Ha csak az internet valóságából tájékozódhatnék a magyar politikáról, és a világban csukott szemekkel járnék - gyorsan bajba kerülnék, milyen országban is élek. Nemhogy a valóságmagyarázás, de a fiktív, minden alapot nélkülöző társadalomelméleti-nyáladzások is komoly teret hódítottak mostanában az ennek a blognak is egy szűkös kis ketrecet (otthont) adó blog.hu épületében.

A mandiner.hu pl. immáron harminc epizódosra bővítette a nemlétező középosztályról szóló agymenés-meséinek gyűjteményét. Azért mondom, hogy nemlétező, és azért állok ki széles mellénnyel e véleményem mellett, mert a klasszikus értelemben vett középosztály mint elkülöníthető politikai erő nem létezik. Nincs külön szavazati joga, vagy az nincsen megvonva tőle, nem tartozik semmilyen definiálhatóan külön rasszhoz, legfeljebb jó kapitalisták módjára a vagyoni helyzet tekintetében szoríthatjuk be őket, középosztálybelieket egy x-től y-ig tartó sávba. A középosztály tagjainak nincs kékebb szeme a nem-középosztálybelieknél, nincsen jobb érzékük az öltözködéshez, továbbá garantáltan nem lehet semmilyen közös erkölcsi talapzatra hozni az állítólagos magyar középosztályba tartozó egyének összességét.

A középosztálynak nincs semmilyen többletereje a magyar demokráciában a (teszem azt) szegény cigányságnál, a miskolci volt kohósoknál, az agráriumból megélőknél, vagy az állami alkalmazottaknál. Ugyanolyan jogok és kötelezettségek illetik őket is, mint az Olvasót, vagy Engem. Hálistennek.

A közéletből való kivonulás: Ha e kifejezést megrágcsáljuk, valójában egy hazánk politikai kultúrájában értelmezhetetlen gesztusra bukkanunk. Olyan intézmények revideálódnak a jelenleg alakulgató orbáni szoft-diktatúrában, melyeknek elvileg már másfél évtizede nem kellene létezniük: össztársadalmi keleties populizmus, erkölcstan órák a tévében, és a média megrendszabályozására tett - demokratikus értékekkel egyébként valóban nehezen összeegyeztethető - próbálkozások. És higgye el nekem az olvasó: nekem ez az egész valóban fáj.

De mégis, kit a picsát érdekel, hogy egy fiatal magyar üzletember szerint lehet alternatív közéletet építeni? Könyörgöm, nem lehet alternatív közéletet építeni, mert ez az ország egyelőre egy normális, tradicionális közéletet sem képes üzemeltetni pólus- és görcsös identitásválságot produkáló tünetek nélkül. Az orbáni évek ráadásul csak tovább züllesztették a magyar médiaipart a szócső státuszba. Amelyik médiaipari platform meg nem szócső, az vagy buta radikalista, vagy hiába definiálja magát az égalité elvei mentén, ha képtelen az orbánizmus jól kidolgozott fogalomrendszerével megbirkózni, és csak a központosítás ostorozásával bezárólag tudnak kritikákat megfogalmazni.

Vagy pedig - és ez az a hiba, amelyért én a magyar politikai platformokra neheztelek - olyan modern megközelítésben próbál egy médium a magyar közéletben megszólalni, amelyre ez az ország még éretlen. Igen. Ez az ország még éretlen arra, hogy a középosztály állítólagos kivonulásáról beszéljünk. A politika valahol a rendszerváltás körül megrekedt, és a mutyálda: a megélhetési pártalapítás, a nekem kijáró stadionépítés, és egyáltalában a végtelenül primitív hármas számú lakótelepi kocsma szintű viták színtere vagyunk. Ha nem is archaikus, de archaikusabb a politikai közélet, mint amit itt sokan elvárnának.

Késsel-villával szeretnének itt néhányan vacsorálni, mialatt a nagyurak marokra fogják a fakanalakat.