Jacques Derrida: Ki az anya?
Jelenkor. Pécs. 1997
Derrida az anya fogalmát, illetve az anyaság fogalmának körüljárhatóságát járja körül. Ebben a gondolkodási folyamatban egy alapvetően korábban etikainak gondolt probléma, az anya / béranya (nem Derrida fogalmai) kettősségéből indul el. A béranya (mely „franciául” kihordó anya) Derrida értelmezésében egy rendkívül különleges jelenség, mely dekonstruálja az Anyát, biológiai-örökíthetőségi tekintetben. Derrida fontosnak tartja a tanúság kérdését a patriarchális társadalomban, miszerint az Anya szerepe korábban (értsd: a béranyaság intézményének megjelenése előtt) általánosan nem volt kérdéses, míg az apa szerepe csak a tanúság intézményén keresztül volt megállapítható, de úgy sem bizonyosan. Ebben a tekintetben az apasági öröklés Derrida következtetésében egy absztrakt jogrend megteremtődésének valamiféle bizonyítéka, ugyanis arra világít rá, hogy a nem bizonyítható következtetett tanúság révén megállapítható, azaz a bonyolultabb, elvontabb jogigazolási alap irányába mozdult el (indult el) az öröklődés.
Paradox módon a fallocentrizmust erősíti, az anyaságot dekonstruálja a béranyaság intézménye, mivel Derrida tanúság-logikája (vagy tanúsági validifikálhatóság; vagy tanúsági falzifikalizmus) szerint ezáltal az anyaság is megállapíthatatlan a tanúság révén.
Freud és az Ulysses szövegei is az érvelés részét képezik, így a jogfilozófia mellet a pszichológia és az irodalom is részét képezi az Anya dekonstruálásának.
Következtetés:
Derrida érvelésének nem a következtetés a célja, hanem az anya ún. „fenomenalitásának” ún. „dekonstrukciója”. Ebben a folyamatban érdekes jelenségként (aka fenomén) tekinthetünk az anyára, és rávilágít arról alkotható koncepcióink megváltozására. A pótanyaság magyarul bér-anyaság fogalma egészen másra világít rá, mint a francia kihordó anyasg kifejezés, erre egy helyütt Derrida is reflektál, de nem hangsúlyos ez a következtetésében. Magam egy empirikus gondolatkísérlettel válaszolnék, üzennék Derridának: miszerint elképzelhető, illetve elképzelhető-e egy olyan tanúság, melyben egy szexuális aktust követően a férfi minden pillanatát követjük (étkezés, közlekedés, higéniai műveletek, alvás, stb) 9 hónapig, ahogy a nőt is, és 9 hónappal később születendő gyermek esetében meg lehetünk győződve az apa bizonyosságáról. Ez mennyiben változtatna a tanúság szerepén? Talán némileg hatályon kívül helyezné Derrida – egyébként érdekes módon – éppen csak a tanúság fogalma kapcsán erőteljes logicizmusát, és a helyébe egy olyan empirizmust állítana, amelyik a tanúságot talán kevésbé elegánsan ragadná meg, ellenben Derrida etikai következtetéseit is hatályon kívül helyezné. Persze feleslegesen.
Érdekes olvasmány, ahogy az idegenszeretetgyűlölet nevű esszé is, melyben a francia méme szó kapcsán elmélkedik. Itt már találni tételmondat-szerű axiómát: „Az otthon és a vendéglátás egymástól elválaszthatatlan, mert egymást feltételezik.” Erősen nyelvfilozófiai esszé, érdekes megragadása egy elemi problémának.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.