Szinkronrendező

A Google-hozta olvasóknak is üdvözlet!

2014.03.18. 20:01 Megyko

Az Abszolút és az Abszurd Jobbik

Elérkeztünk a kampány egyik legérdekesebb részéhez. A pártok ezerrel építgetik saját társadalmi platformjaikat, és az utóbbi hetekben egyre-másra születtek a jól megalapozott közvéleménykutatós cikkek annak kapcsán, hogy a statisztikák alapján a Jobbik milyen hatékonyan bővíti a biztos szavazói bázisát.

vona.jpg

Itt van ez a párt, melynek puhulása kapcsán már decemberben úgy véltem, hogy kifulladt a magyarság-megváltó lelkesedése, és komoly ütemben halad a popularizmus és a virág-gyermekség felé, most már tényleg igazán érdekessé lett. Be kell vallanom, némileg tévedtem korábban, ugyanis ez a párt nem elpuhult, hanem jelenleg is, on live hackeli szét, mondhatnám cinkelt lapokkal csalja magát hülyére a választási média cica-harcban.

Arról, hogy az igazság ebben az országban milyen összetett, és bonyolult dolog, nyilván sem a politikusokat, sem a marketing szakembereket, sem a magyar közéleten szocializálódott újságolvasókat nem kell felvilágosítani. De az, hogy a Jobbikék most egyszerre két, egymásnak totálisan ellenfeszülő választói platformon sütögetik a pecsenyéjüket, valahol mégis érdemszerűen váltja ki a magyar értelmiség jelentős részéből a politikai szemlélődés legélménydúsabb homlokra csapós bazmegjeit. Mert ha belegondolunk, hogy mit is csinálnak, csak fogjuk a fejünket, és káromkodunk.1531663_10152246817199623_1241384295_o.jpg

Mert van egy Jobbik, amelynek plakátjai az utcákon feszülnek: a Kálvin téri metrómegállótól a Hungária körútig, a vidéki nagyvárosoktól a közepesekig. E párt szlogenjei a Győzzön a Jobbik, meg a Jövőt nem lehet megállítani, utalva a fiatalabbak közötti népszerűségre.

E párt plakátjain konszolidált, kimért magyar állampolgárok ülnek egy asztal körül, Mi, Jobbikosok felirattal. Ezzel a plakáttal idősebbeket, gyermekeket... na de hogy még kiket, és hogyan szeretnének megszólítani, azt mindenki egyéni belátására bízom: hogy ebbe a plakátba ki mit lát bele ugyanis, nem tudom. Az biztos, hogy egy teljesen más platformot kívánnak megszólítani, mint amelyre az elmúlt években a Jobbik alapozta magát.

Ez az Abszurd Jobbik, mely az elmúlt hónapokban, vagy még korábban, marketing-stratégák, és kifinomult politikai érzékkel rendelkező szakemberek fejében, mintegy a média-vegykonyha patikamérlegein megszületett, és amelyet sokan gyanúsítanak azzal, hogy hiteltelen, a párt profiljához nem illők.

És van egy másik párt, az Abszolút Jobbik. Az eddig megismert, nem leszünk európai/zsidónemzetközösséi/kamcsatkai gyarmat párt, mely a parlamentben az elmúlt ciklusban is kiállt vélt, vagy vélelmezett nemzeti sérelmek ügye mellett, és markáns, szélsőjobboldali állásfoglalásokkal totálisan figyelmen kívül hagyták a politikai paletta centruma iránt érdeklődőknek a megszólítását.

Ez a párt a gyűlések, és a bennfentesek Jobbikja, mintegy a beavatottaké, azoké, akik eleddig is büszkén kiálltak hovatartozásuk mellett, és akiket a párt saját ifjúsági tagozatain keresztül kiválóan meg tudott szólítani. Jobban, mint bármelyik magyar párt! Ez az Abszolút Jobbik, melynek eszméi nyilvánvalóak, és puhíthatatlanok, eszmei higítóval oldhatatlanok, ugyanis a párt leglényegét veszítené el: a közös, kőkemény eszmei maszlagmagot, amely körül, mint az atommag körül lebegnek az identitásukba az igaz magyarság Jobbik által felkínált változatát emelő szavazópolgárok. Ebből az Abszolút Jobbikból nem hiányozhatnak az Összekacsintós poénok: huszon-akárhány éves borsodi nagypapákról, és cionista összeesküvésekről.

És itt van Vona Gábor, az Abszurd, és az Abszolút Jobbikot összeragasztó figura, aki mostanság magyar Clint Eastwood-ként westernhőst játszva hív ki egyre-másra pisztolypárbalyra politikai vitára, leginkább Orbán Viktorokat. A szomorú a történetben az, hogy a baloldali összefogás kiégett arcaihoz képest Vona egy fiatal, karizmáját tekintve potens fickó, aki szabad idejében szívesen táncoltat verbálisan újságírókat, és táncoltatná meg Orbán Viktort is, akit tanácsadói egyébként mostanság a kispadon tartanak, és egyelőre inkább pihentetik. Nem emelik ki őt durván a Fidesz feszes kampányából, de ami késik nem múlik.vona-gábor-metálvillával.jpg

Szóval, kíváncsian várom, hogyan fog a Jobbik megküzdeni a két választói platform képviseletével, hogyha számításaikon felül kerülnek be a parlamentbe. A szakadás, mely az Abszurd és az Abszolút Jobbik között fennállhatna, az utóbbi párt bőséges emberutánpótlása miatt (lásd Jobbik brutálisan kiépült Ifjúsági Tagozata) szinte elképzelhetetlen, úgyhogy nem kizárt, hogy hamarost, a választások után búcsút kell intenünk az ország két fantom Jobbikjának, hogy újra egyesült Frankensteinként tudják visszhangozni korábbról is ismert lózungjaikat.

 

Azért, egy Vona-Orbán vitát, már csak a szépérzékünk kedvéért is megnéznénk. Nem?

Szólj hozzá!

Címkék: publicisztika


A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronrendezo.blog.hu/api/trackback/id/tr875868363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása