Szinkronrendező

Egyszer sajnos minden véget ér – így járt kis társaságunk balatoni kirándulása is. Mire igazán belerázódtunk, vége is lett a 230 kilométernek, és abban a balatonvilágosi restiben ültünk, amelyik előtt az induláskor azon röhögtünk, hogy milyen kiváló ötlet is lenne a körbebiciklizést egy sörrel kezdeni. A kör is csak körbeér – bezárul - én kisebbfajta csodaként éltem meg, hogy a Balaton, mely mindvégig a bal oldalankun helyeződött el nem került máshová, pedig mi mégis ugyanott vagyunk. Kerek a földgolyó, na meg az újszülöttnek is minden vicc új.

Szóval a balatont körbebringáztuk, és a facebook majdnem tesco-kék egére is felkerültek a kötelező önpromó-fotók, úgyhogy éppen ideje a záró visszaemlékezésnek.

Itt egy biciklis térkép, de nem ez a lényeg, hanem hogy a szálláshelyeink neveit bekereteztem.

Balatonvilágosnál szálltunk le a vonatról, a délkeleti csücsökben (nem csöcsök, csücsök), és onnan haladtunk az óramutató járásával ellentétesen. Az északi parttal kezdtünk, lehet tehát mondani, ám az első napi 40 kilométer csak ízelítő volt a kerékpározás mérhetetlen szenvedéseiből: emelkedők, és kaptatók, hosszú, gyakran változó idomú utak, változó minőségű betonállagok, bitumenek, és kavicsos kereszteződések, kátyúk, úthiányok, úttöbbletek keresztmetszete, és gyalogosok kerülgetése, és minékünk megkerültetése autók által a főúton. Ez utóbbiból szerencsére első nap kevés ízelítőt kaptunk, elég megrökönyödést okozott ugyanis a nagy távú biciklizés nehézsége: nehéz volt negyven kilométert csak úgy biciklizni! Ezekről a városokról kevés emlékünk maradt, Csopak körül próbáltunk termelőit szerezni, egy kedves néni adott is,és nem bántásból, de a hozzáadott glicerint nem tartalmaz feliratot én – ha áentéeszes lennék, de nem vagyok – nem engedném rá. Nem hiába fosott tőle a fél banda másnap.

Első éjszakánkat combégető fájdalmak közepette Balatonfüreden töltöttük, kellemesen leittuk magunkat úgy 11-re, hogy bemenjünk arra a Füredre - melyről korábban hiába igyekeztem mindenkit felvilágosítani – garantáltan bulikamentes. Tavaly volt szerencsém egy estét Füreden is eltölteni, tíz után akkor a világnak vége volt, de most is: családias hangulat, kellemes csucsukálásra vagy himihumira való idő, de semmi több. Partynak – PARTINAK - a nyomát se láttuk, úgyhogy miután kellemes magyaros társalgásba kezdtünk egy lángososnál, és már a rendőrség kihívásával fenyegetőzött a tulaj, csak akkor távoztunk. A másik csapat jobbra, mi balra. A városról egyébként egy rossz szót sem, mert kiváló és arisztokratikus, és talán épp ezen tulajdonságai miatt kissé felülreprezentált is.

Nem így jártunk másnap Tihannyal, mely minden tekintetben joggal nevezhető a Balaton kis ékszerdobozának. Kiváló elhelyezkedés és földrajzi adottságok, no meg misztikus Apátság-hangulat. Történelem- és nyaralásrajongóknak valóságos kéj fent lebzselni azon a kis udvaron a templom körül. Izgalmas panoráma, melyre lazán illik a világszínvonal kifejezés.

