Soha-soha többé nem fogok ilyet csinálni, de most privát naplómból fogok egy részletet közölni, melyet az imént írtam.
Este van. Úristen, mennyit írtam ma délelőtt! El is felejtettem. Sőt, tulajdonképpen azt hiszem, hogy ez a nap igazából két napra osztható.
Van az első-szombat, amely valójában a második-péntek folytatása. Ez a második péntek a tegnapi kádfürdőzés után kezdődött, és Dániel barátom esti érkezésével, az italozással folytatódott, majd hajnali négykor lefeküdtem-tíz után keltem, és egészen a ma délután négy óra körüli lefekvésig eltartott. Ezzel az első-szombat/második péntek véget ért.
A második szombat pedig ma kezdődött ébredés után hétkor, és tulajdonképpen ez a második csütörtök folytatása, mind hangulatilag, mind érzékszervileg. Nem tudhatom, meddig fog tartani, de azt hiszem ez a nap az örök, az unalom és az önmagam iránti közöny keverékéből létrejövő furcsa harmóniájú elegy, mely csak arra vár, hogy visszatérése időről időre megismétlődjék, és újra abszolút jelenidővé lehessen.
Nem akármilyen fejlődés ez. Szépen csökkentget az államadósság, ami a szuperül bevált unortodox politika ellenére is szép teljesítmény, sőt, csak azzal szép igazán! Nemzeti kormányunk olyan ideológiai zseni, hogy kortárs gondolkodók humán alapokon nyugvó kiáltványt intéztek ellene, a Tudomány Égő Zászlaját segítségül hívva a Nemzeti jelölő revideáláshoz. Mi ez, ha nem forradalom, kedves hölgyeim és uraim?
A Fidesz vagy valamelyik ideológusa, vagy bánom is én kicsoda kitalálta, hogyan lehet ezt az országot erkölcsi magasztossággal, nemzeti elmélettel és annak megfelelő gyakorlattal működtetni. Ez is csak valami! Nem?
Nézzünk körül Európában, mert más országok is boldogulni igyekszenek. Hát nekünk is megvan a magunk szerény nemzeti stratégiánk! Elrontott latin-amerikai módiban: komcsi hagyományok kádári reflexből, horthysta szólamok törikönyvből. Forró kis elvtárs-koktél lázító szoborművekkel fűszerezve. Szivart a Nemzeti Dohányboltból tessék!
Lassacskán A Baloldal (újkori nevükön BalLiberálisok) is csak kijátszogatja magát. Gyurcsányt mindig megemlegetem, mikor ilyen szövegeket írok. Most is. Gyurcsány a politikus, akinek az egyetlen skillje, hogy mindent túlél, és büszke rá. Na, hogy ezt leírhattam mindjárt jobb. A többiekről nem is írok, mert nincs mit. Léteznek? Na hát igen, a Jobbik lett az új vidéki rendrakó-párt. Törökszentmiklóson is polgármestert adnak, ahhoz hozzá tudnék szólni. De minek?
Hiszen a Nemzeti kormányunk mindent el fog intézni, Mindent. Mindenre van terv a Nemzeti kocsiszínben, ahol egyre-másra készülnek az újabb- és újabb papírmasé álmok, magyaros módiban, felzárkóztató jelleggel. A Fidesz-KDNP kormány európai szinten egyedülálló abban, hogy képes volt megvalósítani egy párttesten belül az ország Tökéletes Ideológiájú és Tökéletes Megvalósító Pártját, tulajdonképpen önmaga a saját ellenzéke is, önmaga a saját paródiája is, önmaga önmaga is, miközben a követők komolyan is veszik, de hrabali (ami már majdnem balkánit jelent) közönnyel mosolyognak is rajtuk, megértően, kedvesen, édesdeden. És ugyan Gyermekbetegséges volt az elmúlt négy év, de még csak most jön a java! A magyar nép Magyar Néppé alakítása, a hiányok többletekkel kitöltése, a szakmunká dicsőségének felmagasztalása... És sebesre sepregetik majd a közmunkások az utcákat. Az utcákat, és a tereket, melyek ugye már átneveztettek. És hozzájuk a szobrok is felállíttattak, és a Kossuth Tér is átépíttetett. Az idiotológia immáron szilárdan a helyén. A zászló piros-fehér-zöld, az ország Magyarország, és narancssárga.
