Szinkronrendező

(kedvesen cinikus hangulatban vagyok, ezért előre elnézést kérek, ezért a néhol bántóan szókimondó posztért)

Zalán Tibor legutóbb egy irodalmi botrány kapcsán került be a köztudatba. Állítólag egy újságírónak arról számolt be, hogy Esterházy és Nádas Péter az előző rendszerben behízelegték magukat a kis magyar goebbels Aczél Györgyhöz, hogy ki tudják adni a könyveiket.

Zalán Tibor szerint a vád alaptalan. Így volt vagy sem, a versei sokkal érdekesebbek mint ez a botrány, és engem az se érdekelne, ha Esterházy Aczél elvtárssal kávézgatott volna ráérő idejében (mellesleg elhiszem neki, hogy nem), ameddig ilyen mondjuk ki kurva jó, mondjuk ki a legbravúrosabb magyar írónk. Nemhiába fordítják őtet. Örüljünk neki.

Na de Zalán Tibor különösen közel áll a szívemhez, lévén, hogy szolnoki születésű. Ennek ellenére ne legyenek kétségeink, ebben a városban még alkalomadtán sem hallani róla semmit, de minősítse ez a helyi kultúrpolitikát. Már ha van olyan.

Őszbe temetett város

Forgószél tekeri örvénnyé a napot.
Tenyerében ki-ki amit kuporgatott

a hídra viszi. A vízbe beleejti;
nincs már semmije. Eddig se volt semmi,

hát fordul, elmegy. Aranyrácsos kalitka
Szeged. Lakat zárja: Juhász Gyula titka.

Bádogcsörömpölésű kihalt villamos
ősze. Az utcán elhasznált angyalok

papírszárnyai. Az utcaseprők csendben
felszedik. Hol lehetne sósabb a tenger,

mint itt - még kurvább ölelésű a kocsma.
Életművek fúlnak széttárt ágyékokba,

ujjak lármáján vérzik el minden, ének.
Nyakunk felé lendül pallosa a télnek.

Na itten egy korai Zalán Tiborral állunk szemben, (első kötetének címe: egy másik vörösesszőkéhez), de a Zalán Tibor féle képcunamival már itt se győzünk megküzdeni. A bádogcsörömpölésű, meg az elhasznált angyalok papírszárnyai majdnem giccsesek. Elérkeztünk az első problémához: a kortárs/modern/civilizációs költészethez szótár kéne néha, vagy egy aszpirin: most akkor modoros-e az, hogy elhasznált angyalok papírszárnyai?

Nem kell görcsölni, el lehet képzelni. Az első olvasatunkban csak élvezzük a szavakon keresztül a nyelvet, hátha képszerűvé alakul (az az olvasás csúcsa) és csak második átfutásra, de akkor nyugodtan húzzuk meg a saját határainkat, mennyit vagyunk hajlandóak megenni a versből, mennyi kell nekünk. Ami nyelvileg gáznak hat, azon másodjára se rágódjunk! A lényeg, hogy elsőre érzünk, és csak másodjára értünk.

Ezt a régiek, Csokonai, Petőfi és társaik, ezt a fajta olvasói magatartást nem várták el, bezzeg a kortárs versek olvasása ezt gyakran megköveteli. Zalán Tibor az a "mondani szeretnék valamit" típusú költő, vadásszunk nála a lényegre.

Olvasni sem egyszerű manapság, mi?

Önmegszólító vers (részletek)

Két boldog embert láttál és belészédültél
valld be, na!
Hullong a nyár ritkás fénye
és elér az árnyak édeskés illata
ahogy ténferegsz tétován, egyedül
halálra únva magad.
....
Fejed felett könnyű felhők lengnek
bár most szeretnéd, ha nehezebb lenne az ég-
nem illesz így a világhoz, és ő a nagyobb!
Észre sem veszi, ha itthagyod, hát maradsz
és magad fölé húzod mázsás karokkal a csendet.
...
Már öregebb vagy, mint nagyapád és többet
tudsz, mint valamennyi ősöd: ilyen a korod.

(Itt álljunk meg egy pillanatra. Az olvasat egy lehetséges eleme a Platóni alapvetés, mely szerint: minden korban élő ember, magában hordozza az ő előtte éltek valamennyi tudását)
...

Rólad beszélek, mert te én vagy,
megszólítlak kedvesen, ahogy idegent szabad.
Mióta együtt élünk féltesz - én ezért bántalak.
...
Láttál két boldog
embert? Na és! Kevésnek sok, soknak olcsó. Mint ez a mondat. Majdnem az utolsó. Mit mondhatnék? Sajnállak, szeretlek. Mert te én vagyok.
...

Ez már egy későbbi versecske kiforrottabb Zalán Tibor hanggal a Tenger Ideje c. kötetből. Olyan mintha egy magas erélyről lenézve beszélne a saját alteregójához. A beszélő mindenképp fentebb helyezkedik el. (Irodalomelméleti elemzések itt kezdenének el azon rágódni, hogy a két lírai énnek milyen a viszonya egymáshoz)

és még egy utolsó, mert szeretjük a rövideket (Kívűl c. sorozatból)

Haladék
Háta mögött az alkonyodó kert
Mögötte, ahogy néz az állat
Kitakarítja a fényben ázó ketreceket
vizet hoz, lesikálja a lavór peremére
száradt vért- - -
helyére tolja a reteszt

olvassuk el újra úgy, hogy mondjuk arról szól, hogy egy csirkét mégsem vágnak le, haladékot kap. Jó kis sztori.