Szinkronrendező

Olvastam egy regényt, mert véget ért a vizsgaidőszak, és elegem volt a bűntudatból, hogy nem csinálok semmit, és különben is régen szerettem volna ettől a fickótól olvasni valamit, mert nagyon izgalmasnak találtam az egész imidzsét. Ő ehlbekk:

Biztosan tetszünk őt ismerni a kiábrándult értelmiségis mémekből.

A Térkép és Táj egy Jed nevű képzőművészről szól, akinek különböző korszakai vannak, és nagyon magányos, úgy egy az egyben huszonegyedik századi művész, akinek legfőbb foglalatossága, hogy nem csinál semmit, csak van. A nagyanyja temetésére mennek az apjával, amikor egy francia autóstérképet megpillantva ráébred, neki ilyen térképeket kell fotóznia, és photoshoppal átalakítania - ez a térképes sorozat, amellyel sikert arat, befutott művész lesz, megismeri a francia művészvilág és közélet krémjét. Amint befut egy sorozattal, már rá is un, festeni kezd, és a festményeiből nyíló galériakiállítását marketingelő füzeteihez felkéri Michel Houellebecq írót (igen, a regény cselekményében, igen beleírta magát, igen végig így hívja magát) hogy írjon valamit. Jed és Houellebecq megismerkednek, vagyis megismerkednének, de Houellebecq - már az író - kiírja magát a történetből, és mindenkinek fityiszt mutat a reális - már a regényen kívüli - francia közéletben, illetve arra tesz finom utalásokat, hogy részéről mindenki bekaphatja tövig, az olvasót kivéve.

Mert az érzésem végig az volt, hogy Michel az olvasón kívül senkit se szeret. A szöveg nagyon jó, nincsen felesleges olvasónyúzás, hosszú leíró részek helyett rövid, intenzív, nyálcsorgató leírásokat kapunk mindenről, a nők szexualitásától a férfiolvasók gyakori merevedésekre számíthatnak, a női olvasók pedig betekintést nyerhetnek abba, milyen is a magányos férfiak logikája, és gondolkodásmódja - így azt hiszem leginkább a nők tanulhatnak a regényből bármit is, ha egy regényből, vagy szövegből lehet olyat. Ez nem egy tipikus tanuljunk belőle szöveg, igazából a sztori is szinte másodrendű ahhoz a társadalom-ábrázoló módhoz képest, ahogy Houellebecq bemutatja: kurvára mindegy, hogy milliárdokat kereső művész, vagy egy cirkókazán-szerelője vagy, a boldogságot megtalálni a legnagyobb művészet.

Olvassátok szeretettel, mert Houellbecq gondosan egy olyan szöveget szerkesztett meg az emberiség Olvasóbb részének, amely gondosan, finom tárgyfétissel közelít még egy funkcionális bútordarabhoz is, de a vagyonról, esetleg az eutanázia felelősségéről-felelőtlenségéről is gondolkodhatunk (nomeg hogy ki keresi magát dagadtra az eutanáziával), vagy akár a rendőri munka mélyén rejlő igazságeszmények kérdésein is merenghetünk, ha olyanunk van. Javaslom a sima - könyvtárból kivesz, elolvas - funkciót, azzal nem lehet veszíteni, ha negyven oldalig bírod, úgysem tudod majd lerakni, a leírások meg olyanok benne, hogy vagy imádod, vagy nem, igazán nincs mit veszteni vele.

4,5/5

Második változat

Michel Houellebecq botrányíró. Botrányokat kelt, és botrányosan ír. A Térkép és Táj állandó realista lüktetését a jelenidő folyamatos, reprezentatív, már-már lüktető nyomjeleivel kapja: a főszereplő képzőművész, Jed a francia közélet valós szereplőivel találkozik, azokról véleményt alkot, az író mintegy tálcára pakolja a valóság szereplőit: színészeket, írókat, televíziós-műsorvezetőket - és játszik velük, mint az ólomkatonákkal. Elmerül egy Audi és egy Mercedes lélektani és funkcionalitásbeli összehasonlításában, máskor meg Jed a 10 évvel később felirat mögül kikukucskálva találkozik a regény legszebb nőjével, és mindezt csak azért, hogy fél oldalt szentelhessen az öregedésről írásnak. Kemény, hideg, odapakolós. Houellebecq egy bűvész, aki egy paraván mögül nőket, autókat, sztárokat, és egyebeket húz elő; a legkeményebb, amikor egy tükröt, de abba nem kell félni, belenéznünk jó lesz, mert mint mondottam volt, legalább minket, olvasókat szeret.

4,5/5