A Fidesz üzemelteti.
(képek: http://index.hu/belfold/2014/okvalasztas/eredmenyek/ és fidesz.hu
Hónapok óta tervezem, hogy Laciról itt a blogon meg fogok emlékezni.
Ma egy éve, hogy Vágó László autóbalesetben elhunyt. Huh. Nagyon nehéz erről írni, és remélem, sőt kívánom, hogy mindenről úgy tudjak beszámolni, ahogyan tényleg láttam.
- Lacival tizennégy évesen találkoztam először. Egy pincében kezdtünk el zenélni, E.Pisti ismerősünk szemközti paneljében, és egy fodrászattól kuncsorogtunk áramot a produkcióhoz. A pincében épphogy elfértünk 7-en 8-an, de nagyjából mindenki megfordult ott, aki akkor a lakótelepen valamilyen hangszeren játszott. Nirvanát, meg punk-gitáros szörnyűségeket játszottunk. Dani barátom dobolt, nagyon hangosan, emiatt két hétnél tovább nem is tűrtek meg bennünket. Laci volt közöttünk a legjobb gitáros, azt hiszem zenélt is valahol, bár erről most nem tudok pontosabban beszámolni. Valakinél talán megvannak még az mp3-lejátszóval készült felvételek. 2007.
- Innen két-három próba erejéig egy panel hatodik emeleti nagyszobájába költöztünk, majd a nyáron nem zenéltünk. Augusztustól kezdtük el berendezni/hangszigetelni a kis garázst, amelyet kibéreltünk. Megalakultunk, és a zenekar neve RealDreams lett. Dávid barátom énekelt, Dani dobolt, én gitároztam. Basszusgitáros nem volt. Fellépés ősszel a volt általános iskolában. Hideg tél. 2007.
- Tavasszal jött hozzánk egy srác, P. Dani, de ő is "csak gitározott". Továbbra sincs basszusgitárosunk. Fellépés tavasszal, "RealDreams gyermekzenekar". A megnevezést zokon vettük. Laci sokat járt át hozzánk, és ekkortájt egy másik, tőlünk nem messze zenélő másik garázszenekarban gitározik. A két zenekar összetalálkozik, egy garázsba vonultunk. Veszekedések a zenekarok között - a dobosok nem fértek el. Tagcsere-berék. Én a másik zenekarba kerültem, Laci pedig a RealDreams egyedüli gitárosa lett. Hosszú nyár, rengeteget szórólapoztunk. A RealDreams-be érkezik Eke basszeron. A felállás: Laci, Dani, Dávid, Eke. Én két évig a Prológban a játszom. 2008-2010 között kb. bő tucatnyi fellépésünk volt. A RealDreamsnek ezalatt legalább harminc, bejárták a Jászságot. Abony város, és az abonyi Bagoly sörőző egyik házizenekarává válnak, Tószegen,Törökszentmiklóson, Rákóczifalván is fellépnek. Akkoriban még egész jó pénzt fizettek a koncertezésért. Ha jól tudom 2009-ben tetováltatta Laci az alkarjára, hogy RealDreams.
- 2010-ben Laci kiveszekszi magát a RealDreams-ből. Újra én gitároztam a bandában, ő pedig először a Fater-rock, majd mellette/párhuzamosan a WhiteHearts zenekar gitárosa, 2013-ig. Vele lezárult a szolnoki amatőr hardrock zenekarok egy korszaka.
------------
Laci és a RealDreams
*
Abonyban a Bagoly sörözőben hangol a FaterRock koncertre.
