Szinkronrendező

Átszaladtam pár neten elérhető véleményen, meg kritikán. Hát, nem győztek meg semmiről, sőt megerősítették bennem a korábbi érzéseimet.

A sztori annyiban izgalmas, hogy Robinzonád műfaj gyerekekkel, és csoport-, vagy szociál-pszichológiai, vagy szociológiai, vagy nemtommilyen szemszögből íródott meg.

Elvonatkoztatnék attól, hogy elméletileg egy történetből, vagy egy szövegből x+1 (és x>= a bolygón élő olvasni tudó emberek száma) féle olvasat állítható elő. Engem a saját olvasatom érdekel, különben nem írnám le, vagy raknám fel azt egy blogra… most, hogy így nekikezdtem szinte meg is sajnáltam a szöveget. Úgy kezdtem ugyan neki: jól megmondom, hogy ez mennyire közepes mű, most mégis a szépsége, és kellemesebb epizódjai jutnak csak az eszembe

SE

Egy légikatasztrófát követően tucatnyi gyerek nagyon szép, szinesztéziákon keresztül lüktető, pálmafákkal, napszakokkal dúsított szigetvilági tájat kap életterül. Az, hogy ennek a tájnak a motívumai, vagy jellegzetességei nagyon hamar ismétlődni kezdenek (kb. 50 oldal után telítődtem az egyforma kövekkel és pálmákkal, „homokpadokkal”, meg nemtommikkel) lehet írói szándék, vagyis egyfajta sémaságnak, egyformaságnak, kopárságnak, ürességnek a kifejeződése. Mondjuk lehet.

SOK SOK SPOILER

Az egyik főszereplő suhancból maga az eleven gonosz válik, és – amennyire nekem sikerült kiolvasni – semmi másért, mert szeret vadászni, és vörös a haja. Vagy fekete? Igazából tökmindegy. Mert ENNYI. Ezért lesz az egyik gyerekből eleven gonosz. Aztán, egy 13-éves forma „jó” gyerek a regény végén hosszas monológokban ecseteli a „nyelv és tabu” című filozófiai gondolatkör kérdéseit, mintha egy irodalomelméleti konferencia álmos PHD fokozatú előadóját kellene hallgatni. Na nemár! Egy 13 éves gyerek!?

Az egyik elemzés szerint az „elevengonosz” gyerek azért válik gyilkos ördögfiókává, mert amint megöli a kis malackákat, „totális” gyilkossá válik. A regényben nagyon horrorisztikusan van ecsetelve az „eleven élő húsba vágás” aktusa, hát… elöljáróban megjegyzem, egyik dédapám hentes volt, lehet a véremben van a pigKill, és ezért tartom ezt nevetségesnek. A túlélési ösztön helyébe (melyet baloldali olvasmányaim ellenére SEM tagadok meg - így működne: Éhes vagyok. Levadászok egy disznót. Levadásztam. Megeszem. Király) társadalmi konvenció nyomása; szerepkényszer, csoportfejlődés, vagy istentudja milyen szintetikus szociálpszichológiai torzszülött kerül.

A regény világán belül egyszerűen nincs legitimálva az elfajulás. És egy jó 250 oldalas regényhez ne kelljen már 20-25 oldalas kritikát írni, hogy az legyen. Lehet folyamatosan a kötetke fülszövegét kellett volna félszemmel figyelnem, mely szerint: „Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjükből vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.” – Nem, nem önmaguktól teszik, mert nincsen Ön-jük, nincsen Én-jük, legtöbbjük - igaz egy nagyon szépen megformált - sematikus báb („a jó” – „a kövér” – „a rossz” – „a kicsi” stb.) és Golding az, aki tetteti velük, hogy gonoszak. Komolyan azt vártam, hogy a halottak a végén felállnak, és azt mondják: „Na srácok, ez jó kis regény volt! Gyerünk haza!”

Vagy a buta leszarom trash olvasó logikájával nézve: Az egész egy szintetikus környezetben, egy szigeten zajlik. Felőlem egy szigeten nyugodtan ölhetik egymást a gyerekek, kinézem belőlük, LE-FO-SOM. DE NINCS annyi dráma benne, mint amennyit a Golding ki akar belőle hozni! Tök felesleges az „elvonatkoztatás és tükröztetés” eszközeivel valós társadalmi környezetre ráhúzni ezt a modellt, mert az egészet áthatja egy unalmas brit hangulat. Ladies and gentlemans Csodálkozzunk azon, hogy úrigyermekeink igenis vademberekké válhatnak felnőtt felügyelet nélkül egy idegen szigeten lezuhanva (a húséhségüket csillapítandó kismalacöléstől)! Juuuujjjj!!! Az, hogy gyerekek és más erkölcsi nívó, meg más értékrend, meg kész sincsenek mint emberek, azt nem fogadom el érvnek: 12-13 éves kölykök, akik az élet törvényszerűségei helyett az író patetikus szándékai szerint nevelődnek. Vaktában rá lehet mondani, hogy az 50-es években került kiadásra, Kiválóan illik a "jujj de rossz is az emberiség" posztháborús/traumatikus feldolgozós hangulatához.

A befejezésen már meg se lepődtem. Ha mindenkit kinyírt volna Golding az úgy Oké lett volna. De ugye ebből a posztból már kiderült, hogy szararc vagyok/nem tetszett, tehát arra is bemondom az ultimate befejezésérvet: GYÁVA.

Olvasásra azért érdemes!

3,15/5