Szinkronrendező

Az ötödik, és egyben utolsó epizódból kiderül, mint tartóztatták le Zolikát, és röptették át Melaneras szigetéről a spanyol hatóságok egy barcelona-i börtönbe. Megtudhatjuk továbbá, hogy a lány, akit életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak, végül nem halt meg, de súlyos és maradandó károsodásokat szenvedett, mivel lényegében kivágták a méhét.

Zolikát és a lányt közvetlen bizonyítékokkal nem, csak közvetett bizonyítékok útján tudták összekapcsolni. Többekben felmerült, hogy a lány valójában a melaneras-szigeti szervezetbűnözés áldozata volt, mert többször kopasztott meg milliomosokat, tekintettel arra, hogy csak a milliomosokat lehet igazán megkopasztani. Így egy esetleges bosszú ténye sem volt kizárható. Ennek ellenére a bírósági eljárás folyamán – mely a nagy nyilvánosság előtt zajlott, és többször is nőjogi aktivisták bekiabálásai zavarták meg – Zolikát hirtelen felindulásból elkövetett gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek találták, és 6 év börtönre ítélték. Zolika nem tudta, hogy az ellene szóló nyomós bizonyítékok hiányában fellebbezhetne fogházért, és könnyíthetne valamennyit a rá váró szörnyűségeken; bár, valójában az események zakatolásából ő nem sokat tudott kihámozni. Autóból ki-autóba be. Az autókon kívül kamerák, biztonsági emberek, öltönyös urak, spanyolul beszélő ügyvédek, és ítészek gyűrűjében taszigálták, cibálták, fújolták, és ünnepelték. Ismeretlen emberek és különféle emberjogi szervezetek harcoltak érte, és ellene. Ügye belpolitikai botrányt kavart, és hetekig a spanyol média kitüntetett figyelmét bírta, mígnem egy nap az egyik magas rangú spanyol diplomatát kokaincsempészettel vádolták meg, és előbb a szervezetek, majd az ügyvédek, és az ítélet után az ítészek is letettek Zolikáról, mint egy szerencsétlen fiúról, akinek úgyis mindegy.

És Zolikának tényleg minden mindegy volt. Az anyja ezalatt – aki értesült fia botrányáról – a hatéves börtönbüntetés utolsó évének májusán szélütést kapott, majd egész nyáron a fullasztó hőségtől szenvedett. Az orvosok szerint meglágyult az agya, és azért járt le a lakótelepi díszkútra a kannákkal, hogy tízliterenként hordja ki belőle a vizet. Amiben nappal a telepi gyerekek fürödtek és játszottak, abból ő éjszakáról éjszakára megtöltötte magát.
„Ami bemegy, az kijön.” - Csakhogy nem jött ki. Szomjúsága mindent felülmúlt, sejtjei nem győztek tágulni és tágulni és tágulni, egyre több vizet, vizet, vizet nyeltek, nyeltek, nyeltek magukba, mint egy óriási víznyelő.  A nőnek az arca, a teste, mindene nyúlt, és fújódott, mígnem egy nap a sejtjei már nem tudtak tovább tágulni, nem tudtak a nagy hígulásban többé az éltető sószemcsék nélkül élni, és a nő fejében a víznyomás felrobbant, és meghalt.

Zolika ezt csak hazatérve tudta meg, őt odakint senki sem értesítette ezekről a fejleményekről. Szomorú volt, de igazán nem emlékezett az anyjára. A börtönben még álmaiban is a szórólapok, és a postaládák ritmusa ringatták. Szívdobbanásonként dobta a lapot, és napközben is gyakran ábrándozott a papiros-dobálás éltető játékáról. Szabadulása idejére bűnesete olyannyira elkallódott valahol a nagy nemzetközi hírek, meg az egyéb politikai botrányok, és erőszakos cselekmények között, hogy csak egy városi lap közölt félhasábos beszámolót arról, hogy már úton van haza.

A lakótelepen eddigre a fák közelebb kerültek teremtőjükhöz, néhány üres telket összefirkáltak az építészek, és beépítettek az építők. A várostérkép rajzocskája is megváltozott. Új utak, új névvel, új helyen, új betonnal, új fűcsomókkal. A megszokott ösvények, melyeken a rozoga szórólapos kocsit húzta: hiányoztak. Ahogy sétált az utcákon, és betekingetett a panelházak földszinti folyosóira, az ismerős postaládák helyett idegen színűre mázolt, modernkedő-hivalkodó darabokat talált.

Béla-főnök azonnal felhívta Zolikát, amint hazaért. Elmondta neki, hogy a kis, rozoga kocsi, a szórólapok, az új fajta kötegek, a másfajta lépcsők, az új kapunyitó kódok, a kötegvágó sniccer, meg az új pinceraktár - aminek a kulcsát már különben is ideje lenne odaadni – már várják.

És Kádár Zolika naiv optimizmussal tekintett a rá váró újabb kihívások elé.