*
Laci és a FaterRock
*
Egyik sok közös fellépésünk közül- Ő és a FaterRock. - Terápia (ma Sárga) Söröző 2012 március
*
Ilyennek maradt meg az emlékezetemben
*
Laci szájharmónikán zseniális volt
*
Egy átlagos FaterRock koncerten a restiben. A hely azóta máshova költözött. *
Ezt a facebook oldalán találtam. 2013-ban
------------
Laci megosztó személyiség volt. Amíg 2008-2010 között a RealDreams-ben játszott, ő a volt a banda motorja. Fellépéseket szervezett, kocsmákat keresett meg, utakat szervezett, kocsikat intézett a pakoláshoz. Pörgött, rengeteg bulit csináltak Abonyban és Szolnokon. A korosztály általában a tizenévesekből és - egy nagy ugrással - a harmincon felüliekből állt. Általában elmondható, hogy amíg nem kezdett el a FaterRock-al zenélni, nem volt különösebben jó gitáros, abban a bandában viszont sokat javult. Elsősorban ritmusgitáros volt, de néha szólózott is. Frontember alkat volt, jól énekelt, de amiben a legjobb volt, az a szájharmónika. Előtte, és azóta sem hallottam senkit úgy szájharmónikán játszani, zseniális volt. A mikrofont és a harmónikát úgy tudta egyszerre fogni, hogy egy egész rockzenekart átszólt. Dinamikusan, izgalmasan, és nagyon érzelmesen tudott játszani.
Dalszerző alkat volt, rockballadákat, de húzósabb dolgokat is csinált. Két-három nagyon nagyon jó dalt is írt, ezek egy-két kivétellel nemtudom mennyire maradtak meg.
A nőügyeiről most bátran írok. Nagyon sok csaja volt. Szindbád-alkat volt, nála könnyebben csajozó srácot azóta sem láttam SEHOL. Voltak állandó barátnői, őket is nagyon szerette. Nehéz ezt elképzelni, de volt egy olyan vonzereje a srácnak, hogy mellette a nők nem tudtak nyugodtan a fenekükön megülni. Izgalmas, néha szeleburdi, általában jó kedélyű, és könnyed személyiség volt. A komoly beszélgetésekben úgy vettem észre, hogy némileg hűvösen hagyta meg az embereknek a saját véleményüket, és szerette, ha rá terelődik a szó, de nem tolakodott a reflektorfénybe kerülni. A színpadon sugárzott, amatőr berkekben a környék legjobb frontembere volt. Tehetséges énekes volt, de nem képezte magát. Gyakran improvizált, bohóckodott, ötletelt a színpadon - és a színpadon kívül, hogy mivel lehetne feldobni a bulikat. A koncertekre nagyon gondosan válogatta meg a fellépős cuccait, erre sokat adott.
Először egy fekete Fender strato utánzaton játszott, amit még H. Tomitól vett (ő még Salgótarjánban vásárolta a kilencvenes években) erről a gitárról most semmit sem tudok. Utolsó éveiben egy szerintem különösen szép piros Cort-on játszott.
A halála napján RealDreams koncertet tartottunk a Restiben. Este a raktárban voltunk, mikor Dávid kihívott cigizni. Azt mondta, sokat gondolkodott rajta, hogy elmondja-e, de jobb, ha még a buli előtt megtudjuk: Laci Abonyból Szolnokra jövet autóbalesetezett. Az autó egy fának ütközött. A barátnője súlyosan megsérült, ő pedig meghalt. A koncertet az ő emlékének ajánlottuk, és azóta egy RealDreams próba se volt. A zenekarnak vége.
"Köszönöm a kihívást XY! Az alábbi verset választottam..."
Mennyit találkoztunk a fentebbi mondattal a napokban, ugye? Az elmúlt héten tetőpontjára ért a versidézési láz. Úgy éreztem, szinte túlcsordult az egész, és kifolyt a monitorról, meg a telefonomról a sok olvasatlan vers a padlóra, hogy szinte takarítani kellett volna utána. Mert nem olvastam el mindet, de azt hiszem a felüket sem. Vetettem egy pillantást a szerzőkre, talán a címekre is, és legtöbbször ennyi. Nyugtázás. Statisztika – ki mit szeret? Ki melyik szerzőről mondja, hogy szereti?
