Szinkronrendező

A vietnámi-kínai negyedben ahol lakom, igazán érdekes a magyaros mikroklíma. A Hungária körút túloldalán Kerepesdűlőn MTK stadion, itt meg kis panel-univerzumunk osztozkodik a Közszolgálati Egyetemmel, a Bem óvoda és általánossal, meg két sportpályával Laposdűlőn. Klassz a negyvenhetes villamos is, ami a Kerepesi-temető (Ady, Kosztolányi, Jókai nemsorolom) mellett visz a hírhedt Magdolna-negyed széléig, onnan pedig a viszonylag hardcore nyolckeren keresztül egészen a blaháig, de az egyes villamosra sem lehet panaszkodni – már amikor nem újítják éppen, mint most.

Aki idekerül, a panelek közé, az biztosan eltéved. Van számozás, de minden logikát nélkülöz, egyik irányból növekvő római/csökkenő arab, másik irányból csökkenő római/növekvő arab számpárokkal jelölték meg a háromtucatnyi lépcsőházat. A tízemeletesek, és a négyemeletesek között kacskaringós utak, rengeteg fa, délelőttönként fitty-fitty-fitty locsoló is üzemel. Az éves költségvetése egy darab ilyen panelépületnek – megnéztem - húszmillió forint körüli, ez elmegy mindenre, tartalék szinte alig, hirtelen felmerülő költségekre még százezres nagyságrend se jutna. Ha elromlana a kazán - de nem fog elromlani ugye - helyben melegíti a vizet.

A másodikon lakom. Ha az ablak nyitva, és elhúzom a függönyöket - nincsenek tabuk. Friss levegő, friss délutáni napfény. Megszámlálhatatlan délután ébredtem kínai, vagy vietnámi kisgyerekek kiabálására. Az én bajom, elvégre miért alszok délután? Éneklés, labdapattogás, egyéb járművek zaja, és telefonról játszott ismeretlen dalok ismeretlen távol-keleti előadóktól. Van egy vietnámi srác, aki óriási benzintemető terepjárójával mindig a ház elé parkol, és drága öltönyökben jár. A lakótársaim szerint maffiózó.

Van itt egy bolt, igazi áfész-közért-ábécé hangulat, egyszerre vagy hatan-heten dolgoznak. Gyakori, hogy ketten is állnak a pultban. Összehasonlításképp a multiknál, vagyis a Lidl-nél, amiről tudok általában összesen négyen robotolnak a péksüteménnyel, leírással, rendeléssel, mondjuk az egy főre jutó hatékonyságuk is biztos legalább kétszeres. De egyébként ez mindegy, mert árak tekintetében ez a bolt prémium, nyolcszáz forintnál olcsóbb egy kiló banán még nem volt soha. Legalább nem kell érte sorbanállni... Vagyis, de. Egy pénztár üzemel, kettőt csúcsidőben is csak ha nagyonmuszáj, ha meg osztoszkodni kell az egyetlen terminálon, akkor ajjaj. De mindegy, itt ez van, akinek nem tetszik, menjen Pennybe, tíz percre van a Puskás stadion felé. Ha az áfész-közért-ábécében sorba kell állni, mindig AdamSmith hangulatba filozofálom magam: Hogy mi a jobb? Hét-nyolc nyugodt embert foglalkoztatni, de drágán adni mindent, vagy feleannyi embert szétdolgoztatni, és olcsóbban adni a termékeket? Mindegy, két év alatt megbékültem a Reállal. Most ez a neve.

A sorban gyakran vietnámi kislányok állnak előttem, és nyalókákat, csokikat, cukorkákat vesznek. Egy maréknyi pénz van náluk, még ezt is, még azt is, kifejezetten kedvesnek tűnnek, és meglepődök mindig, hogy a boltban magyarul beszélgetnek, kint meg átváltanak egy olyanra, amit rajtuk kívül senki sem ért.

Vietnámira, vagy kínaira.