vonzó jövőkép az lenne, hogy milyen világ lesz akkor, amikor "mi" (értsd: a demokrácia szabályait betartó, konstrutívan versengő) pártok kormányozzák az országot."

Namármost miután szerinted az ellenzékben nincs más párt, amelyik hozzátok hasonlóan "demokratikus", azonban a választás ugye már itt van a nyakunkon, adódik a feltevés, hogy az utóbbi teher a ti vállatokat fogja nyomni egyedül ;-) !

Van azonban egy dolog, amit nem láttam át korábban a szavazataitokkal kapcsolatban, igenis jó, ha szavaznak rátok azok a választópolgárok, akik más pártra nem szavaznának!

Ugyanis minél több szavazó megy el szavazni, annál nagyobb tortából kell kiharapni a Fidesznek és annál kisebb fog sikerülni így nekik!

Szóval a szavazási téren mea culpa, szavazzon mindenki az MKKP-ra, aki másra nem szavazna!
-
süti beállítások módosítása