És, hogy mennyire undorító is a facebook, a lélek- és agynyomorító tartalmaival; a hazug képeivel, meg ismerőseink médiaipari termékekre mutató hivatkozásaival, azt nem akarom, és nem is tudom ecsetelni. Meg nem is kell. És nem vagyok filozófus alkat, de a valóságot, mely önmagában hazugság – lévén őszintének lenni kurva nehéz – a facebook azt hiszem túllicitálja a kamu terén. A facebook tehát a hazugság a hazugsága. Kommunikáción kívül kevés dologra jó, legfeljebb arra, hogy másokon bosszankodjunk, meg ők bosszankodjanak rajtunk. Na jó, meg néha örülhetünk annak, hogy rég nem látott ismerőseink azért nincsenek rosszul. Esetleg jól vannak.
A facebook duplán hazug világán ez a verses történet sem segít sokat. Megmondom őszintén, számomra például semmit nem segít. Egyrészt meg merem kockáztatni, a legtöbben ezeket a verseket továbbgörgetik, legfeljebb a szerző-cím párosát veszik magukhoz. Vannak akik el is olvassák ismerősük verseit, de biztos vagyok benne, hogy ez esetben is a verset megosztó személyéhez kötik azt. Mit szeret? Melyik szerzőről mondja azt, hogy szereti? – statisztika.
Az egy nagyon szép dolog, hogy a Facebook kezdőlapjából vers-antológiát csinálunk, mi internetalkotó közösség. Tényleg szép dolog. És az üzenet is érthető, mert egyértelmű: az irodalom értéke, a líra értéke felbecsülhetetlen. „Ne csak nőnapon a nőket” – típusú faék-gondolat ez, tudom. Meg engem nem hívott ki senki, aminek amúgy két oka lehet: 1. tudják, hogy ilyesmire engem nem lehet rávenni / 2. tudják, hogy kiválóan el tudom rontani azokat a játékokat, amik nem tetszenek.
De a világon két dolgot biztosan nem lehet senkire sem rátukmálni: költőt, vagy barátnőt.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Mert a kultúra-fogyasztás, az én képzeteimben út-szerű, és kicsit a sorshoz kötődik, belemászik a tükörbe nézésbe, és ott motoszkál bennünk azzal, hogy éppen egy adott pillanatban, és éppen úgy, és éppen azért, és egyáltalán: megtalál. Például világéletemben próbáltam Adyt olvasni, és sosem sikerült. Nem szerettem. Pilinszkyt meg például megérteni nem sikerült. Jim Morrisont régen gyűlöltem akkor hiába olvastam, most meg már hiába olvasom, mert annyira nekem szól. József Attila meg megtanított hinni, de ehhez meg az kellett, hogy őt Kaszás Attila mondja el, ne a Latinovits. A vers olyan intim, mint a reggeli tükörbe nézés, és csak akkor fog meg, és költözik belénk, ha „kell”. Bármit is jelentsen a „kell”: utat, életet, sorsot, hitet, vagy önreflektív majomkodást.
A facebook nem intim, már nincs köze a reggeli tükrökhöz (most a selfie a menő), és nem igazán szeretném, hogy bármi is belémköltözzön onnan.
Köszönöm szépen, hogy megismerhetem a világ kedvenc verseit. Én azért tovább poroszkálnék a csöndesebb úton. Amelyiken nincsenek akadémikusok, vagy facebook-ismerősök. Nekem itt jó.
Meggyőződéses követője vagyok mind a magyar deep-webnek mind a magyar politikai blogszférának. Nagyon tanulságosnak tartom, hogy mit is irkálnak egyesek az internet fehér egére. A blog a publicisztika modern eszköze, mely relatíve kevesekhez szól (már egy nyomtatott laphoz képest) de annál többeknek, sőt végül is bárkinek lehetősége nyílik a véleményét a világ elé tárni. Ennek támogatása az index és az origo részéről, még ha ki tudja milyen célzattal is, de mindenképpen a szabad vélemény-nyilvánítást segíti elő.
És erre, megjelenik a hír, hogy az Egyenlítő TV blogot 35 (HARMINCÖTÖS) millió forintért el kívánták adni az MSZP-nek. Ez idáig nap-nap után jelentek meg a baloldalról szóló követhetetlen hírek, a senkit sem érdeklő zavarosban halászgatásról szóló posztok tucatjai, a pozíció- és helyezkedési mismásolások jelentéktelen kis kordokumentumai, de most robbant a bomba! Harminc millió! Halkan jelzem, az enyémet 500.000 (ötszáz-ezer ÖTSZÁZ-EZRES) magyar forintért felőlem bárki viheti!