A Tihanyról kijövet - vagy oda bemenet ugye, ez már csak nézőpont kérdése – van egy óriási levendulamező, amelyet már learatva találtunk. Dudorogtunk lefelé a magasból, kívánom mindenkinek, hogy bringával kelljen negyed órát gurulnia a lejtőn a mélybe, igen jó móka volt. Nem úgy az ezt követő kilométerek: Zánka határáig színtiszta kínlódás: emelkedők, kellemetlen lejtésű utak, napsütés, izzadás. Zánka határában van egy civil tulajdonú katonai pihenő, régi kiszolgált helikoptereket vásároltak fel, és tették közszemlére, MI-8-asok, meg MI-24-esek amiket felismertem, de én nem is értek a szovjet haditechnikához.

Ezen a második napon utunk egészen a Keszthelyhez közeli Gyenesdiásig vezetett. A hetven kilométer Zánkától fennmaradó jó felét pár pihenővel letudtuk, a Badacsony körül bringázni nagy fless volt. Gyenesdiási szállásunkról csak ennyit:

A tulaj Sziasztok Kispajtások felkiáltással üdvözölt minket este kilenckor, még szervíroztatott nekünk egy pörköltet a menza-étkezdében, majd beült a hatos bömbibe, és elgurult valahová. Kiváló volt, osztálykirándulás hangulat, időutazós. Panelépületek félkörben, kb. 4 emelet magasan, középen egy óriási udvar, régi fák. A szobák az üdülőknek/osztálykirándulóknak kialakítva. Még fél egyig szórakoztattuk a miénkkel szembeni szoba nagyobbacska általános iskolás lakóit – kőbányaifogyasztás. Másnap ébresztő, jött Keszthely, meg a déli partra váltás. Ezzel keleten is megküzdöttünk, de nyugaton is kicsit kínlódás volt a puszta nádasok között bogarászni.

Délen érezni csak igazán, hogy a Balaton is csak egy vidék, ahol nyáron pörgés van, de télen csak lappang az élet: néhol mesterséges ízű üdülőtelepek, egymás testébe növő városok, Balatonberénytől (legnyugatabbi délen) egészen Siófokig talán 5 szabad kilométer nincs, nemúgy északon, ahol sok magányos kerekezésre voltunk kárhoztatva két település között. Az északi part arisztokratikus, néhol borvidékes és dimbes-dombos. A déli végtelen strandok, és embertömegek ide-oda rajzása által benépesült. Fonyódon megálltunk, különösen szép, a strandja is jó.

Balatonlellén volt szállásunk a legkiválóbb, külön 2-3 fős házak, kőből: hűvös volt, tágas, óriási udvarral, mintha egy texasi ranch-ra lődörögtünk volna be a háziúr „Szóljatok kávétól a nőig mindent elintézek” üdvözlésére. Este jäger-utánzat, város-felfedezés, labdarugó-láz, és péntek-hangulat. A part itt is kiváló, nekem személyes kedvencem a lellei strand. A város a családias/fiatalos értékek aranymetszésén áll, nappal is pörög, de este – legalábbis hétvégén – már fainul a buli, és van éjszakai élet. Mi is elnéztünk a hírhedt Y-ba… az Y-klubba, ahol tényleg felgyújtották a pultot, és tényleg kurvák őrjáratoztak éjjel egy után.

Másnap az utolsóelőtti etapra másnaposan indultunk, és viszonylag gyorsan letudtuk. Útközben megálltunk Zamárdiban, ahol a Sound előkészületei zajlottak. Siófokon szembesültünk a mostanában hangsúlyozottan intézményesült vonulás tömeges mikéntjével: szigorúan merev vállakkal, indokolatlanul egyenes háttal, kidüllesztett mellel vonulgattak a pávák, a páviánok, meg minden egyéb állatfajok városszerte. Szállásunk Kilitiben volt, Siófoktól délre ilyen elővárosi izé. Az éjszaka petőfisétányos volt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

Utolsó napra alig tizenöt kilométer maradt, félóra se volt. A végén van egy óriási, iszonyú meredek kaptató százméteren, kiváló befejezés volt. Visszaértünk Balatonvilágosra, megittuk azt a bizonyos sört a Restiben, aztán felszálltunk a vonatra, és vége.