Szinkronrendező

A férfi metróra száll alá. Fejét az ablakon kidugja. Egy a szerelvénnyel, és száguld állomásokon át. Legutóbb lekéste a buszt, azelőtt a mozgólépcsőnél várakozott az eső miatt. Most legalább halad.
Első megálló az Árpád-háziak.
Kicsinyke, pislákoló fény az alagút jobb oldalán. Szerényen berendezett panoptikum.

A következő az MTA alagsora. Kérjük vigyázzanak, az ajtók bal oldalt nyílnak. Vörös szőnyeg a nyúlfarknyi peronon. Mindent gránit, és terméskő márvány borít. Azonnal lépcsősor vezet felfelé, 10 fokonként négyszer kanyarog.

Felérve szoba. Zongora az ablaknál, és egy biztonsági őr várja az álmodót. Nincs semmilyen papírja, de szívesen játszana a billentyűkön. Nyomkodná.

A szomszéd kis teremben rendetlenség. Nem feltűnő, nem hivalkodó. Nagy, kétszárnyú faajtó bezárva. Hozzáér a kilincshez, és figyel. Bent tanácskoznak valamin, nincs kedve benyitni.

Megfordul, és meglátja a Borghes-gépet. Szigorúan H-val. A kérdőív minden szabályt felrúg, rekonstruálása az álom fázisain kívűl lehetetlen. A gép teljesen mechanikus. Minden kérdéshez mechanikus karokat kell addig jobbra tolni, míg egy skála a válaszolóra igaz állapotba nem kerül. A férfi az első kérdésre válaszol, megtolja a kart. Aprócska mágnesek érnek egymáshoz.

Kísérlet a kérdésekre:

1. Zöld mezők, zöld mezők.
2. Háromszögek, háromszögek, háromszögek.
3. DON'T PANIC!
4. Vannak olyan tényezők, melyek lényegében vannak
5. hat
6. öt

Mint látható, teljesen értelmetlen válaszok, s a gép gyorsan egy kódot kér. Beírása nehéz, és legalább oly értelmetlen, mint a szerkezet maga.

------

Innentől racionalitás

Felébredésem után hamarosan telefonhívást kaptam. Lényegtelen. Mostanában többen keresnek, mint ahány embernek érzésem szerint bármit is tudnék nyújtani. Ezt megítélni persze nagyon nehéz a sok bele- és félremagyarázás miatt. Egyébként igen rosszul alszom mostanában, minden alkalommal ugyanazok a körök: késés, elmaradás, dorgálás, alkalmatlanság. Nem kellemes.

Ahogy az sem kellemes, mikor szó nélkül kell tűrni olyasvalamit, ami az embert igazán felháborítja. Szó nélkül, mert nincsen más megoldás. Nem lehetséges az, hogy megmondjuk valakinek, hogy 'hé figyelj, szerintem mutogatnivalóan hülye vagy', mert természetes, hogy az ember attól fél, esetleg ő az. Ez nem egy elhanyagolható, margók mögé firkálható, vagy eldobható, levetkőzhető dolog. 

ÉS AKKOR jön a felismerés, sokaknak mégis az. Osztják, megosztják, kiabálják a BÁRMIT, mely anyagában silány, és formailag sötét. 

A hülyeséggel (s remélem lassan világos, ez egy kategória - nem definiálható - s mint ilyen, vele rengeteg minden egy kalap alá vehető. Formálható, s adaptálható) az a bajom, hogy általában elementáris erővel törekszik a kizárólagosságra. Ez a fonák világban pedig, minimum gyanús.