A különböző netes áruházak gazdasági kalkulusai is már jó előre dörzsölik is a tenyerüket, meg izzítják a web-programozókat, hogy tessenek blog adás-vételekre alkalmas felületeket fejleszteni, mert közeleg a forradalom! Mert a mai nappal nem csak az derült ki, hogy Norbi megy a tőzsdére, hanem az is, hogy ím, mindjárt rögtön melegében nyílik a blogok piaca! Én is már dörzsölöm a tenyerem, hogy egy életképes konzervatív-párt mikor kíván magának ideológiai bázist keresni, ahol megjelentethetik szellemi agymenéseiket, és a „Gyurcsány-mondjonle/Orbán-Orbán te szenilis báb” témájú szónoklataikat. Az ilyen karaktergyilkos posztok egyébként idáig sem voltak ritkák, és az olvasó, aki eljut ezekre a blogokra, remélhetőleg eddig is tisztában volt vele, hogy mely posztok célja az „ütés” és melyeké az „építés”.
A kevésbé cinikus nagybetűs Tanulsága ennek a történetnek az, hogy a blog úgy látszik, ha alulról is de odakarmol. Mégiscsak itt van, mégiscsak fontos, és kiváló terepgyakorlat kezdő- vagy kiégett politikai újságíróknak. Kérem az olvasókat ne dőljenek be a csalásoknak, és az átveréseknek! Vagy inkább mindegy is, a Magyar Politikai Pók úgyis mindenre kiterjed, az oligarchákok, meg a nemtom-micsodák úgy is összekorrumpálnak mindent, ha akarjuk, ha nem.
Én is szeretnék korrupt lenni, vagy hazug, vagy jó „ütő” - játékos, úgyhogy valaki vigye el azt a blogot lécci Ötszázért!
Rohadtul unalmas egész nap egy ötven négyzetméteres panellakásba szorulva élni, főleg itt Szolnokon. A pesti panelek valahogy menőbbek, sugároznak magukból legalább egy kicsit kúlságot, annak ellenére, hogy a fővárosban ha egész nap süt a Nap, akkor meg lehet dögleni, mert a beton éjszaka sugárzik. Sugárzó beton.
Amúgy itt vidéken sincs sokkal hűvösebb, de legalább ha kinézek az ablakon, láthatom a mesterségesen telepített erdőket, meg a többi panelt. Néha, de tényleg néha, utoljára azt hiszem 2008-ban volt ilyen, valaki kiugrik ezekből a panelekből, és halálra zúzza magát. Nagyon sok szemtanúja szokott lenni az ilyen eseteknek, én is ismertem valakit, akinek a fodrásza hallotta, ahogy egy valaki üvöltött zuhanás közben. Ez innen egy utcányira történt.
Egyszer mikor hetedikes voltam, a telep szélén lévő általános iskolában valaki nem akart dolgozatot írni. Betelefonált az iskolába, és bombariadót csinált. Ezer gyerek szabadult rá a lakótelepre, mintha egy terepasztalra vödörből öntötték volna a játékfigurákat, mindenhol - a játszótereken, a panelek között az utcákon, a legkisebb árnyékban is gyerekek voltak. Emlékszem, aznap füvet nyírtak, és az elszállítatlan fűkupacok ott tornyosultak mindenfelé, azokba ugráltunk. Friss fűszag volt, meg minden.
Máskor, de szintén akkortájt egyszer óriási szél volt. Ezek között a panelházak között nagyon érdekes szélcsatornák tudnak kialakulni, megfelelő irányú, és erejű szél esetén akár akkorák is, hogy rájuk lehet hasalni. Na nem röppentenek fel, de arra éppen elég, hogy a teljes súlyoddal elengedd magad, és lebegj. Vigyázni kell, mert nagyon nagyokat lehet így borulni.
