Szinkronrendező

Elvenni valakitől a drámaiságát, azt szabad-e? Mondani valakinek, hogy ne vegye annyira komolyan amit tesz, illetve mond, szabad-e? 

Civilizációnk a posztmodern korszakában bizonyos kérdésekre nem igazán tud válaszokat adni. Ezt a közhelyet Wittgenstein úgy cselezi ki, hogy azt mondja: a kérdés, melyre nem lehet válaszolni, nem is kérdés, hanem (1) vagy önmagában ellentmondás, vagy (2) a rá adható válasz és a kérdés egy és ugyanaz, tehát tautológia.

Tautológia például az, hogy a 'zöld, az zöld.'
vagy tautológia például az, hogy aki drámai, az drámai.

Kész, ennyi, bizonyos szavak nem bonthatók értelmüket tekintve annál apróbb részekre, mint amelyre fedezettel rendelkeznek a valós világban.

A magát komolyan vevő ember súlyt, nyomatékot hitelez önmagának. A drámaiság nehezítés, súlyosbítás, nagyítás. Tehát a magát túlzottan komolyan vevő ember drámai.

ez itten Wittgenstein 'Logikai-filozófiai értekezésének' egy kis kivonata:

két halmaz, a misztikum hatalmas halmazában van benne a mi valóságunk, amelyet a szavak, de inkább a matematika segítségével logikailag is tudunk értelmezni. 

(második kör)

Civilizációnk a posztmodern korszakában bizonyos kérdésekre nem igazán tud válaszokat adni. Wittgenstein szerint a rendszerben van a hiba, mégpedig: a kérdések eredendően hibásak. A drámai ember nyomatékot ad szavainak, mert azt akarja, hogy ki tudjon magából fejezni valamit.

Wittgenstein szerint nagy akarásnak max nyögés a vége, többet akarva se lehet kifejezni, mint amennyit lehetséges. 

(harmadik kör)

Civilizációnk a posztmodern korszakában bizonyos kérdésekre nem igazán tud válaszokat adni. A drámai hipster megkísérli a szavak nyomatékosításával, drámai súlyozásával kifejezni az akaratát. A kérdés az, hogy a szavak is oly végesek-e, mint a színek? Mennyiben lehet az új problémákra új szavakat rabolni a misztikumtól?

---

Ez egy kísérleti esszé, nem hiszem, hogy volt különösebb értelme.