Ezt a képet még két hete írtam, nem magamnak:
Nap lemenőben. Lásd mit rajzol a képzeleted:
Alkonyi nappal tűz koszorúban száz sugarat,
csobogó vízdarabok csüccsennek sós szemeken.
S csak halk zene szólít. Tengeri szél zaja zeng,
elvonulóban a nympha-sereg. Ülsz egyedül.
Nézd! A habok színe kék szemeden ha vegyül
Lásd! Mire szempillád szegezed menekül.
Kergeti sorban a sorsban az ár az apályát
mind ami hullám. S lassan a hold dala kél,
S éneke Nüxnek a csillagok árján rád települ.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.