Ha valaki hangosan éli a nemi életét – szexel – vagy bármily módon hangos, akkor többféle módon lehet ezt vele a panelban érzékeltetni: az első mód a partvisnyéllel kopogás, a második a radiátorcsövön kolompolás fémtárggyal, a harmadik a direkt fel/lekiabálás ablakon keresztül, a negyedik pedig a vicces cetli-meghagyás a liftajtó előtt a földszinten.
Ha valakinek telepen van a garázsa, az rendszerint nem használja rendeltetés-szerűen. A garázsoknak több típusa van: 1. klasszikus garázs-soros, ezek a panelektől párszázméteres távolságban vannak; továbbá a: 2. típus, az igazán menő házaljaiak.
A házaljaiak a panelek nulladik emeletére épülnek, vagyis inkább basement szintre, a mínusz egyedik pincébe. A panel alatt van tehát. Ezekben általában a Széchenyin: műhely, elektronikai vagy fémipari kisbolt, faáru-barkácsbolt, biciklisufni, fodrász, próbaterem, régi bútorlerakó, újságpapír-lerakó, pókerbarlang, lakószoba üzemel, néha autóval is beállnak. Ritka.
Vannak itt ilyen tehenes képek, na ezekről biztos mindenki azt hiszi, hogy viccből kerültek ide, de nem. Büszkén jelentem ezek itt a mi Széchenyi-lakótelepünk szélén legelnek, totál északon. Az a kis híd a kép közepén a kanálison vezet keresztül, ami leginkább egy undorító bűzölgő békalerakó, és a Zagyva nevű kis folyóba folyik. Bár szerintem valójában nem is folyik sehova. A teheneket néha egész közel hajtják a lakótelephez, de egyébként vannak még lovak, kecskék, és a cigányok (a Széchenyi-től délre van a Cigányváros nevű városrész) az utcára hajtják néha a pulykákat, akiket nagyon kellemetlen kerülgetni, mert agresszívnak tűnek. Már a pulykák.
Jó. A nyelve háyis, így melléknévesen. Igazából a novellái voltak előttem ismeretesek korábban, azokhoz képest nem okozott nagy meglepetést. A történet 1490 körül mutatja be Háy mese-mediterráneumát: a főszereplőt (nem főhőst! ahhoz túl emberi) csodás lények, angyalkák, maga az Isten, meg folyton-folyvást arccá változó dolgok veszik körül. Nem tudom, mire fel ez az arc-fétis, de a hajóktól kezdve a tengerekig, a nap, a felhők, a bútorzatok, meg minden-minden folyton arccá változik, és minden lenyel, meg kiköp dolgokat. Ennél orálisan fixáltabb tájjal regényben még nem találkoztam. Ha a színen megjelenik egy pisztoly, az mindig elsül – ebben a regényben ha valami arcként kerül leírásra (antropomorfizálódik! váó de irodalomelmélet), az tuti megrágcsálja vagy a hajósokat, vagy az embereket, vagy okádik egyet, vagy köp, vagy valami.
A regény cselekmény jelző alatt produkált apropója annyi, hogy Marlon, az agyafúrt Földközi-tengeri kereskedőt az alap világpolgári problémák kezdik gyötörni: szerelem, félre-szerelem, másik szerető, sok pénz, vagyon, üresség, magányosság, egyebek.
A szex gyakran színre kerül, gondosan ábrázolt testnedvekkel, meg testnyílásokkal. Az Isztambulról meg a Fekete-tengeri kereskedőpraktikákról a szultán tükrében kiváló mesét kapunk -nnna az nagyon erős része ennek a regénynek.
Háy ezt szerintem sok ezer oldalon keresztül tudta volna csinálni, csak úgy volt vele, hogy minek, elég ebből 300 is. Nem is rossz ez: mese felnőtteknek, vérrel, pénzzel, meztelen lányokkal/fiúkkal, és nagyon-nagyon kevés izgalommal. Az író festő-ember, amit a borító mellett a szövegben is tetten érhetünk: az egész regény egy óriási maszatolás, játszadozás, szövegelés.
Nyugodt nyári olvasmány, meleg szívvel mindenkinek.
Nem voltam mostanában netközelben, de ismételten szembesültem vele, hogy a mandiner, 1000 a mi hazánk, és társaik mennyire messze állnak a valóságtól. Már a valós politizálástól.
Az orbáni loyálium dimenziói nem úgy működnek, hogy fogjuk magunkat, meg a racionális, liberális gondolkodásunkat, és demokratikus elvek mentén megszervezzük az országot. A jelenlegi rendszer nem erről szól, nem ebben vagyunk, hanem valami teljesen másféle politizálásban, amely lényegesen egyszerűbb, és groteszkebb, továbbá komikusabb is egyben.
Az elmúlt napokat volt szerencsém olyan politikai gondolkodású emberek között tölteni, akik nem feltétlenül hisznek a liberalizmusban, vagy a demokráciában: az, hogy én igen, ez egy másik kérdés. De ettől függetlenül, higgye el nekem mindenki: igenis lehet a demokratikus elvektől távol élve, mégis gyakorlatelvűen tekinteni a politikára. Az, hogy a közbeszéd, meg a közélet szűkös is értelmiségi focipályáin közben egy-két író miket írogat - köztük én is - csak elsikkadó nejlonpapír-puffogtatás. Persze, van értelme a közéleti irománykáknak, meg eszmei blődületeknek. Biztos van.
Csak a szekértáborok, a politikacsinálók, meg a politikamagyarázók már semmi mást nem csinálnak, mint hogy húzzák-vonják a liberalizmus/illiberalizmus, a demokrácia/diktatúra irányába a nemzet szekerét, és közben lassan már nincs honfitárs, aki ne venné észre: az igazi Magyarország nem az eszmeieskedők szekereiben van.
Az igazi Magyarország ott van egy fertődi kastélyban, egy tárlatvezetésben, egy múzeumban, egy szoborban, egy kassai Rákóczi-emlékműben, egy Bocskai-emlékházban... mert a pesti emlékműben már nem lehet. Abból már ki van magyarázva, az acsarkodások és a vérre-menő nyáladzások kiölték belőle azt, amire egyáltalán teremteni egy emlékművet lehet: ki lett belőle ölve a közös emlékezés lehetősége. Mert értelme ugyan van a politikáról írni, de gyakorlati haszna nincs. Az elemzések, és a baloldali/jobboldali eszmei kérdések feszegetése nem felesleges? Ki az, aki ma jobboldali? Ki az, aki ma baloldali? A liberálisok köszönöm, letehetik a kezüket, ők mindig meglesznek, így most is megvannak.
A különböző politikai diskurzusok sem hatnak a reálpolitikára. Egy jó kis diploma-ügy, egy szaftos utazós-leleplező riport, ami kinyitja valakinek a zsebében a bicskát; vagy egy sikkasztást, netán pénzügyi manipulációt bemutató tárca - mind jöhet! Azokból kellene csak Dunát rekeszteni, a korrupció és a sáros-mocskos ügyek melegágya ez az ország, nemde? Az urambátyám viszonyok, és az ügynökmúltak árnyékából kinövő mini-oligarcháké, ugye? És mégis, alig buknak a politikusok, és még egy Gyurcsány-féle figura is vissza tud kapaszkodni 2006 után, mert ez Magyarország.
Az ötödik, és egyben utolsó epizódból kiderül, mint tartóztatták le Zolikát, és röptették át Melaneras szigetéről a spanyol hatóságok egy barcelona-i börtönbe. Megtudhatjuk továbbá, hogy a lány, akit életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak, végül nem halt meg, de súlyos és maradandó károsodásokat szenvedett, mivel lényegében kivágták a méhét.
Zolikát és a lányt közvetlen bizonyítékokkal nem, csak közvetett bizonyítékok útján tudták összekapcsolni. Többekben felmerült, hogy a lány valójában a melaneras-szigeti szervezetbűnözés áldozata volt, mert többször kopasztott meg milliomosokat, tekintettel arra, hogy csak a milliomosokat lehet igazán megkopasztani. Így egy esetleges bosszú ténye sem volt kizárható. Ennek ellenére a bírósági eljárás folyamán – mely a nagy nyilvánosság előtt zajlott, és többször is nőjogi aktivisták bekiabálásai zavarták meg – Zolikát hirtelen felindulásból elkövetett gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek találták, és 6 év börtönre ítélték. Zolika nem tudta, hogy az ellene szóló nyomós bizonyítékok hiányában fellebbezhetne fogházért, és könnyíthetne valamennyit a rá váró szörnyűségeken; bár, valójában az események zakatolásából ő nem sokat tudott kihámozni. Autóból ki-autóba be. Az autókon kívül kamerák, biztonsági emberek, öltönyös urak, spanyolul beszélő ügyvédek, és ítészek gyűrűjében taszigálták, cibálták, fújolták, és ünnepelték. Ismeretlen emberek és különféle emberjogi szervezetek harcoltak érte, és ellene. Ügye belpolitikai botrányt kavart, és hetekig a spanyol média kitüntetett figyelmét bírta, mígnem egy nap az egyik magas rangú spanyol diplomatát kokaincsempészettel vádolták meg, és előbb a szervezetek, majd az ügyvédek, és az ítélet után az ítészek is letettek Zolikáról, mint egy szerencsétlen fiúról, akinek úgyis mindegy.
És Zolikának tényleg minden mindegy volt. Az anyja ezalatt – aki értesült fia botrányáról – a hatéves börtönbüntetés utolsó évének májusán szélütést kapott, majd egész nyáron a fullasztó hőségtől szenvedett. Az orvosok szerint meglágyult az agya, és azért járt le a lakótelepi díszkútra a kannákkal, hogy tízliterenként hordja ki belőle a vizet. Amiben nappal a telepi gyerekek fürödtek és játszottak, abból ő éjszakáról éjszakára megtöltötte magát. „Ami bemegy, az kijön.” - Csakhogy nem jött ki. Szomjúsága mindent felülmúlt, sejtjei nem győztek tágulni és tágulni és tágulni, egyre több vizet, vizet, vizet nyeltek, nyeltek, nyeltek magukba, mint egy óriási víznyelő. A nőnek az arca, a teste, mindene nyúlt, és fújódott, mígnem egy nap a sejtjei már nem tudtak tovább tágulni, nem tudtak a nagy hígulásban többé az éltető sószemcsék nélkül élni, és a nő fejében a víznyomás felrobbant, és meghalt.
Zolika ezt csak hazatérve tudta meg, őt odakint senki sem értesítette ezekről a fejleményekről. Szomorú volt, de igazán nem emlékezett az anyjára. A börtönben még álmaiban is a szórólapok, és a postaládák ritmusa ringatták. Szívdobbanásonként dobta a lapot, és napközben is gyakran ábrándozott a papiros-dobálás éltető játékáról. Szabadulása idejére bűnesete olyannyira elkallódott valahol a nagy nemzetközi hírek, meg az egyéb politikai botrányok, és erőszakos cselekmények között, hogy csak egy városi lap közölt félhasábos beszámolót arról, hogy már úton van haza.
A lakótelepen eddigre a fák közelebb kerültek teremtőjükhöz, néhány üres telket összefirkáltak az építészek, és beépítettek az építők. A várostérkép rajzocskája is megváltozott. Új utak, új névvel, új helyen, új betonnal, új fűcsomókkal. A megszokott ösvények, melyeken a rozoga szórólapos kocsit húzta: hiányoztak. Ahogy sétált az utcákon, és betekingetett a panelházak földszinti folyosóira, az ismerős postaládák helyett idegen színűre mázolt, modernkedő-hivalkodó darabokat talált.
Béla-főnök azonnal felhívta Zolikát, amint hazaért. Elmondta neki, hogy a kis, rozoga kocsi, a szórólapok, az új fajta kötegek, a másfajta lépcsők, az új kapunyitó kódok, a kötegvágó sniccer, meg az új pinceraktár - aminek a kulcsát már különben is ideje lenne odaadni – már várják.
És Kádár Zolika naiv optimizmussal tekintett a rá váró újabb kihívások elé.
m, régi bútorlerakó, újságpapír-lerakó, pókerbarlang, lakószoba üzemel, néha autóval is beállnak. Ritka.
